Egy évről évre visszatérő probléma a hajtatott uborka termesztésében, hogy amint néhány napra hűvösebbre, szelesebbre fordul az időjárás, néhány nappal később szinte minden gazdánál elkezd „taknyosodni” a kis uborkák csúcsa.
Az amerikai alelnök az ukrajnai finanszírozás megszüntetését a Trump-adminisztráció egyik fő eredményeként könyvelte el.
Súlyos baleset történt a Huszti járásban: egy ittas sofőr elgázolt egy motorost, majd elmenekült a helyszinről.
A csapásoknak halálos áldozatai és sebesültjei is vannak.
Több mint egy év után megerősítették: a huszti járási Felsőbisztra lakosa, Vaszil Bodnya a Donyeck megyei Nadijivka közelében esett el.
Az esetek főként oltatlan gyermekek körében fordulnak elő.
Ami XIV. Leó békefelhívását illeti, Trump azt mondta, a pápa nem érti, hogy Irán nukleáris veszélyt jelent.
Az élet menete az 1988-ban kezdeményezett egyik nemzetközi oktatási program része.
A felek megvitatták azokat a kulcsfontosságú biztonsági kihívásokat is, amelyekkel „most mindenki szembesül a világon”.
Rendkívül fontos, hogy ezek a férfiak otthon legyenek és segítsék az országukat.
Jelenleg mintegy 17 milliárd eurónyi forrás van befagyasztva Magyarország esetében.
Ukrajnának sürgősen szüksége van a pénzre ahhoz, hogy hosszú távon is finanszírozni tudja az oroszok elleni védekezést.
Az orosz hadsereg egy többlakásos épületet támadott meg a városban.
A fagy ismét elvitte a kajszi- és a diótermés nagy részét, jelentős veszteségeket okozott az őszibarack-, a cseresznye-, a meggy- és a szilvaültetvényekben, de nem kímélte az éppen akkor virágzó korai körtét sem.
Egy fegyveres férfi elrabolt egy nőt és hároméves gyermekét Kárpátalján, majd a rendőrökre is rálőtt. Az elkövetőt a Beregszászi járásban fogták el.
Az ukrán elnök szerint a Druzsba kőolajvezeték részben április végére helyreáll. Zelenszkij Magyar Péterrel való találkozóról és az ukrán-magyar kapcsolatokról is beszélt.
A szakértő szerint két gyógytea a legjobb ahhoz, hogy a vacsora után stabilizálni tudjuk a vércukorszintünket.
A kén alapvető szerepet játszik a testünk öregedésgátló és méregtelenítő folyamataiban.
A savanyú káposzta egyszerre hagyományos és modern élelmiszer.