Ukrajna uniós csatlakozási folyamatának is folytatódnia kell- jelentette ki az Európai Tanács elnöke.

A beregszászi járási rendőrök letartóztatták a katonaköteleseket csempésző 37 éves férfit.

Az ítélet egyelőre nem jogerős.

2025. október 4-én a Hagyományok Háza ad otthont a Folk_ME konferenciának, amely a digitális népzeneoktatás jövőjét járja körül.

Az orosz hadsereg újabb 1150 katonát veszített az ukrajnai harcokban.

A generációk egymás közötti kapcsolatának hatása: a gyógyítás és nevelés.

A fiatal katona az orosz teljes körű invázió első heteiben vesztette életét.

Ez azt jelenti, hogy a személy nem vett részt katonai alapkiképzésben vagy kiképzőtáborban.

Az emberi életünk során nagyon sok változással kell szembenéznünk.

Szeptember 17-én Kunszentmártonban ünnepélyes keretek között adták át a nagyközönségnek a Fekete István Emlékházat.

Zelenszkij szerint hét települést foglaltak vissza Dobropillja és Pokrovszk térségében.

A dokumentum számos korlátozást vezet be a szociális támogatás és az egészségügyi szolgáltatások terén.

Öt év kellett hozzá, hogy a bizottság elismerje: tesztelés nélküli Covid-vakcinákat adtak be uniós polgárok millióinak.

Közölte a hadsereg szóvivője csütörtök éjjel.

A határozatot 295 parlamenti képviselő hagyta jóvá.

A szakszervezeti vezetők este bejelentették, hogy pénteken döntenek a megmozdulások folytatásáról.

Észak-Korea gazdasági szempontból keveset profitál az ukrajnai háborúból.

Donald Trump hivatalos angliai programja a brit kormányfővel rendezett csütörtöki csúcstalálkozóval befejeződött.

Az olajfinomtó részt vesz az orosz fegyveres erők ellátásában.

Ezzel folytatva az elmúlt hetekben megfigyelhető csapások sorozatát.