A lakosság arányát figyelembe véve Csehország nyújtott menedéket a legtöbb ukránnak az Európai Unióban, szám szerint pedig Németországot választották úti célként a legtöbben azok közül, akik Oroszország Ukrajna ellen indított háborúja miatt kényszerültek elhagyni hazájukat – közölte szerdán június végi adatok alapján az EU statisztikai hivatala, az Eurostat.
Eddig csaknem 4,07 millióan hagyták el Ukrajnát a tavaly februárban kezdődött orosz invázió miatt és kaptak ideiglenes védelmet uniós tagországokban. A menekültek számát tekintve Németország áll az első helyen 1 133 420 fővel, Lengyelország a második 977 740, Csehország pedig a harmadik 349 140 befogadott menekülttel.
Május végéhez képest az unióban tartózkodó ukrajnai menekültek száma 45 800-zal, azaz 1,1 százalékkal nőtt.
A legnagyobb mértékű növekedést júniusban Németországban, Csehországban és Írországban rögzítették.
Lakosságarányosan a 10,5 milliós Csehország nyújtott ideiglenes védelmet a legtöbb ukrajnai menekültnek: június végén 32,2 menekült jutott ezer lakosra. Csehországot a listán Lengyelország (26,6), Észtország (25,8), Bulgária (24,9) és Litvánia (24,7) követi. Ez a szám az EU összes tagállamát tekintve átlagosan 9,1.
Az ideiglenes védelemben részesülő külföldiek több mint 98 százalékát tették ki az ukrán állampolgárok, akiknek 46,6 százaléka nő, 34,4 százaléka gyermek és 19 százaléka időskorú férfi
– derült ki az Eurostat által közölt adatokból.
A Noviny cseh hírportál a PAQ kutatóintézetre hivatkozva szerdán arról számolt be, hogy Csehországban az ukrán menekültek kétharmadának a jövedelme a szegénységi küszöb alatt van, és jelentős részük szakképzettséget nem igénylő munkakörben dolgozik.
A felmérés eredménye szerint a menekültek 68 százaléka él a szegénységi küszöb alatt, míg a háztartások 45 százalékának a megtakarításai kevesebb mint egy hónapra elegendők.
A munkaképes menekültek 67 százaléka talált munkát, de több mint felük a képzettsége alatti, több mint 40 százalékuk pedig a képzettségét jelentősen alulmúló munkakörben dolgozik.
Iratkozz fel a Kárpátinfo.net csatornáira: Facebook, Instagram, Twitter, Telegram, Google Hírek
Kövesse a Kárpátinfo.net oldalunkat: Facebook, Telegram, Twitter!
Legfrissebb híreink: Ukrajnai háború, Mozgósítás, Kárpátalja hírek, Ukrajna elnöke
Forrás
MTI
Legkevesebb három ember halt meg és ketten megsérültek Ukrajnában a rossz időjárási viszonyok miatt.
Másodszor rendezték meg a Kárpátaljai citerások találkozóját, amely ezúttal is a közös muzsikálás, a hagyományőrzés és az öröm jegyében telt.
Hatalmas felháborodást váltott ki Ausztriában annak az 52 éves szír állampolgárnak az ítélete, aki édességgel csalta lakásába, majd brutálisan megerőszakolt egy hatéves kislányt.
Orosz dróntámadás érte Odesszát: 13 sérült, lakóházak és kikötői infrastruktúra rongálódott, egy kereskedelmi hajót is találat ért.
Tavaly 2,1 millió fő vándorolt be az EU-ba.
A légvédelem 74 drónt hatástalanított az ország északi, keleti és déli régióiban, azonban 15 helyszínen 20 drón célba talált.
Zelenszkij újabb hosszabbítást kezdeményez: 90 nappal nőhet a hadiállapot és a mozgósítás időtartama Ukrajnában.
Halálos áldozata van a kárpátaljai viharnak: egy férfira fa dőlt. Több település áram nélkül maradt, autók és házak rongálódtak meg.
Az alkalom középpontjában ezúttal a család állt.
A csernyihivi rendőrség közlése szerint Oroszország már második napja támadja a térség településeit.