II. Erzsébet királynő nem egészen két év múlva megdöntheti az uralkodás történelmi világrekordját; ehhez már csak XIV. Lajos uralkodási idejét kell túllépnie - írta összeállításában a BBC-re hivatkozva az Origo.
A királynő már így is a brit monrchia rekorderének számít
A brit uralkodó hét évtizeddel ezelőtt, 1952. február 6-án, édesapja, VI. György király halálának napján lépett az Egyesült Királyság trónjára.
II. Erzsébet a negyvenedik angol-brit uralkodó azóta, hogy Hódító Vilmost 1066 karácsonyán a londoni Westminster apátságban királlyá koronázták, de a 96 esztendős királynő egyik elődjének sem adatott meg ilyen hosszú élet és ennyi idő az angol trónon.
Az uralkodás nagy-britanniai hosszúsági rekordját már 2015. szeptember 9-én megdöntötte. Ezt a rekordot addig a napig üknagymamája, Viktória királynő tartotta, aki 1901-ben bekövetkezett haláláig 23 226 napot, 16 órát és 23 percet, vagyis 63 évet, hét hónapot és három napot töltött a brit trónon.
Még két évvel XIV. Lajos vezet II. Erzsébet előtt
II. Erzsébet királynő platinajubileumát, vagyis trónra lépésének hetvenedik évfordulóját hivatalosan a múlt héten ünnepelték meg négynapos, rendkívül színpompás és nagyszabású rendezvénysorozattal az Egyesült Királyságban.
A platinajubileum azonban egyelőre csak az angol-brit monarchia évezredes történelmében rekord, a világrekordot XIV. Lajos, Franciaország néhai királya tartja 72 évvel és 110 nappal - igaz, ő négyévesen, II. Erzsébet 26 évesen lett hazája uralkodója.
A BBC brit közszolgálati médiatársaság összeállítása kiemeli, hogy II. Erzsébet királynő hétfőn előzte meg a leghosszabb ideig uralkodók sorában a 2016 októberében elhunyt Bhumibol Aduljadedzst, vagyis IX. Ráma thaiföldi királyt, aki 70 évet és 126 napot töltött a trónon.
Ha 2024 májusában, 98 esztendősen is még II. Erzsébet ül az Egyesült Királyság trónján, akkor XIV. Lajos jelenleg érvényes uralkodási rekordját is megdönti.
Kövesse a Kárpátinfo.net oldalunkat: Facebook, Telegram, Twitter!
Legfrissebb híreink: Ukrajnai háború, Mozgósítás, Kárpátalja hírek, Ukrajna elnöke
Forrás
Legkevesebb három ember halt meg és ketten megsérültek Ukrajnában a rossz időjárási viszonyok miatt.
Másodszor rendezték meg a Kárpátaljai citerások találkozóját, amely ezúttal is a közös muzsikálás, a hagyományőrzés és az öröm jegyében telt.
Hatalmas felháborodást váltott ki Ausztriában annak az 52 éves szír állampolgárnak az ítélete, aki édességgel csalta lakásába, majd brutálisan megerőszakolt egy hatéves kislányt.
Orosz dróntámadás érte Odesszát: 13 sérült, lakóházak és kikötői infrastruktúra rongálódott, egy kereskedelmi hajót is találat ért.
Tavaly 2,1 millió fő vándorolt be az EU-ba.
A légvédelem 74 drónt hatástalanított az ország északi, keleti és déli régióiban, azonban 15 helyszínen 20 drón célba talált.
Zelenszkij újabb hosszabbítást kezdeményez: 90 nappal nőhet a hadiállapot és a mozgósítás időtartama Ukrajnában.
Halálos áldozata van a kárpátaljai viharnak: egy férfira fa dőlt. Több település áram nélkül maradt, autók és házak rongálódtak meg.
Az alkalom középpontjában ezúttal a család állt.
A csernyihivi rendőrség közlése szerint Oroszország már második napja támadja a térség településeit.