Koronavírus: Olaszországban alig halad a vakcinázás

MTI

 / Közélet

Az északi Brescia városában felütötte fejét a nigériai koronavírus variáns, a közép-olasz Bologna a nagy britanniai mutáció miatt kerül teljes zárlat alá, miközben az országban a vakcinahiány miatt nem halad az oltás, és a halottak száma meghaladta a 98 ezret az egészségügyi minisztérium keddi információi szerint.

Hirdetés

A nagy britanniai vírusvariánst az utoljára február közepén összegzett adatok szerint az új betegek 54 százalékában azonosították országos szinten - írja az MTI.

Azóta a mutáció jelenléte méginkább erősödött

- jelentette be Franco Locatelli az új koronavírus-járványt felügyelő egészségügyi szakértői tanács vezetője.

Az egészségügyi hatóságok kedd esti sajtótájékoztatóján Roberto Speranza egészségügyi miniszter hangoztatta, hogy "a járványgörbe jelentős felfelé ívelést mutat"

Bologna négyszázezres városa csütörtöktől karantén alá kerül március 21-ig. Emilia Romagna tartományban az utóbbi egy hétben negyvenkét százalékkal emelkedett a teszteken szűrt új betegek aránya. A fertőzöttek felénél a nagy britanniai vírusmutációt azonosították. Zárlatot rendelhetnek el Firenzében is, miután Toszkána régió már több más városa vörös színű, vagyis kiemelten járványveszélyes zónának számít.

Olaszország területének több mint felében hétfőtől szigorították a járványkorlátozásokat. A vírusmutációk terjedése északról déli irányban halad, és már megközelítette a főváros Rómát is.

A tíz milliós Lombardia tartomány felében úgynevezett sötét narancssárga fokozatot vezettek be, amely nem sokban különbözik a teljes zárlattól.

A régióban regisztrált új betegek hatvannégy százalékában a nagy britanniai variánst találták meg.

A lombardiai Brescia városába "megérkezett" a nigériai vírusmutáció, amelyet februárban először Nápolyban azonosítottak olaszországi területen.

A brazíliai vírusvariáns az új betegek négy százalékában van jelen elsősorban a közép-olasz Umbria, Toszkána, Lazio, Marche régiókban. Kutatási eredmények szerint hiába függesztették fel a légi közlekedést Brazíliával január 14-től, a brazíliai mutáció január 17-én érkezett meg Madridon keresztül a milánói Malpensa repülőtérre, majd innen kezdett el terjedni.

A dél-afrikai variáns az új betegek 0,4 százalékában található majdnem kizárólag az Ausztriával határos térségben.

A vakcinázottak száma alig emelkedik: 4,4 millió embert oltottak be, közöttük 1,4 millióan részesültek második dózisban.

Pierpaolo Sileri egészségügyi miniszterhelyettes azt szorgalmazta, hogy a vakcinahiány miatt minél több első adagot adjanak be az oltóanyagokból, szükség esetén elhalasztva a második dózis beadását.

Toszkána tartományi elnöke Eugenio Giani a baloldali Demokrata Párt (PD) politikusa az orosz vakcina Szputnyik V minél gyorsabb engedélyezését szorgalmazta. A jobboldali Liga európai parlamenti képviselői nyilatkozatban hangsúlyozták, hogy Rómának is Ausztria és Dánia döntését kell követni, melyek önálló oltóanyaggyártást terveznek.

Megkezdődött a Takis nevű olasz gyártású vakcina első kísérleti fázisa Monza, Róma és Nápoly kórházaiban.

Március 27-től az alacsonyan járványveszélyes térségekben újranyithatnak a mozik és színházak huszonöt százalékos helykihasználtsággal, de zárt térben legfeljebb kétszáz, nyitott térben legfeljebb négyszáz nézőt fogadhatnak. Edzőtermek, uszodák, sípályák zárva maradnak.

Kedd este kezdődik a 71. Sanremói Táncdalfesztivál, amelynek történetében először nem lesznek nézők a dalversenyt vendégül látó színházteremben. A tapsolást felvételről közvetítik.

Forrás

MTI

Hirdetés
Címlapról ajánljuk
Három ember halt meg Ukrajnában a szélsőséges időjárás miatt

Legkevesebb három ember halt meg és ketten megsérültek Ukrajnában a rossz időjárási viszonyok miatt.

Kárpátaljai citerások találkozója, másodszor - Örömzenélés Sárosorosziban

Másodszor rendezték meg a Kárpátaljai citerások találkozóját, amely ezúttal is a közös muzsikálás, a hagyományőrzés és az öröm jegyében telt.

Horror Ausztriában: megerőszakolt egy hatéves kislányt egy szír férfi – 4,5 év börtönt kapott

Hatalmas felháborodást váltott ki Ausztriában annak az 52 éves szír állampolgárnak az ítélete, aki édességgel csalta lakásába, majd brutálisan megerőszakolt egy hatéves kislányt.

Lakóházak, kikötő és egy kereskedelmi hajó is megsérült az Odessza elleni éjszakai támadásban. Fotó: Odesszai Városi Katonai Adminisztráció

Orosz dróntámadás érte Odesszát: 13 sérült, lakóházak és kikötői infrastruktúra rongálódott, egy kereskedelmi hajót is találat ért.

A pusztítás nyomai egy orosz dróntámadást követően az északkelet-ukrajnai Harkivban 2026. március 25-én (Fotó: MTI/EPA/Szergej Kozlov)

A légvédelem 74 drónt hatástalanított az ország északi, keleti és déli régióiban, azonban 15 helyszínen 20 drón célba talált.

Zelenszkij törvényjavaslatot nyújtott be a hadiállapot és a mozgósítás 90 napos meghosszabbítására. Fotó: President.gov.ua

Zelenszkij újabb hosszabbítást kezdeményez: 90 nappal nőhet a hadiállapot és a mozgósítás időtartama Ukrajnában.

Halálos tragédia Kárpátalján: egy férfi életét vesztette, miután a viharban egy fa rázuhant. Fotó: DSZNSZ

Halálos áldozata van a kárpátaljai viharnak: egy férfira fa dőlt. Több település áram nélkül maradt, autók és házak rongálódtak meg.

Sahíd drónokkal támadták Csernyihivet, templomot és piacot is ért találat

A csernyihivi rendőrség közlése szerint Oroszország már második napja támadja a térség településeit.