Aggodalmát fejezte ki kedden az ENSZ emberi jogi főbiztosa az Izrael és a libanoni Hezbollah milícia közti konfliktus elmérgesedése miatt, és szóvivője útján felszólította a nemzetközi színtér szereplőit, hogy akinek befolyása van a Közel-Keleten és azon túl, igyekezzen megakadályozni a válság további eszkalációját.
A főbiztos szóvivője, Ravina Shamdasani genfi sajtótájékoztatóján azt mondta:
a konfliktusban használt harci eszközök nagyon komoly aggályokat vetnek fel a nemzetközi humanitárius jog tekintetében.
Újságírók kérdésére válaszolva úgy fogalmazott: attól még, hogy Izrael a csapások előtt előzetesen figyelmezteti az embereket Dél-Libanonban, hogy meneküljenek, az nincs rendben, hogy a lakott területeket meg is támadják, tudva, hogy a műveletek civilekre gyakorolt hatásai óriásiak lesznek.
A sajtótájékoztatón Abdinasir Abubakar, az Egészségügyi Világszervezet (WHO) libanoni képviselője arról beszélt, hogy az országban néhány kórházat teljesen leterhelt a beszállított több ezer sebesült.
Értesüléseik szerint egészségügyi létesítményeket is eltaláltak a hétfői izraeli légicsapásokban, és négy egészségügyi dolgozó meghalt.
Matthew Saltmarsh, az ENSZ Menekültügyi Főbiztosságának (UNHCR) szóvivője azt mondta, menekültáradatra számítanak, és a szervezet vizsgálja, hogy hol tudna befogadóközpontokat kialakítani Bejrút és a Bekaa-völgy környékén.
„A helyzet rendkívül riasztó és kaotikus. Menekültek tízezreit kell elhelyezni, de várhatóan a számok még tovább fognak emelkedni”
– figyelmeztetett.
Az izraeli hadsereg kedden reggel közölte: az éjszaka is folytatták az Irán által támogatott libanoni síita Hezbollah fegyveresei és a rakétaindító-állomások elleni légicsapásokat. A hétfői támadások halálos áldozatainak száma a libanoni kormány közlése szerint megközelítette az 500-at, a sebesültek száma pedig meghaladta az 1600-at - közölte a hirado.hu.
Iratkozzon fel a Kárpátinfo.net csatornáira:
Facebook, Instagram, Twitter, Telegram
Olvassa a Kárpátinfo.net híreit a Google News oldalon.
Kövesse a Kárpátinfo.net oldalunkat: Facebook, Telegram, Twitter!
Legfrissebb híreink: Ukrajnai háború, Mozgósítás, Kárpátalja hírek, Ukrajna elnöke