Ausztrália, Új-Zéland és Kanada pénteken azonnali tűzszünet elfogadására szólított a főleg palesztinok lakta Gázai övezetben, ahol Izrael a Hamász palesztin szélsőséges szervezettel áll fegyveres konfliktusban.
A három ország vezetője közös nyilatkozatot adott ki, amelyben arra is felszólították Izraelt:
válaszoljon az ENSZ Nemzetközi Bíróságának, amely a múlt héten kimondta, hogy a palesztin területek megszállása és az ottani telepek illegálisak.
Hangoztatták, hogy „Izraelnek meg kell hallgatnia a nemzetközi közösség aggodalmait”. Mint kifejtették:
„A civilek védelme elsődleges fontosságú és a nemzetközi humanitárius jog követelménye. Nem lehet a palesztin civilekkel megfizettetni a Hamász legyőzésének árát.”
Leszögezték azt is, hogy Izraelnek felelősségre kell vonnia a szélsőséges telepeseket a palesztinok elleni erőszakos cselekményekért, vissza kell vonnia ciszjordániai telepesprogramját, és a kétállami megoldás felé kell haladnia.
Izrael ausztráliai nagykövetsége csütörtökön azt közölte, hogy elítéli a palesztin közösségek elleni erőszakos cselekményeket.
Az izraeli külügyminisztérium a múlt héten elutasította a Nemzetközi Bíróság véleményét, mert az szerinte „alapvetően téves” és egyoldalú, és megismételte álláspontját, miszerint politikai rendezés a térségben csak tárgyalások útján érhető el.
A mostani közös nyilatkozatban, amely február óta a második erről a témáról, a három ország aggodalmát fejezte ki az Izrael és a Hezbollah libanoni szélsőséges szervezet közötti erőszak fokozódása miatt is. Kiemelték egyben azt, hogy egy szélesebb körű regionális háború kockázata még sürgetőbbé teszi a gázai tűzszünetet - közölte a hirado.hu.
Iratkozz fel a Kárpátinfo.net csatornáira: Facebook, Instagram, Twitter, Telegram, Google Hírek
Kövesse a Kárpátinfo.net oldalunkat: Facebook, Telegram, Twitter!
Legfrissebb híreink: Ukrajnai háború, Mozgósítás, Kárpátalja hírek, Ukrajna elnöke
Forrás
A mentőszolgálatok közlése szerint halálos áldozata nem volt a támadásnak, eddig négy sérültet láttak el az orvosok.
A csapásokban legkevesebb egy ember meghalt és sokan megsebesültek.
A „valós európai béke” előfeltételeként említette továbbá hazája újjáépítését a háborút követően.
A hatósági vizsgálatok szerint az állam 100 millió hrivnya veszteséget szenvedett el.
Legkevesebb három ember halt meg és ketten megsérültek Ukrajnában a rossz időjárási viszonyok miatt.
Másodszor rendezték meg a Kárpátaljai citerások találkozóját, amely ezúttal is a közös muzsikálás, a hagyományőrzés és az öröm jegyében telt.
Hatalmas felháborodást váltott ki Ausztriában annak az 52 éves szír állampolgárnak az ítélete, aki édességgel csalta lakásába, majd brutálisan megerőszakolt egy hatéves kislányt.
Orosz dróntámadás érte Odesszát: 13 sérült, lakóházak és kikötői infrastruktúra rongálódott, egy kereskedelmi hajót is találat ért.
Tavaly 2,1 millió fő vándorolt be az EU-ba.