A Nemzetközi Bíróságon (ICJ) tartott pénteki meghallgatáson Izrael visszautasította a Dél-afrikai Köztársaság vádjait, amelyek szerint Izrael katonai műveletével népirtást követne el Gázában. Gilad Noam izraeli ügyvéd kijelentette: Izrael a Hamász iszlamista terrorszervezettel vív háborút, és mindent megtesz a rafahi lakosság humanitárius ellátásának biztosításáért.
A hágai ENSZ-bíróság csütörtökön Dél-Afrika érveit, pénteken Izrael válaszát hallgatta meg a decemberben elindított, majd az afrikai ország által megújított eljárás keretében. A Dél-afrikai Köztársaság további sürgősségi intézkedéseket sürgetett Izraellel szemben, valamint a Rafah elleni izraeli offenzíva leállítását kérte.
A pénteki meghallgatáson Gilad Noam hangsúlyozta: Dél-Afrika keresete, amelyben Izraelt népirtással vádolja Gázában, „hamis állításokon alapszik, elszakadt a tényektől és a valós körülményektől”.
Leszögezte: Izrael olyan háborút folytat, amelyet nem akart, és amelyet nem ő kezdett. Izrael nemzetét és polgárait védi – húzta alá. Közölte: A védelemhez való jog „veleszületett jog, mely ugyanúgy megilleti Izraelt, mint bármely más államot”. Izrael mindig is a civilek védelmének biztosításán dolgozott, míg a Hamász igyekezett veszélybe sodorni az embereket – mondta. Rafah a Hamász ügynökeinek bástyája – hangoztatta.
Az ügyvéd kijelentette: Dél-Afrikát „hátsó szándékok” vezérlik, amikor Izrael kivonulását szorgalmazza Rafahból. Noam szerint Dél-Afrika azért kéri a rafahi offenzíva leállítását célzó ideiglenes intézkedés meghozatalát, mert „katonai előnyt akar szerezni a Hamásznak, mint szövetségesének”.
„Dél-Afrikát nem érdekli az igazság, sem a jog, sem az igazságszolgáltatás”
– fogalmazott az izraeli ügyvéd.
Kijelentette: Izrael elkötelezett volt és továbbra is elkötelezett marad amellett, hogy nemzetközi kötelezettségeivel összhangban cselekedjen. „Kénytelen vagyok még egyszer kijelenteni, hogy tragikus háború folyik, de nincs népirtás Gázában” – fogalmazott Noam, majd hozzátette: Dél-Afrika állításai, miszerint Izrael lezárta volna a határátkelőket Gázába, „hamisak”. Izrael továbbra is biztosítani fogja a humanitárius segélyek hatékony szállítását és eredményes célba juttatását – monda.
Mindezen tények ismeretében a Dél-Afrika ideiglenes intézkedések meghozatalára vonatkozó kérése alaptalan – tette hozzá beszédében az izraeli ügyvéd.
Tamar Kaplan Tourgeman, az izraeli külügyminisztérium helyettes jogi tanácsadója felszólalásában azt mondta: a Hamászt kell felelőssé tenni az izraeliek és a palesztinok szenvedéséért.
„Nem kétséges, hogy ez a háború tragikus, és nagy szenvedést okozott mindkét félnek, de ez a Hamász műve”
– fogalmazott.
Tourgeman hangsúlyozta: Izrael továbbra is rendkívüli intézkedéseket hoz annak érdekében, hogy a lehető legkisebb legyen a gázai polgári lakosságnak okozott kár. „Dél-Afrika pedig jól tenné, ha megmondaná szövetségesének, a Hamásznak, hogy hagyjon fel a kórházak és más védett helyszínek katonai parancsnoki központként való kihasználásával” – jelentette ki.
Dél-Afrika számos állítása az izraeli katonai célokról „egyszerűen hamis” – mondta. Nem igazak azok az állítások sem, amelyek szerint a népirtás szándékával az izraeli hadsereg „megsemmisítési zónákat” hozott volna létre, ahol a gázai embereket tartózkodási helyük alapján lehet célba venni – hangsúlyozta.
Izrael Állam arra kéri a bíróságot, hogy utasítsa el a Dél-afrikai Köztársaság által benyújtott, ideiglenes intézkedések meghozatalára és a januári végzés módosítására irányuló kérelmét
– tette hozzá beszédében az izraeli jogi képviselő.
A meghallgatás végén Georg Nolte, a Nemzetközi Bíróság illetékes bírája kérdést olvasott fel: „tud-e Izrael információt szolgáltatni a kijelölt evakuálási zónákban, különösen al-Mavasziban fennálló humanitárius körülményekről, és arról, hogyan biztosítaná a biztonságos áthaladást ezekbe a zónákba, valamint menedéket, ételt, vizet és egyéb humanitárius segítséget nyújtana minden evakuáltnak, akik várhatóan ezekbe a zónákba érkeznek?”
Izraelt a bíróság arra kéri, hogy legkésőbb május 18., szombat délután 4 óráig nyújtson be írásbeli választ a kérdésre
– közölte a bíró.
A Dél-afrikai Köztársaság december végén annak megállapítását kérte a bíróságtól, hogy Izrael megsértette a népirtásról szóló egyezményben foglalt kötelezettségeit a Hamász palesztin szervezet elleni katonai fellépésével Gázában. Ezzel egy időben ideiglenes intézkedések meghozatalát kérte a harcok leállítására.
Január végén kihirdetett végzésében a Nemzetközi Bíróság felszólította Izraelt, hogy gázai katonai műveletei során tegyen meg minden intézkedést a népirtás megelőzésére. Izraelnek biztosítania kell, hogy katonai erői ne kövessenek el népirtást, és szavatolnia kell az esetleges népirtás bizonyítékainak megőrzését.
Emellett a bíróság elrendelte, hogy Izrael egy hónapon belül tegyen jelentést arról, mit tesz annak érdekében, hogy megfeleljen a népirtást tiltó rendeletnek. Elrendelte azt is, hogy Izrael akadályozza meg és büntesse a népirtásra való felbujtást. Izraelnek továbbá azonnali és hatékony intézkedéseket kell hoznia, hogy lehetővé tegye az alapvető szolgáltatások biztosítását és a humanitárius segítségnyújtást a Gázai övezetben.
Az ENSZ hágai székhelyű Nemzetközi Bíróságát országok közötti viták rendezésére hozták létre. Határozatai kötelező erejűek, de végrehajtatásukra nincsenek közvetlen eszközei - közölte a hirado.hu.
Iratkozz fel a Kárpátinfo.net csatornáira: Facebook, Instagram, Twitter, Telegram, Google Hírek
Kövesse a Kárpátinfo.net oldalunkat: Facebook, Telegram, Twitter!
Legfrissebb híreink: Ukrajnai háború, Mozgósítás, Kárpátalja hírek, Ukrajna elnöke
Forrás
Legkevesebb három ember halt meg és ketten megsérültek Ukrajnában a rossz időjárási viszonyok miatt.
Másodszor rendezték meg a Kárpátaljai citerások találkozóját, amely ezúttal is a közös muzsikálás, a hagyományőrzés és az öröm jegyében telt.
Hatalmas felháborodást váltott ki Ausztriában annak az 52 éves szír állampolgárnak az ítélete, aki édességgel csalta lakásába, majd brutálisan megerőszakolt egy hatéves kislányt.
Orosz dróntámadás érte Odesszát: 13 sérült, lakóházak és kikötői infrastruktúra rongálódott, egy kereskedelmi hajót is találat ért.
Tavaly 2,1 millió fő vándorolt be az EU-ba.
A légvédelem 74 drónt hatástalanított az ország északi, keleti és déli régióiban, azonban 15 helyszínen 20 drón célba talált.
Zelenszkij újabb hosszabbítást kezdeményez: 90 nappal nőhet a hadiállapot és a mozgósítás időtartama Ukrajnában.
Halálos áldozata van a kárpátaljai viharnak: egy férfira fa dőlt. Több település áram nélkül maradt, autók és házak rongálódtak meg.
Az alkalom középpontjában ezúttal a család állt.
A csernyihivi rendőrség közlése szerint Oroszország már második napja támadja a térség településeit.