Az egyéni védelmen túl a gyermekek oltása is hozzájárul ahhoz, hogy az egész család – köztük szülők, nagyszülők – védetté váljon, hangsúlyozta az országos tisztifőorvos csütörtökön a kormány Facebook-oldalán közzétett videóban.
Müller Cecília úgy fogalmazott: „nagyon fontos mérföldkőhöz érkeztünk” azzal, hogy miután az Európai Gyógyszerügynökség jóváhagyta az 5-11 éves gyerekek oltását is a koronavírus ellen, Magyarországon is megkezdődött ezek beadásának folyamata - írja az MTI.
Felhívta a figyelmet: az, hogy a gyermekeket kevésbé érinti a koronavírusos megbetegedés,
igaz volt, főképp a járvány a kezdetén az eredeti, vuhani törzsnél. Később viszont a szakemberek azt látták, hogy a mutálódás következtében már a gyermekek korosztályát is egyre inkább érintette a fertőződés – tette hozzá.
Ezekben a napokban is mintegy 50-60 gyermeket ápolnak a magyarországi kórházakban koronavírus miatt – ismertette a tisztifőorvos, megjegyezve: tehát nem nagy számban, de előfordul súlyos, akár szövődményes eset is.
A tisztifőorvos kiemelte: a gyermekek védőoltása nemcsak őket, hanem családjukat – szüleiket, nagyszüleiket, dédnagyszüleiket –, közösségüket is megvédi.
„Ha az egész családi közösség védelmet élvez, akkor sokkal nagyobb biztonságban vagyunk, mint korábban voltunk” – fogalmazott.
Nagyon fontos, hogy együtt ünnepelhessen a család – jelentette ki Müller Cecília, aki mindenkinek biztonságban, békességben, szeretetben eltöltött családi ünnepeket kívánt.
Kövesse a Kárpátinfo.net oldalunkat: Facebook, Telegram, Twitter!
Legfrissebb híreink: Ukrajnai háború, Mozgósítás, Kárpátalja hírek, Ukrajna elnöke
Forrás
MTI
Legkevesebb három ember halt meg és ketten megsérültek Ukrajnában a rossz időjárási viszonyok miatt.
Másodszor rendezték meg a Kárpátaljai citerások találkozóját, amely ezúttal is a közös muzsikálás, a hagyományőrzés és az öröm jegyében telt.
Hatalmas felháborodást váltott ki Ausztriában annak az 52 éves szír állampolgárnak az ítélete, aki édességgel csalta lakásába, majd brutálisan megerőszakolt egy hatéves kislányt.
Orosz dróntámadás érte Odesszát: 13 sérült, lakóházak és kikötői infrastruktúra rongálódott, egy kereskedelmi hajót is találat ért.
Tavaly 2,1 millió fő vándorolt be az EU-ba.
A légvédelem 74 drónt hatástalanított az ország északi, keleti és déli régióiban, azonban 15 helyszínen 20 drón célba talált.
Zelenszkij újabb hosszabbítást kezdeményez: 90 nappal nőhet a hadiállapot és a mozgósítás időtartama Ukrajnában.
Halálos áldozata van a kárpátaljai viharnak: egy férfira fa dőlt. Több település áram nélkül maradt, autók és házak rongálódtak meg.
Az alkalom középpontjában ezúttal a család állt.
A csernyihivi rendőrség közlése szerint Oroszország már második napja támadja a térség településeit.