Legalább 2040-ig eltart majd a Gázai övezet újjáépítése, de akár több évtizedig is elhúzódhat a folyamat – derült ki az ENSZ Fejlesztési Programjának (UNDP) csütörtökön közzétett jelentéséből.
A csaknem hét hónapja tartó izraeli bombázás milliárdos károkat okozott a palesztin területen, amely a világszervezet tisztségviselői szerint „holdbéli tájra” hasonlít.
Palesztin hatósági adatok szerint mintegy 80 ezer lakás vált a földdel egyenlővé Izrael légi és szárazföldi hadműveletében, amelyet az váltott ki, hogy az övezetet uraló Hamász palesztin iszlamista szervezet október 7-én terrortámadást indított dél-izraeli települések ellen.
A világszervezet elemzése alapján – a legjobb forgatókönyv szerint – , amely abból indul ki, hogy az építőanyagokat ötször olyan gyorsan tudják majd eljuttatni az övezetbe, mint az Izrael és a palesztin fegyveres szervezetek közötti 2021-es gázai harcok után, az újjáépítés 2040-ig megvalósulhat.
Az UNDP szerint azonban a Gázai övezetben „mintegy 80 évre lesz szükség ahhoz, hogy minden palesztinnak felépüljön az új otthona”, feltéve, hogy az újjáépítés üteme legalább olyan gyors lesz, mint a korábbiaké.
A világszervezet egy másik jelentése, amely műholdas felvételek elemzésén alapul, azt mutatta, hogy a térség iskolaépületeinek 86 százaléka szenvedett károkat. Az oktatási intézmények épületeinek több mint 70 százalékát teljesen vagy részleges fel kell újítani.
Az UNDP elemzése egy sor előrejelzést is adott a háború társadalmi-gazdasági hatásairól a konfliktus elhúzódásának függvényében.
Azon forgatókönyv szerint, miszerint a háború kilenc hónapig tart majd, a szegénységi ráta a 2023-as 38,8 százalékos szintről 60,7 százalékra fog nőni, ami azt jelenti, hogy a középosztály nagy része a szegénységi küszöb alá kerül – írják a jelentés összeállítói - közölte a hirado.hu.
Iratkozz fel a Kárpátinfo.net csatornáira: Facebook, Instagram, Twitter, Telegram, Google Hírek
Kövesse a Kárpátinfo.net oldalunkat: Facebook, Telegram, Twitter!
Legfrissebb híreink: Ukrajnai háború, Mozgósítás, Kárpátalja hírek, Ukrajna elnöke
Forrás
Legkevesebb három ember halt meg és ketten megsérültek Ukrajnában a rossz időjárási viszonyok miatt.
Másodszor rendezték meg a Kárpátaljai citerások találkozóját, amely ezúttal is a közös muzsikálás, a hagyományőrzés és az öröm jegyében telt.
Hatalmas felháborodást váltott ki Ausztriában annak az 52 éves szír állampolgárnak az ítélete, aki édességgel csalta lakásába, majd brutálisan megerőszakolt egy hatéves kislányt.
Orosz dróntámadás érte Odesszát: 13 sérült, lakóházak és kikötői infrastruktúra rongálódott, egy kereskedelmi hajót is találat ért.
Tavaly 2,1 millió fő vándorolt be az EU-ba.
A légvédelem 74 drónt hatástalanított az ország északi, keleti és déli régióiban, azonban 15 helyszínen 20 drón célba talált.
Zelenszkij újabb hosszabbítást kezdeményez: 90 nappal nőhet a hadiállapot és a mozgósítás időtartama Ukrajnában.
Halálos áldozata van a kárpátaljai viharnak: egy férfira fa dőlt. Több település áram nélkül maradt, autók és házak rongálódtak meg.
Az alkalom középpontjában ezúttal a család állt.
A csernyihivi rendőrség közlése szerint Oroszország már második napja támadja a térség településeit.