Nagy veszélyt jelent a koronavírus az elhízottakra. Egy friss tanulmány szerint a súlyos szövődmények kialakulásáért minden harmadik esetben az elhízás a felelős.
A szakemberek szerint a túlsúlyosaknak valóban életmentő lehet a védőoltás – írja a Hirado.
Elhízás, magas vérnyomás, cukorbetegség és szívelégtelenség:
ezek a legfőbb kockázati tényezők a koronavírus fertőzés szempontjából.
Egy nem rég megjelent amerikai tanulmány készítői több mint kilencszáz Covid-beteg adatait vizsgálva kimutatták, hogy a súlyos szövődmények kialakulásáért minden harmadik esetben az elhízás a felelős – mondta Halmy Eszter a Magyar Elhízástudományi Társaság elnöke.
A szakember hozzátette: számukra a védőoltás valóban életmentő lehet.
Halmy Eszter kifejtette, míg világszerte egyre nő az elhízás előfordulása, az elmúlt egy év tapasztalata azt mutatta, hogy tovább romlik a helyzet, hiszen az izoláció, a megnövekedett home-office arány, odavezetett, hogy 20–30 százalékkal nőtt meg azoknak a száma, akiknek jelentősen gyarapodott a súlya.
Ebben a 20–30 százalékban sok gyermek is benne van. A szakemberek szerint a gyerekek egészségére rossz hatással van az online oktatás.
Ezzel tovább romlik az az arány is, miszerint az elhízott gyerekek 80 százaléka felnőtt korában is túlsúlyos lesz.
A covid miatti otthonlét alatt jellemző a több nassolás és a kevesebb testmozgás.
Nagy Kriszta dietetikus azt mondja: a személyes példamutatás a legfontosabb a gyerekek egészség-nevelésében. A szülőnek példát kell mutatnia és tudatosan közösen változtatni ha azt szeretné, hogy gyermeke egészséges maradjon.
A szakemberek szerint az elhízás azonban nem csak az étkezésen és a mozgáson múlik, legalább ilyen fontos a kellő mennyiségű és minőségű alvás is. Ami a bezártságban szintén gyorsan felborul.
Kövesse a Kárpátinfo.net oldalunkat: Facebook, Telegram, Twitter!
Legfrissebb híreink: Ukrajnai háború, Mozgósítás, Kárpátalja hírek, Ukrajna elnöke