Lengyel szejm. Illusztráció
Lengyel szejm. Illusztráció

MTI

 / Közélet

Oroszország elkerülhetetlen vereségével végződne a NATO akármelyik tagállama ellen intézett orosz támadás - jelentette ki Radoslaw Sikorski lengyel külügyminiszter csütörtökön a varsói parlament alsóházában a lengyel diplomácia idei céljait ismertető beszédében.

Hirdetés

Sikorski szerint nem a Nyugatnak kell aggódnia az esetleges összeütközéstől Oroszországgal, hanem fordítva. Erre nem azért érdemes emlékeztetni, hogy veszélyérzetet keltsünk az oroszokban, hanem azért, hogy megmutassuk: Oroszország támadása az észak-atlanti szövetség akármelyik tagja ellen Moszkva "elkerülhetetlen vereségével érne véget" - jelentette ki a lengyel diplomácia vezetője a szejmben.

Aláhúzta: a NATO védelmi szövetség. Rámutatott: a szövetség katonai képességei háromszor nagyobbak Oroszországéinál, a NATO-országok légiereje háromszor nagyobb, a haditengerészet négyszer nagyobb állománnyal rendelkezik.

Az Ukrajnával szembeni orosz agresszió "megrázta a világ eddigi rendjét", most "egyszerű alternatíva előtt állunk": vagy "Ukrajna keleti határán túl állomásozó, legyőzött orosz hadsereggel" lesz dolgunk, vagy "győzelmes (orosz) hadsereggel Lengyelország keleti határán" - fogalmazott Sikorski. Reményét fejezte ki, hogy "a civilizált világ erőfeszítéseinek köszönhetően Putyin elveszíti a háborút".

Hirdetés

Hangsúlyozta: Lengyelország kész együttműködni "egy, nem birodalmi (ambíciójú) Oroszországgal", amely tiszteletben tartja más nemzetek önrendelkezési jogát. Az ilyen Oroszországot Alekszej Navalnij meggyilkolt orosz ellenzéki vezető és más politikai foglyok jelképezik a miniszter szerint.

Elmondta továbbá: Oroszország hazudik az Ukrajna egyes részeinek annektálására irányuló állítólagos lengyel tervekről. "A Donyec-medence - az Ukrajna, Krím - az Ukrajna" - utalt az Oroszország által annektált területekre, majd az egykor Lengyelországhoz tartozó, jelenleg ukrán földekről elmondta: "Lviv - az Ukrajna, Volhínia, az egykori Kelet-Galícia - az is Ukrajna". "Lviv sze Ukraina" - nyomatékosította ukránul is.

Aláhúzta egyúttal: a lengyelek nem feledkeznek meg "fájdalmas múltbeli eseményekről", és a történelmi igazság keresésében együttműködést várnak el az ukrán féltől.

Kitérve a 2025 első felében esedékes lengyel soros EU-elnökségre, Sikorski a szélesen felfogott biztonságot nevezte az elnökség fő prioritásának. Az EU-nak reagálnia kell a megjelenő válságokra, ezért Lengyelország támogatni fogja az unió "realista reformját" - jelentette ki. "Nem vagyunk meggyőződve, hogy ehhez elkerülhetetlen az alapszerződések módosítása" fogalmazott, hozzátéve: nem kizárható viszont, hogy a tagállamok egy része ettől teszi függővé az uniós bővítést.

A reform legvitatottabb része lehet, ha bizonyos területeken megszüntetnék az egyhangú döntéshozatalt - vélekedett. Felvázolva lehetséges új megoldásokat, kijelentette: amennyiben az EU "több mint 30 tagú hatalommá" akar válni, "hatékonyabb döntéshozatalra van szüksége".

A transzatlanti együttműködés is az elnökség egyik prioritása lesz - jelentette be Sikorski. Kiemelte az Egyesült Államok szerepét a lengyel hadsereg korszerűsítésétben.

Varsó támogatja az európai gyorsreagálású erők létesítését is, amelynek első eleme 2025-ig érne el műveleti készségét - folytatta. Az 5-10 ezer fős "európai légió" az EU-tagállamok állampolgáraiból állna össze önkéntes alapon, működését "az uniós költségvetéssel azonos elvek szerint" finanszíroznák - fejtette ki.

Az EU-ban Németország és Franciaország a legfontosabb partnerei Varsónak - jelentette ki Sikorski. "Legközelebbi szövetségesnek és barátnak" a skandináv és a balti országokat nevezte, valamint Romániát és Csehországot.

Jelezte: Lengyelország kétoldalú és többoldalú formátumokban tovább fogja fejleszteni a kapcsolatokat azokkal az országokkal, amelyekkel egy időben csatlakozott a NATO-hoz és az EU-hoz.

A bevándorlásról szólva Sikorski átlátható európai migrációs stratégia kialakítását nevezte szükségesnek. Úgy látta: a törvényes és ellenőrzött migráció hasznos lehet a bevándorlók és a befogadó országok számára egyaránt. "A migrációhoz való jog viszont nem tekinthető emberi jognak, ezért a migrációt szabályozni kell" - jelentette ki a külügyminiszter.


 


Iratkozz fel a Kárpátinfo.net csatornáira: Facebook, Instagram, Twitter, Telegram, Google Hírek


Forrás

MTI

Hirdetés
Címlapról ajánljuk
Óvodát ért orosz légicsapás Szumi megyében /Фото: ДСНС

A mentőszolgálatok közlése szerint halálos áldozata nem volt a támadásnak, eddig négy sérültet láttak el az orvosok.

Orosz dróntámadás Ukrajna ellen, munkában az ukrán légvédelem. Fotó: t.me/GeneralStaffZSU

A csapásokban legkevesebb egy ember meghalt és sokan megsebesültek.

Új iskolabuszokat kaptak a kárpátaljai kistérségek

Egy jármű ára 4,27 millió hrivnya.

Volodimir Zelenszkij ukrán elnök sajtónyilatkozatot tesz az Európai Unió vezetőinek 2026. április 23-i nem hivatalos találkozóján Ayia Napában, Cipruson Fotó: Byron Smith / Getty Images Hungary

A „valós európai béke” előfeltételeként említette továbbá hazája újjáépítését a háborút követően.

Több millió értékű pénzmosás a hadsereg beszállítójánál: lekapcsoltak egy bűnszervezetet Ukrajnában. Kiemelt kép forrása: ukrán rendőrség

A hatósági vizsgálatok szerint az állam 100 millió hrivnya veszteséget szenvedett el.

Három ember halt meg Ukrajnában a szélsőséges időjárás miatt

Legkevesebb három ember halt meg és ketten megsérültek Ukrajnában a rossz időjárási viszonyok miatt.

Kárpátaljai citerások találkozója, másodszor - Örömzenélés Sárosorosziban

Másodszor rendezték meg a Kárpátaljai citerások találkozóját, amely ezúttal is a közös muzsikálás, a hagyományőrzés és az öröm jegyében telt.

Horror Ausztriában: megerőszakolt egy hatéves kislányt egy szír férfi – 4,5 év börtönt kapott

Hatalmas felháborodást váltott ki Ausztriában annak az 52 éves szír állampolgárnak az ítélete, aki édességgel csalta lakásába, majd brutálisan megerőszakolt egy hatéves kislányt.

Lakóházak, kikötő és egy kereskedelmi hajó is megsérült az Odessza elleni éjszakai támadásban. Fotó: Odesszai Városi Katonai Adminisztráció

Orosz dróntámadás érte Odesszát: 13 sérült, lakóházak és kikötői infrastruktúra rongálódott, egy kereskedelmi hajót is találat ért.