Izraelben vasárnap este kezdődik és hétfő estig tart az Emlékezés napja, amelyen fejet hajtanak az elesett katonák és a terror áldozatai előtt.
Az idei emléknapon elsősorban a Hamász palesztin terrorszervezet október 7-i támadásának mintegy ezerkétszáz áldozatára, majd az ezután kitört háborúban elesettekre emlékeznek. A Gázai övezetben a szárazföldi harcok októberi megindítása óta kétszázhetvenkét izraeli katona vesztette életét.
Az ünnepségsorozatot vasárnap délután a jeruzsálemi Jad Labanim, vagyis a Fiúk Emlékezete nevű emlékhelyen nyitja meg Benjámin Netanjahu miniszterelnök és Amir Ohana parlamenti elnök. A következő mozzanat a Siratófalnál lesz Jichák Hercog államfő és Herci Halevi vezérkari főnök részvételével.
Mint vasárnap este, úgy hétfő délelőtt is az egész országban megszólalnak a szirénák, majd megkezdik a jeruzsálemi Herzl-hegyi katonai temetőben a központi megemlékezés a háborúkban elesettekről és a terrortámadásokban meggyilkoltakról.
A tavalyi listához képest az idén 826 olyan izraelivel több szerepel a halottak listáján, aki harcban esett el vagy a terrorizmus áldozata lett. A harcban elesett katonák száma 1860 óta immár 25 039, a civil halálos áldozatoké pedig ezerötszáz 1851-től napjainkig.
Iratkozz fel a Kárpátinfo.net csatornáira: Facebook, Instagram, Twitter, Telegram, Google Hírek
Kövesse a Kárpátinfo.net oldalunkat: Facebook, Telegram, Twitter!
Legfrissebb híreink: Ukrajnai háború, Mozgósítás, Kárpátalja hírek, Ukrajna elnöke
Forrás
MTI
Legkevesebb három ember halt meg és ketten megsérültek Ukrajnában a rossz időjárási viszonyok miatt.
Másodszor rendezték meg a Kárpátaljai citerások találkozóját, amely ezúttal is a közös muzsikálás, a hagyományőrzés és az öröm jegyében telt.
Hatalmas felháborodást váltott ki Ausztriában annak az 52 éves szír állampolgárnak az ítélete, aki édességgel csalta lakásába, majd brutálisan megerőszakolt egy hatéves kislányt.
Orosz dróntámadás érte Odesszát: 13 sérült, lakóházak és kikötői infrastruktúra rongálódott, egy kereskedelmi hajót is találat ért.
Tavaly 2,1 millió fő vándorolt be az EU-ba.
A légvédelem 74 drónt hatástalanított az ország északi, keleti és déli régióiban, azonban 15 helyszínen 20 drón célba talált.
Zelenszkij újabb hosszabbítást kezdeményez: 90 nappal nőhet a hadiállapot és a mozgósítás időtartama Ukrajnában.
Halálos áldozata van a kárpátaljai viharnak: egy férfira fa dőlt. Több település áram nélkül maradt, autók és házak rongálódtak meg.
Az alkalom középpontjában ezúttal a család állt.
A csernyihivi rendőrség közlése szerint Oroszország már második napja támadja a térség településeit.