Ursula von der Leyen: az EU-nak mindent meg kell tennie az Oroszországba hurcolt gyerekek hazatéréséért
Ursula von der Leyen: az EU-nak mindent meg kell tennie az Oroszországba hurcolt gyerekek hazatéréséért

MTI

 / Közélet

Az Európai Uniónak mindent meg kell tennie a megszállt ukrajnai területekről Oroszországba hurcolt gyerekek hollétének felderítése és hazatérésük megkönnyítése érdekében - jelentette ki Ursula Von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke az uniós parlament keddi brüsszeli plenáris ülésén.

Hirdetés

Az elnök az uniós tagállamok vezetőinek múlt héten tartott csúcstalálkozója következtetésiéről szóló plenáris vitában elmondta: az ukrajnai háború a kegyetlenség és brutalitás új dimenzióit érte el, amikor 

az orosz erők több mint 16 ezer gyereket hurcoltak el otthonukból Oroszországba, családjuktól, gyerekkoruktól elszakítva őket. 

"Amennyiben az EU nem avatkozik be, ezek a gyerekek a jövőjüket is elvesztik" 

- hangsúlyozta. Felhívta figyelmet, hogy az orosz törvényhozás által tavaly májusban elfogadott "cinikus" örökbefogadási törvény megkönnyítette a gyerekek orosz családoknál való elhelyezését, így nagy a veszélye annak, hogy nyomuk vész.

"Ez háborús bűncselekmény, azokat, akik ebben részt vesznek, bíróság elé kell állítani. Ez indokolja, hogy a Nemzetközi Büntetőbíróság elfogatóparancsot adott ki Vlagyimir Putyin orosz elnök ellen, akinek ezzel a döntéssel jelentősen szűkült a mozgástere" 

- jelentette ki.

Az elnök az ukrajnai háborúval kapcsolatban arról is beszélt, hogy az uniós csúcson a tagállami vezetők megegyeztek, 12 hónap alatt kétmilliárd euró értékben biztosítanak lőszert az ország önvédelmében megerősítése érdekében. Mint mondta, a lőszerek egy része a jelenleg rendelkezésre álló készletekből származik, majd közös beszerzések tárgyát képezik, továbbá az EU-nak biztosítani kell, hogy az európai védelmi ipar növelni tudja lőszergyártó kapacitását, ha szükséges, uniós költségvetési támogatáson keresztül.

"Azt mondtuk, hogy támogatni fogjuk Ukrajnát, kerül, amibe kerül, és Európa be fogja tartani az ígéretét"

 - nyomatékosította a bizottság elnöke.

Charles Michel, az uniós tagállamok vezetőit tömörítő Európai Tanács elnöke felszólalásában üdvözölte, hogy az EU-tagországok nagyon gyorsan, hat hét alatt meg tudtak egyezni az közös lőszerbeszerzésekről. 

"Egy dolog világos: ahhoz, hogy Ukrajna megvédje magát, több fegyverre és több munícióra van szüksége" 

- szögezte le. Mint mondta, a lőszerbeszerzés lebonyolításban az Európai Védelmi Ügynökség nyújt segítséget, ami nagyon fontos előrelépést jelent a valódi közös uniós védelmi rendszer létrehozása felé.

Michel felhívta továbbá a figyelmet, hogy az Oroszországgal határos Moldován egyre erősödik Moszkva nyomása, ezért uniós támogatásra van szükségük. 

"Az EU egymilliárd eurót mozgósított az ország ellenállóképességének megerősítésére, de Moldovának ennél is többre lesz szüksége, így még a nyár előtt folytatni kell a támogatást"

 - jelentette ki.

Gál Kinga, a Fidesz uniós parlamenti képviselője felszólalásában rámutatott: az uniós csúcson, az ukrajnai háborúval kapcsolatban a lőszerszállítások fokozása került előtérbe, pedig fegyverszünetre, békére lenne szükség az eszkaláció elkerülése végett, továbbra is kiállva Ukrajna függetlensége mellett. A képviselő szerint Ukrajna európai integrációja támogatandó, ugyanakkor annak előfeltétele kell, hogy legyen a területén élő kisebbségek, így a kárpátaljai magyarok jogainak garantálása.

Gál Kinga kiemelte: az Európai Uniónak stratégiai irányváltásra van szüksége: az ukrajnai háború súlyos következményei, az infláció, az energiaárak és az egyre erősebb illegális migrációs nyomás a külső határokon egyértelmű jelei ennek.

"Miközben a deklarációk és tervek ambiciózusak, hiányoznak mögülük a reális hatásvizsgálatok, miként hiányoznak az Oroszországra kivetett szankciók hatásának elemzései. Az ideologikus megközelítés rontja Európa versenyképességet és a gazdasági növekedést veszélyezteti 

- jelentette ki a fideszes politikus.

Cseh Katalin, a Momentum EP-képviselője üdvözölte az uniós csúcs Ukrajna töretlen támogatására és az orosz agresszió elítélésére vonatkozó egyhangú következtetéseit, azonban felhívta a figyelmet arra, hogy Magyarországon az Oroszország elleni uniós szankciókat elítélő plakátok láthatók országszerte. Emlékeztetve, hogy ezeket a büntetőintézkedéseket a magyar miniszterelnök is megszavazta, a képviselő kijelentette, hogy a magyar kormány hazugságokat terjeszt az EU-ról.

"A legfrissebb felmérések szerint a magyarok 63 százaléka szerint az EU szankciói a felelősek a rekordmagas inflációért. És a szélsőjobboldali Európa-ellenes erők ezt a taktikát tanulják Európa-szerte" - hangoztatta. 

Véleménye szerint az EU-nak fel kell lépnie ezek ellen a hazugságok ellen, ahogy az Európai Tanács következtetései is kiemelik az orosz dezinformációs gépezet elleni küzdelem fontosságát.

"Az EU mindig is vonakodott attól, hogy az unión belül fellépjen a dezinformáció ellen. Most el kell kezdenie cselekedni, mert az európai projektünk jövője forog kockán" 

- szólított fel a Momentum politikusa.

Forrás

MTI

Hirdetés
Címlapról ajánljuk
Három ember halt meg Ukrajnában a szélsőséges időjárás miatt

Legkevesebb három ember halt meg és ketten megsérültek Ukrajnában a rossz időjárási viszonyok miatt.

Kárpátaljai citerások találkozója, másodszor - Örömzenélés Sárosorosziban

Másodszor rendezték meg a Kárpátaljai citerások találkozóját, amely ezúttal is a közös muzsikálás, a hagyományőrzés és az öröm jegyében telt.

Horror Ausztriában: megerőszakolt egy hatéves kislányt egy szír férfi – 4,5 év börtönt kapott

Hatalmas felháborodást váltott ki Ausztriában annak az 52 éves szír állampolgárnak az ítélete, aki édességgel csalta lakásába, majd brutálisan megerőszakolt egy hatéves kislányt.

Lakóházak, kikötő és egy kereskedelmi hajó is megsérült az Odessza elleni éjszakai támadásban. Fotó: Odesszai Városi Katonai Adminisztráció

Orosz dróntámadás érte Odesszát: 13 sérült, lakóházak és kikötői infrastruktúra rongálódott, egy kereskedelmi hajót is találat ért.

A pusztítás nyomai egy orosz dróntámadást követően az északkelet-ukrajnai Harkivban 2026. március 25-én (Fotó: MTI/EPA/Szergej Kozlov)

A légvédelem 74 drónt hatástalanított az ország északi, keleti és déli régióiban, azonban 15 helyszínen 20 drón célba talált.

Zelenszkij törvényjavaslatot nyújtott be a hadiállapot és a mozgósítás 90 napos meghosszabbítására. Fotó: President.gov.ua

Zelenszkij újabb hosszabbítást kezdeményez: 90 nappal nőhet a hadiállapot és a mozgósítás időtartama Ukrajnában.

Halálos tragédia Kárpátalján: egy férfi életét vesztette, miután a viharban egy fa rázuhant. Fotó: DSZNSZ

Halálos áldozata van a kárpátaljai viharnak: egy férfira fa dőlt. Több település áram nélkül maradt, autók és házak rongálódtak meg.

Sahíd drónokkal támadták Csernyihivet, templomot és piacot is ért találat

A csernyihivi rendőrség közlése szerint Oroszország már második napja támadja a térség településeit.