Spanyolországban a kórházi ellátásra szoruló koronavírus-fertőzöttek többsége oltatlan - közölte az Antena3 országos kereskedelmi televízió a kedd reggeli hírműsorában saját kutatásának eredményét.
A felmérés szerint Baszkföldön az egészségügyi intézményben ápolt Covid-betegek 90 százaléka nem kapott védőoltást - írja az MTI.
Katalóniában ez az arány 70 százalék, a Spanyolország déli részén fekvő Andalúziában 60 százalék.
Az egészségügyi minisztérium legfrissebb adatai szerint a 47 millió lakosú országban csaknem 37,4 millió ember oltatta be magát a koronavírus ellen, amely a jelenleg oltásra jogosult 12 év felettiek 88,8 százalékát jelenti.
A legalacsonyabb az átoltottság - 76,6 százalékos - a 30 és 39 év közöttiek körében, amelyet a 20 és 29 év közötti korosztály követ 77,8 százalékkal. A 40 felettiek 94,4 százaléka kapta meg a védőoltásból a gyártó által előírt minden dózist.
A szaktárca tájékoztatásából kiderült: Spanyolországban enyhén emelkedett a koronavírus-fertőzöttek aránya az előző héthez képest, de a járványhelyzet továbbra is stabil más európai országokhoz viszonyítva.
A százezer lakosra vetített új esetek száma meghaladta az 58-at, a múlt hét második felében ez az arány még 50 alatt volt.
A spanyol sajtóban nyilatkozó járványügyi szakemberek abban bíznak, hogy a magas átoltottság és a továbbra is kötelező beltéri maszkviselés révén nem alakul ki újabb súlyos járványhullám.
Kövesse a Kárpátinfo.net oldalunkat: Facebook, Telegram, Twitter!
Legfrissebb híreink: Ukrajnai háború, Mozgósítás, Kárpátalja hírek, Ukrajna elnöke
Forrás
MTI
Legkevesebb három ember halt meg és ketten megsérültek Ukrajnában a rossz időjárási viszonyok miatt.
Másodszor rendezték meg a Kárpátaljai citerások találkozóját, amely ezúttal is a közös muzsikálás, a hagyományőrzés és az öröm jegyében telt.
Hatalmas felháborodást váltott ki Ausztriában annak az 52 éves szír állampolgárnak az ítélete, aki édességgel csalta lakásába, majd brutálisan megerőszakolt egy hatéves kislányt.
Orosz dróntámadás érte Odesszát: 13 sérült, lakóházak és kikötői infrastruktúra rongálódott, egy kereskedelmi hajót is találat ért.
Tavaly 2,1 millió fő vándorolt be az EU-ba.
A légvédelem 74 drónt hatástalanított az ország északi, keleti és déli régióiban, azonban 15 helyszínen 20 drón célba talált.
Zelenszkij újabb hosszabbítást kezdeményez: 90 nappal nőhet a hadiállapot és a mozgósítás időtartama Ukrajnában.
Halálos áldozata van a kárpátaljai viharnak: egy férfira fa dőlt. Több település áram nélkül maradt, autók és házak rongálódtak meg.
Az alkalom középpontjában ezúttal a család állt.
A csernyihivi rendőrség közlése szerint Oroszország már második napja támadja a térség településeit.