A templom szomszédságában lévő Mártírok emlékmű köré gyülekeztek a megemlékezők.
Súlyos közúti baleset történt Királyházán.
A település központjában álló Nemzetház udvarán már a reggeli óráktól kezdődően nagy volt a sürgés-forgás.
2025 októberében esett el harci feladat végrehajtása közben.
A rendőrhadnagy harci feladat teljesítése közben vesztette életét.
A nagy értékű adományért köszönetet mondott Gál Adél, a Nagyberegi Tájház programfelelőse.
A Na’Conxypan Galériában november 13-án megnyílt A Gogola család öt generációja című kiállítás.
Az embercsempészt Csapon fogták el.
A sofőr is életveszélyesen megsérült.
A jelenlegi képzés tematikája az adventi ünnepkörrel foglalkozott.
Idén immár második alkalommal került megszervezésre a Házaspáros hétvége elnevezésű program.
Az egyik sofőrt a roncsból kellett kiszabadítani.
Az Erdélyi Hagyományok Háza Alapítvány négy helyszínes turnét szervezett a világhírű Muzsikás együttesnek.
Egy Skoda Superb fának ütközött, a 20 éves utasa a helyszínen meghalt, a 18 éves sofőrt kórházba szállították.
Közölte a Veszprém Vármegyei Főügyészség.
Az Ortutay Elemér Görögkatolikus Központban megnyílt a Gyökerek és ágak elnevezésű állandó kiállítás.
A tervek szerint az utolsó példányokat aukción értékesítik.
Idén is megtartották a hagyományos Márton-napi foglalkozást a Nagyberegi Tájházban.
Párizsban tíz évvel ezelőtt három helyszínen is lecsapott a terror.