Lelkészbeiktatás Badalóban - Krisztust hirdetni mindenkor

Milyen a jó lelkipásztor? Milyen lelkészt szeretnénk? Ezeket a kérdéseket minden gyülekezet, annak presbitériuma felteszi magának, amikor meghívja, megválasztja lelkészét. A legfontosabb elvárás talán az, hogy mindenkor tisztán hirdesse az igét, az örömhírt, hogy az Isten szereti ezt a világot, és szeretné az embert a nyomorúságaiból, a bűneiből megszabadítani, békességet, örömöt adni az életébe. És hirdesse ezt megélt hittel.

S ahogyan a jó Pásztor – Jézus Krisztus – nemcsak a nyájával, hanem a nyájon kívül kóborló juhokkal, sőt a ragadozó farkasokkal is foglalkozott, ugyanúgy a lelkipásztor szolgálata se csak a templom falain belül valósuljon meg, hanem azon kívül is, és erősítse a gyülekezet Istennel való kapcsolatát. A badalóiak minderre késznek találták az immáron tizenkét éve a gyülekezetben szolgáló Sápi Zsoltot, ezért hivatalossá kívánták tenni a kapcsolatukat, szövetségre léptek, így került sor az elmúlt vasárnapon lelkészbeiktatásra a Tisza-parti településen.

Zán Fábián Sándor, a Kárpátaljai Református Egyház püspöke intő beszéde és reménységre biztató igehirdetése a kősziklára és a homokra épített ház példázata alapján arra figyelmeztetett, hogy ha életünket Jézusra alapozzuk, akkor kibírjuk a viharokat, a megpróbáltatásokat, akkor lesz jövőnk, s a miénk az örök élet ígérete. A gyülekezetnek immáron beiktatott lelkésze lesz. Akinek – a presbitériummal együtt – az a feladata, hogy itt mindig tisztán hirdettessék az ige, hogy az emberek felkészüljenek a próbákra, hogy ne hagyják ki életükből Istent, a biztos alapot, figyelmeztetett a püspök. Ehhez meg kell hallani és cselekedni az Úr üzenetét. „Aki tehát hallja tőlem ezeket a beszédeket, és cselekszi azokat, hasonló lesz az okos emberhez, aki kősziklára építette a házát.” (Mt 7, 24) Legyen kősziklára alapozott a gyülekezet élete, mert csak így lesz jövője, zárta gondolatait Zán Fábián Sándor.

„Okos istentiszteletként szánjátok oda magatokat élő, szent, Istennek tetsző áldozatul, és ne igazodjatok e világhoz, hanem változzatok meg értelmetek megújulásával, hogy megítélhessétek, mi az Isten akarata, mi az, ami jó, ami neki tetsző és tökéletes” – kezdte köszöntőjét Pál rómabeliekhez írott levele (12, 1-2) üzenetének tolmácsolásával a beiktatást végző Zsukovszky Miklós esperes. Háború idején, amikor sokak menekülnek, kétségek között hánykódnak, nem igazán szoktak lelkészt beiktatni. Mert hát ki tudja, mit hoz a jövő! Okos dolog-e ilyen helyzetben maradni? – teheti fel a kérdést akár egy megválasztásra, beiktatásra váró lelkész is. Emberek szerint talán nem, de Isten szerint az ő szolgájának mindig ott a helye, ahol a legnagyobb szükség van rá, hangsúlyozta az esperes. S hogy ezt Sápi Zsolt elfogadta, jelzi, hogy ő elkötelezte magát a gyülekezet felé, a maradás mellett döntött. Ez a döntés egy okos istentisztelet. Mert aki Istenben bízik, aki az ő kezébe tette életét, az tudja, hogy semmi sem történik véletlenül, és az ő tudta nélkül „senkinek sem esik le egyetlen hajszál sem a fejéről” (ApCsel 27, 34). Nekünk, lelkipásztoroknak itt, az itthon maradottak mellett a helyünk, fogalmazott Zsukovszky Miklós. Aki a prófétálás ajándékát kapta, az a hit szabálya szerint prófétáljon, mert a hit hallásból van, a hallás pedig Isten igéje által, mondta. Az igétől hát soha ne térj el! Csak az Istennek tetszését keresd, annak lesz jutalma, s az ő jutalma megmarad örökké. Erre az örvendező hitre tanítsd a gyülekezetet, s a nyomorúságban legyetek kitartóak, mert nekünk van reménységünk – fordult a beiktatandó lelkész és a gyülekezet felé az esperes. Majd átadta Sápi Zsoltnak a gyülekezet pecsétjét és a templom kulcsát, s Isten áldását kérte az immáron beiktatott lelkész életére, szolgálatára.

„Hirdesd az igét, állj elő vele, akár alkalmas, akár alkalmatlan az idő, feddj, ints, biztass teljes türelemmel és tanítással” (2Tim 4, 2) – köszöntötte levelében a beiktatott lelkészt Nagy Béla, a Kárpátaljai Református Egyház főgondnoka. Az ünneplő gyülekezetet pedig Pál filippiekhez írott levelének (Fil 2, 29) üzenetével kérte: „Fogadjátok az Úrban teljes örömmel, és becsüljétek meg az ilyeneket…”

A továbbiakban a Badalóban született Halász Balogh Zita és Jakab Attila lelkészek köszöntötték a szolgatársat és a gyülekezetet.
„…legyen gondod rá, hogy betöltsed azt a szolgálatot, amelyet átvettél az Úrban!” (Kol 4, 17) Ezt az igét választotta székfoglaló beszéde alapjául Sápi Zsolt. Ma már úgy érzem, el bírom hordani ennek a felelősségnek a terhét, mondta, s megköszönte Zán Fábián Sándornak (tőle vette át a gyülekezetet) a mentorálást. Eddig is Isten dicsőségét szerettem volna beragyogtatni minden szolgálatomban, s Krisztust szeretném hirdetni mindenkor, ő a mi erőforrásunk, fogalmazott Sápi Zsolt.

A továbbiakban Székely Ádám a badalói és Homoki Attila a macsolai gyülekezet gondnoka köszöntötte lelkipásztorát, majd Szalay Imre, a Tisza-parti település elöljárója mondott ünnepi beszédet. A hittanosok nevében Orosz Viktória versben, Sápi Anna, a lelkész kislánya pedig énekben kérte Isten áldását a beiktatott lelkész életére.

Kovács Erzsébet