A kínai CanSino Biologics bejelentette, hogy a koronavírus elleni oltóanyaga Magyarországon vészhelyzeti használati engedélyt kapott az Országos Gyógyszerészeti és Élelmezés-egészségügyi Intézettől (OGYÉI) – számolt be a Reuters hírügynökség hétfőn.
A Reutersre hírügynökség beszámolója szerint az OGYÉI honlapján egyelőre nincs erre vonatkozó információ.
A CanSino vakcináját már korábban vizsgálta a gyógyszerhatóság, de akkor a szakértők szerint még nem volt elérhető elegendő információ róla - írja a Hirado.
A CanSino oltóanyaga virális vektor-alapú, azaz magát a koronavírust vagy a darabjait nem tartalmazza, csak a tüskefehérjéje előállításához szükséges genetikai információt. Ezt egy vektorként használt másik vírusba, egy adenovírusba építik be, amelyet úgy módosítottak, hogy ártalmatlan és szaporodásra képtelen legyen.
Ez a vakcina ezzel eltér a többi kínai vakcinától, amelyek hagyományos módon, elölt koronavírus felhasználásával készültek.
Az orosz Szputnyik V, illetve az amerikai Johnson & Johnsonhoz tartozó Janssen és a brit–svéd AstraZeneca oltóanyaga szintén vektorvakcina.
A CanSino vakcinájának előnye, hogy a Janssen vakcinához hasonlóan egy adag is elég lehet belőle,
illetve a tárolása is könnyebb, mint az extra hideget igénylő vakcináké.
A második fázisú klinikai tesztek alapján 60 év fölöttieknek is biztonsággal beadható.
Március elején engedélyezték Kínában. Akkor a kínai pártlap azt írta róla, hogy vizsgálatok alapján 65,7 százalékos hatásosságú, és 90,9 eséllyel előzi meg a komolyabb megbetegedést. Kínán kívül engedélyt kapott már Pakisztánban és Mexikóban is.
Orbán Viktor miniszterelnök korábban azt mondta, 2,5 millió ember beoltása után lehet majd megkezdeni a fokozatos nyitást, a korlátozások feloldását.
Ha áprilisra sikerül beoltani 2,5 millió embert, akkor a fertőzésen már átesettekkel együtt 5 millió ember élvezhet valamilyen védettséget.
Kövesse a Kárpátinfo.net oldalunkat: Facebook, Telegram, Twitter!
Legfrissebb híreink: Ukrajnai háború, Mozgósítás, Kárpátalja hírek, Ukrajna elnöke
Forrás
Munkácson végső búcsút vettek Budkai Petrótól, aki 568 napig eltűntként szerepelt.
A rendőrök lövésekkel állítottak meg egy agresszív kamionsofőrt Kárpátalja bejáratánál. A férfi ráhajtott a rendőrökre és menekülni próbált.
A parancsnokoknak biztosítaniuk kell annak feltételeit, hogy a katonák legfeljebb két hónapig maradjanak harci pozíciókban.
Az ukránok továbbra is 4,32 hrivnyát fognak fizetni kilowattóránként.
A légvédelem 172 drónt hatástalanított, azonban az Iszkander-M típusú ballisztikus rakéta, valamint 22 helyszínen 32 drón célba talált.
A kifizetések egy részét a vállalkozások számára népszerűtlen adóemelés végrehajtásától tenné függővé.
Az amerikai elnök erről egy fehér házi eseményen beszélt, miután bejelentette, hogy hosszan beszélt telefonon az orosz elnökkel.
Bár jelenleg nem vezetnek be óránkénti áramszüneteket, a szakértők takarékosságra figyelmeztetnek.
Közölte az amerikai külügyminisztérium szerdán.
Amely az Oroszországi Föderáció fő kőolajszállító rendszerének stratégiai szempontból fontos csomópontja.