A jelenlegi gázai fegyveres konfliktus halálos áldozatai között több mint hatezer édesanya volt az ENSZ nők jogaival foglalkozó szervezetének keddi közleménye szerint, melyben hozzátették, hogy az októberben kirobbant konfliktus nyomán már 8000 nő vesztette el férjét és 19 ezer gyerek maradt árván.
Egyiptomban tartott videókonferenciáján Susanne Mikhail Eldhagen, a szervezet arab országokért felelős irodavezetője aláhúzta, hogy az özvegységre jutott nők helyzete különösen nehéz, házastársuk elvesztése után ugyanis az egész család ellátásának terhe rájuk hárul, miközben a legutóbbi felmérések szerint nőként nehezebben jutnak élelemhez is.
Eldhagen elmondta, hogy bár az élelmiszerhiány az egész Gázai övezetet rendkívül súlyosan érinti, a helyzet különösen szívszorító a frissen szült nők és szoptatós anyák körében.
„Rengeteg nő víz és érzéstelenítés nélkül kénytelen világra hozni gyermekét, emiatt pedig nőtt a nemi szerveket érintő megbetegedések és a húgyúti fertőzések száma is”
– magyarázta.
A videókonferencián felszólalt a Gázai övezetből nemrég visszatért Tess Ingram, az ENSZ Gyermekalapjának (UNICEF) szóvivője is, aki a konfliktusban megsebesült gyerekek nagy számára hívta fel a figyelmet. Mint mondta, naponta körülbelül 70 kiskorú sebesül meg a térségben, a háború kezdete óta pedig a gázai egészségügyi minisztérium adatai szerint 12 000 gyermekkorú sebesültről tudni.
Aláhúzta: az övezet lakosságának a fele gyermek, így elkerülhetetlenül veszélyben vannak az izraeli hadsereg műveletei során.
„Olyan háborúban, ahol minden tíz percben egy gyerek meghal vagy megsebesül, minden eddiginél fontosabb a tűzszünet”
– szögezte le.
A gázai egészségügyi minisztérium keddi közlése szerint a háború kezdete óta már több mint 33 800 ember vesztette életét a harcokban. Az utóbbi 24 órában a tárca 46 halottról és 110 sebesültről tud - közölte a hirado.hu.
Iratkozz fel a Kárpátinfo.net csatornáira: Facebook, Instagram, Twitter, Telegram, Google Hírek
Kövesse a Kárpátinfo.net oldalunkat: Facebook, Telegram, Twitter!
Legfrissebb híreink: Ukrajnai háború, Mozgósítás, Kárpátalja hírek, Ukrajna elnöke
Forrás
Legkevesebb három ember halt meg és ketten megsérültek Ukrajnában a rossz időjárási viszonyok miatt.
Másodszor rendezték meg a Kárpátaljai citerások találkozóját, amely ezúttal is a közös muzsikálás, a hagyományőrzés és az öröm jegyében telt.
Hatalmas felháborodást váltott ki Ausztriában annak az 52 éves szír állampolgárnak az ítélete, aki édességgel csalta lakásába, majd brutálisan megerőszakolt egy hatéves kislányt.
Orosz dróntámadás érte Odesszát: 13 sérült, lakóházak és kikötői infrastruktúra rongálódott, egy kereskedelmi hajót is találat ért.
Tavaly 2,1 millió fő vándorolt be az EU-ba.
A légvédelem 74 drónt hatástalanított az ország északi, keleti és déli régióiban, azonban 15 helyszínen 20 drón célba talált.
Zelenszkij újabb hosszabbítást kezdeményez: 90 nappal nőhet a hadiállapot és a mozgósítás időtartama Ukrajnában.
Halálos áldozata van a kárpátaljai viharnak: egy férfira fa dőlt. Több település áram nélkül maradt, autók és házak rongálódtak meg.
Az alkalom középpontjában ezúttal a család állt.
A csernyihivi rendőrség közlése szerint Oroszország már második napja támadja a térség településeit.