Magyarország egy évvel meghosszabbítja az Ukrajnából menekült gyerekek helyzetének javítását célzó együttműködési megállapodását az ENSZ Gyermekalapjával (UNICEF), miután a háborúnak a kiskorúak a legfőbb áldozatai - jelentette be Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter hétfőn New Yorkban.
A Külgazdasági és Külügyminisztérium közleménye szerint a miniszter az ENSZ Gyermekalapjának (UNICEF) ügyvezető igazgatójával folytatott megbeszélése után közölte, hogy a harcokban a gyerekek szenvednek leginkább, pillanatok alatt megsemmisül a jövőjük, elveszítik a szüleiket, a hazájukat, rommá lövik az országukat.
"Egyszerűen az ukrajnai gyermekek jövőjének alapvető kérdései válnak teljesen bizonytalanná, ezért a gyermekeket kell a leginkább segíteni, én azt gondolom" - fogalmazott, és aláhúzta, hogy minél tovább tart a háború, annál több gyerek válik annak áldozatává.
Szijjártó Péter arról számolt be, hogy ezért is kötött tavaly Magyarország az UNICEF-fel megállapodást, amelynek keretében minden létező támogatást megadnak a szomszédos Ukrajnából érkező menekült kiskorúaknak, hogy hozzáférjenek az oktatáshoz és az egészségügyi ellátáshoz, illetve ezáltal valamiféle esélyük legyen a jövőben.
Rámutatott, hogy például hazánkban mintegy 1300 iskola és óvoda fogadott be ukrajnai gyerekeket.
"Ma egy évvel meghosszabbítjuk a megállapodást, amelynek értelmében az UNICEF és Magyarország együttműködik azon szakmai programok végrehajtásában, amelyek segítenek a gyermekeknek abban, hogy megmaradjon a reményük egy versenyképes, békés, nyugodt jövőre nézvést" - mondta.
A miniszter végül azt hangsúlyozta, hogy ezen együttműködés nem tavaly kezdődött, hanem nyolc éve, amikor az ENSZ Gyermekalapja Magyarországra költöztette globális szolgáltatóközpontját, ahol mára már 400 ember dolgozik, és tárgyalni fognak az újabb bővítés lehetőségéről.
"A gyermekek védelme nagyon fontos feladat, mondhatnám, hogy az egyik legfontosabb, ha nem a legfontosabb feladat, s az UNICEF és Magyarország közötti együttműködés szoros marad" - összegzett.
Iratkozz fel a Kárpátinfo.net csatornáira: Facebook, Instagram, Twitter, Telegram, Google Hírek
Kövesse a Kárpátinfo.net oldalunkat: Facebook, Telegram, Twitter!
Legfrissebb híreink: Ukrajnai háború, Mozgósítás, Kárpátalja hírek, Ukrajna elnöke
Forrás
MTI
Legkevesebb három ember halt meg és ketten megsérültek Ukrajnában a rossz időjárási viszonyok miatt.
Másodszor rendezték meg a Kárpátaljai citerások találkozóját, amely ezúttal is a közös muzsikálás, a hagyományőrzés és az öröm jegyében telt.
Hatalmas felháborodást váltott ki Ausztriában annak az 52 éves szír állampolgárnak az ítélete, aki édességgel csalta lakásába, majd brutálisan megerőszakolt egy hatéves kislányt.
Orosz dróntámadás érte Odesszát: 13 sérült, lakóházak és kikötői infrastruktúra rongálódott, egy kereskedelmi hajót is találat ért.
Tavaly 2,1 millió fő vándorolt be az EU-ba.
A légvédelem 74 drónt hatástalanított az ország északi, keleti és déli régióiban, azonban 15 helyszínen 20 drón célba talált.
Zelenszkij újabb hosszabbítást kezdeményez: 90 nappal nőhet a hadiállapot és a mozgósítás időtartama Ukrajnában.
Halálos áldozata van a kárpátaljai viharnak: egy férfira fa dőlt. Több település áram nélkül maradt, autók és házak rongálódtak meg.
Az alkalom középpontjában ezúttal a család állt.
A csernyihivi rendőrség közlése szerint Oroszország már második napja támadja a térség településeit.