Fokozzák a hatóságok Kijevben a korlátozások betartásának ellenőrzését

MTI

 / Közélet

Az ukrán főváros, Kijev városvezetése határozatot hozott, amelynek értelmében a hatóságoknak fokozniuk kell a koronavírus-járvány terjedésének megfékezésére hozott korlátozások betartását - számolt be pénteken az UNIAN hírügynökség.

Hirdetés

Kijev november eleje óta van a járványhelyzet szerinti legsúlyosabb, vörös besorolásban, amelynek alapján a bevásárlóközpontokat, vendéglátóhelyeket, sportlétesítményeket, kulturális és egyéb rendezvényeket csak oltottak vagy negatív teszttel rendelkezők látogathatják - írja az MTI.

Ezen felül az ukrán fővárosban ugyanez vonatkozik a közösségi közlekedési eszlöszök használatára is.

A döntés az ellenőrzés fokozásáról a válságstáb csütörtöki ülésén született. Eszerint minden kerületben az eddigi kettőről négyre emelik azoknak a munkacsoportoknak a számát, amelyeknek a feladatuk a gazdasági szereplők ellenőrzése. Ezekben a csoportokban a fővárosi államigazgatási szervek, a fogyasztóvédelmi szolgálat, a rendőrség és a polgárőrség tagjai vesznek részt.

A városvezetés emlékeztetett arra, hogy a korlátozások megsértéséért az állampolgárokra 17 ezertől 34 ezer hrivnyáig (mintegy 200-400 ezer forint) terjedő pénzbüntetés, hivatalos személyekre pedig 34 ezer és 170 ezer hrivnya (mintegy 400 ezer és 2 millió forint) közötti bírság szabható ki.

Az Ukrajinszka Pravda hírportál csütörtökön arról adott hírt, hogy a hatóságok egy nap alatt három városban - Kijevben, a kelet-ukrajnai Harkivban és a nyugati országrészben lévő Ivano-Frankivszkban lepleztek le bűnszervezeteket, amelyek hamis Covid-igazolásokat és PCR-teszteket árultak. A hatóságok közlése szerint a szervezetek napi többszáz hamis dokumentumot gyártottak, amelyekkel több millió hrivnyás haszonra tettek szert.

Odesszában eközben egy végállomáson álló villamosban rendeztek be oltópontot a vasútállomás mellett - közölte a dél-ukrajnai város vezetése.

A polgármesteri hivatal közlése szerint az oltásokat egészségügyi dolgozók végzik minden egészségügyi és higiéniai követelmény betartásával. A villamoson elérhető Pfizer-, AstraZeneca- és a CoronaVac-vakcina, valamint várhatóan hamarosan Moderna-oltóanyag is érkezik.

Ukrajnában péntekre 24 058-cal 3 179 577-re nőtt az azonosított fertőzöttek száma, az elhunytaké 750-nel 75 607-re, az aktív betegeké pedig csaknem 1400-zal 509 291-re.

Az elmúlt napon 4318 koronavírusos, illetve fertőzésgyanús beteget szállítottak kórházba.

A legfrissebb adatok szerint valamely oltás mindkét dózisát eddig 8 422 334-en adatták be maguknak a mintegy 42 millió lakosú Ukrajnában, további 3 563 743-an pedig még csak az első adagot kapták meg. Csütörtökön 279 136 embert oltottak be az országban.

Forrás

MTI

Hirdetés
Címlapról ajánljuk
Lövöldözés Rivne megyében: egy katonát vettek őrizetbe a toborzók elleni támadás miatt. Fotó: Ukrajna Ügyészsége

Egy 48 éves katonát tartóztattak le Rivne megyében, miután tüzet nyitott a TCK-munkatársakra. Ketten megsérültek.

Halálos vasúti baleset történt Lviv megyében. Fotó: DSZNSZ

Súlyos baleset történt Lemberg megyében, ahol egy személyvonat darus autóval ütközött. A mozdonyvezető a helyszínen életét vesztette.

Újabb kárpátaljai védő vesztette életét a fronton.

A Huszti járásból származó Vaszil Rohacs 2026. április 16-án vesztette életét a fronton.

A munka ünnepe Párizsban – Fotó: Unsplash

A munka ünnepe a munkavállalói jogokért folytatott nemzetközi küzdelemből nőtte ki magát.

Zelenszkij aláírta: újabb 90 nappal meghosszabbítják a hadiállapotot és a mozgósítást Ukrajnában. Fotó: president.gov.ua

A rendkívüli intézkedések legalább augusztus 2-ig maradnak érvényben, miközben a kormány már a rendszer átalakításán is dolgozik.

Zelenszkij: Moszkva hosszú távú tűzszünetbe is beleegyezhet bizonyos szankciók enyhítéséért vagy eltörléséért cserébe

"Mindez komoly kockázatot jelent Ukrajna számára" - állapította meg az elnök.

Ukrán gabona. Illusztráció. Fotó: Kárpátinfo.net

Az izraeli döntés egyértelmű jelzés más kormányok hajóüzemeltetői és a biztosítótársaságok számára, és bizonyítja Ukrajna jogi és diplomáciai lépéseinek hatékonyságát.

Megrendítő búcsúztatás Munkácson: a 95. dandár katonáját 568 napig eltűntként tartották nyilván. Fotó: Munkácsi Városi Tanács

Munkácson végső búcsút vettek Budkai Petrótól, aki 568 napig eltűntként szerepelt.

A rendőrök a jármű kerekeire célozva állították meg az agresszív sofőrt. Videórészlet

A rendőrök lövésekkel állítottak meg egy agresszív kamionsofőrt Kárpátalja bejáratánál. A férfi ráhajtott a rendőrökre és menekülni próbált.

Olekszandr Szirszkij, az Ukrán Fegyveres Erők főparancsnoka. Fotó: Олександр Сирський/Телеграм

A parancsnokoknak biztosítaniuk kell annak feltételeit, hogy a katonák legfeljebb két hónapig maradjanak harci pozíciókban.