2023-ban a kárpátaljaiak gyakrabban szenvedtek fertőző betegségekben, mint egy évvel korábban. Erről a megye járványügyi helyzetét bemutató sajtótájékoztatón számoltak be, melyről a TV21 Ungvár is tájékoztatott.
A fertőzések közül a bélfertőzés a leggyakoribb – az összes fertőzés 45 %-a. Emiatt leginkább a felnőttek szorultak orvosi ellátásra. Ez elsősorban a higiénia hiánya, a nem megfelelő kézmosás, a víz fertőzöttsége révén terjed, tájékoztatott Viktória Timcsik, a megyei Köjál járványügyi osztályának vezetője. Aki arról is beszámolt, hogy sokszor nem lehet megállapítani a kórokozót, mert a lakosság nem minden esetben fordul orvoshoz.
A régióban a második leggyakoribb fertőzés a tuberkulózis. 2023-ban közel 700 új esetet észleltek. A harmadik helyen a védőoltással megelőzhető fertőzések állnak: a szamárköhögés, kanyaró, rubeola.
Különösen veszélyes fertőzéseket is jelentettek, köztük a leptospirózist, melyből 137 esetet regisztráltak a megyében, hangzott el a sajtótájékoztatón. Ez az utóbbi évtized legmagasabb mutatója, mondta el Mihajlo Poljak, a megyei klinika fertőző osztályának igazgatója. Kárpátalja szinte minden járásában előfordult ez a betegség, de leginkább az Ungvári, Munkácsi és a Huszti, kisebb mértékben a Beregszászi, a Técsői és a Rahói járásban. Sajnos 14 ember meg is halt a betegségben. Ez annak a szomorú eredménye, hogy a betegek későn fordultak orvoshoz, leállt a vese és a máj működése is.
A szakértők hangsúlyozzák, hogy a hepatitis A előfordulása emelkedő tendenciát mutat a régióban. A legtöbb megbetegedés Huszt körzetében fordult elő.
Idén a gyermekek és felnőttek alacsony beoltottsága miatt diftéria járványt jósolnak. Emellett a romániai járvány miatt nőhet a kanyaróban megbetegedettek száma is. 2023. december elsejéig 1855 bizonyított kanyarós megbetegedést regisztráltak Romániában, Kárpátalján két esetet – tájékoztatott Mihajlo Poljak. Aki azt is elmondta, hogy mivel a kárpátaljaiak közül sokan utaznak a szomszédos országba, különösen a técsői és a rahói járásban élők közül, így ez a járvány előbb-utóbb itt is elterjedhet. A szakember felhívta a figyelmet a védőoltások fontosságára. A nyájimmunitáshoz legalább 95 százalékos átoltottságra van szükség a mostani 40 százalékossal szemben.
Összességében a járványügyi helyzet a régióban ellenőrzött. Az influenza- és felső légúti fertőzések időszaka a szokott módon alakul. Október óta több mint 50 ezer kárpátaljai fordult orvoshoz hasonló betegségre utaló tünetekkel.
-kosa-
Iratkozz fel a Kárpátinfo.net csatornáira: Facebook, Instagram, Twitter, Telegram, Google Hírek
Kövesse a Kárpátinfo.net oldalunkat: Facebook, Telegram, Twitter!
Legfrissebb híreink: Ukrajnai háború, Mozgósítás, Kárpátalja hírek, Ukrajna elnöke
Forrás
A szolgáltatók fittyet hánytak a hatályos jogszabályokra, jól átverték a lakosokat a rezsivel.
Pokoli hibák sorozata okozta negyven éve a nukleáris katasztrófát.
Az elnök sértetlen, de a vacsorát lefújták.
Naperőmű építéséhez nyújt hitelt Ukrajnának az Európai Újjáépítési és Fejlesztési Bank (EBRD).
Orbán Viktor miniszterelnök, a Fidesz elnöke felelősségvállalását hiányolta Magyar Péter, a Tisza Párt elnöke.
Lakóházak, energetikai létesítmények és üzemek rongálódtak meg.
A csapásokban legalább 14-en megsérültek, köztük egy gyermek.
Orosz titkosszolgálati megbízásból ölhetett meg egy ukrán katonát egy 26 éves nő Ungváron. A rendőrség őrizetbe vette a gyanúsítottat.
Az orosz hadsereg két rakétával, valamint 107 csapásmérő és álcadrónnal támadott ukrajnai célpontokat péntekre virradóra.
Halálos közlekedési baleset történt a Munkácsi járásban, Sztrabicsovo (Mezőterebes) közelében. Egy 34 éves gyalogos a helyszínen meghalt.