A kötelező oltás és a korlátozások ellen tüntettek több ezren vasárnap délután Prágában.
A tüntetést szervező Chcípl pes (Megdöglött a kutya) elnevezésű kezdeményezés szerint a kötelező oltás bevezetése és a pandémia elleni korlátozások indokolatlanok, jogtalanok és sértik a cseh alkotmányt, a polgári szabadságjogokat - írja az MTI.
Míg a rendőrség a tüntetők számát 5 ezerre becsülte, addig Jakub Olbert, a Chcípl pes elnöke 8-10 ezerre tette.
A Vencel téri tüntetésen elhangzott felszólalások élesen bírálták a kormányt az oltás kötelezővé tételét érintő terveiért és felrótták neki, hogy intézkedéseivel súlyos gondokat okoz a kisvállalkozóknak és a kereskedőknek.
A tüntetés résztvevőinek többsége nem viselt maszkot és nem tartotta be a kötelező távolságot sem. A rendőrség ismételten felhívta az emberek figyelmét, hogy viselkedésükkel. megsértik a hatályos óvintézkedéseket, de a felhívásokra mindig csak füttykoncert volt a válasz. "Mindezek ellenére a rendőrség úgy ítélte meg a helyzetet, hogy nincs ok a beavatkozásra" - mondta Jan Danek rendőrségi szóvivő újságíróknak.
A Vencel téri tüntetés befejezése után a résztvevők többsége a cseh kormány, majd az elnöki hivatal épülete elé vonult, ahol kormány- és államfőellenes jelszavakat skandáltak.
Az Andrej Babis vezette ügyvezető cseh kormány a héten jelentette be, hogy március elsejével kezdődően a 60 éven felettiek és bizonyos szakmák dolgozói számára kötelezővé teszi a koronavírus elleni oltást.
A formálódó új kormánykoalíció képviselői viszont jelezték, hogy a korhatárhoz kötött kötelező oltást eltörlik.
A 10,7 milliós Csehországban eddig 6,5 millió ember vette fel az oltás mindkét adagját, 1,55 millió pedig a harmadik adagot is megkapta. A járvány mutatói az utóbbi napokban újra folyamatosan javulnak. A kórházban kezeltek száma 5700-ra csökkent, ami kétezerrel kevesebb, mint a hét elején.
Kövesse a Kárpátinfo.net oldalunkat: Facebook, Telegram, Twitter!
Legfrissebb híreink: Ukrajnai háború, Mozgósítás, Kárpátalja hírek, Ukrajna elnöke
Forrás
MTI
Legkevesebb három ember halt meg és ketten megsérültek Ukrajnában a rossz időjárási viszonyok miatt.
Másodszor rendezték meg a Kárpátaljai citerások találkozóját, amely ezúttal is a közös muzsikálás, a hagyományőrzés és az öröm jegyében telt.
Hatalmas felháborodást váltott ki Ausztriában annak az 52 éves szír állampolgárnak az ítélete, aki édességgel csalta lakásába, majd brutálisan megerőszakolt egy hatéves kislányt.
Orosz dróntámadás érte Odesszát: 13 sérült, lakóházak és kikötői infrastruktúra rongálódott, egy kereskedelmi hajót is találat ért.
Tavaly 2,1 millió fő vándorolt be az EU-ba.
A légvédelem 74 drónt hatástalanított az ország északi, keleti és déli régióiban, azonban 15 helyszínen 20 drón célba talált.
Zelenszkij újabb hosszabbítást kezdeményez: 90 nappal nőhet a hadiállapot és a mozgósítás időtartama Ukrajnában.
Halálos áldozata van a kárpátaljai viharnak: egy férfira fa dőlt. Több település áram nélkül maradt, autók és házak rongálódtak meg.
Az alkalom középpontjában ezúttal a család állt.
A csernyihivi rendőrség közlése szerint Oroszország már második napja támadja a térség településeit.