Nap mint nap láthatjuk, tapasztalhatjuk, hogy a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Egyetem égisze alatt működő Pro Cultura Subcarpathica civil szervezet által fenntartott Nagyberegi Tájház folyamatosan élettel telik meg. A népi hagyományok bemutatására, azok megélésére alkalmassá tett paraszti portát hetente keresik fel iskolás csoportok, rendszeresen tartanak itt kézműves foglalkozásokat, megemlékeznek az év jeles napjairól.
Ám a háború óta egyre gyakrabban előforduló, hosszabb ideig tartó áramkimaradások veszélyeztetik ezeknek az együttléteknek a megszervezését. Erre a problémára figyelt fel a Tájházak és Szabadtéri Múzeumok Szövetsége, amelyik munkatársai körében gyűjtést szervezett egy nagyobb teljesítményű áramforrás beszerzésére. Kezdeményezésüket időközben felkarolta az Innovációs és Kulturális Minisztérium. A támogatásnak köszönhetően sikerült beszerezni a készüléket, és a szövetség munkatársainak az adományából pedig a tájház modernizációjához szükséges információs eszközt vásároltak.
A tájházi foglalkozások biztonságos lebonyolítását segítő áramforrás átadására az egyetem Rákóczi termében kerül sor. Bereczky Ibolya, a szövetség elnöke beszámolt róla, hogy a közel negyed századdal ezelőtt történt megalakulásuk óta Kárpát-medencei keretben gondolkodnak, és az a legfőbb törekvésük, hogy a velük kapcsolatban álló intézményekben az oda látogató fiatalok megismerjék az elődök szellemi és tárgyi örökségét, és ezáltal olyan tudásra tegyenek szert, olyan készségeket sajátítsanak el, amelyek a mai világban is hasznosíthatók. Az elnök asszony elismeréssel szólt a Nagyberegi Tájházban folyó munkáról: ebből az elhivatottságból és lelkesedésből sokat merítenek az anyaországban és annak határain kívül is.
A nagy értékű adományért köszönetet mondott Gál Adél, a Nagyberegi Tájház programfelelőse, aki a továbbiakban arról szólt, hogy mindenkor jó érzés tölti el a Kárpátalján élőket, ha megtapasztalják az anyaországi polgártársak, illetve az ott működő intézmények részéről ránk irányuló kitüntetett figyelmet.
A mostani nehéz időket könnyebb átvészelni, hogy magunk mögött érezzük nemzettársaink, a nemzeti kormány támogatását, fogalmazott Csernicskó István, a Rákóczi Egyetem rektora.
Orosz Ildikó, az intézmény elnöke annak a reményének adott hangot, hogy a további terveik megvalósításához – ez egy hamarosan átadásra kerülő kézművesház, illetve egy felújítandó és egy újból beüzemelendő hagyományos malom –, működtetéséhez is széleskörű szakmai segítséget kapnak majd a Tájházak és Szabadtéri Múzeumok Szövetségétől.
Az eseményen elhangzott: a nemrég útjára indított Kós Károly programban a határon túli tájházaknak is lehetőségük nyílik arra, hogy pályázzanak. Ennek során az intézmények többek között a birtokukban levő népi építészeti értékek felújítására, a működésükhöz szükséges eszközök beszerzésére, és a különböző programok szervezésére pályázhatnak.
Eszenyi Gábor
Kövesse a Kárpátinfo.net oldalunkat: Facebook, Telegram, Twitter!
Legfrissebb híreink: Ukrajnai háború, Mozgósítás, Kárpátalja hírek, Ukrajna elnöke
Forrás
Legkevesebb három ember halt meg és ketten megsérültek Ukrajnában a rossz időjárási viszonyok miatt.
Másodszor rendezték meg a Kárpátaljai citerások találkozóját, amely ezúttal is a közös muzsikálás, a hagyományőrzés és az öröm jegyében telt.
Hatalmas felháborodást váltott ki Ausztriában annak az 52 éves szír állampolgárnak az ítélete, aki édességgel csalta lakásába, majd brutálisan megerőszakolt egy hatéves kislányt.
Orosz dróntámadás érte Odesszát: 13 sérült, lakóházak és kikötői infrastruktúra rongálódott, egy kereskedelmi hajót is találat ért.
Tavaly 2,1 millió fő vándorolt be az EU-ba.
A légvédelem 74 drónt hatástalanított az ország északi, keleti és déli régióiban, azonban 15 helyszínen 20 drón célba talált.
Zelenszkij újabb hosszabbítást kezdeményez: 90 nappal nőhet a hadiállapot és a mozgósítás időtartama Ukrajnában.
Halálos áldozata van a kárpátaljai viharnak: egy férfira fa dőlt. Több település áram nélkül maradt, autók és házak rongálódtak meg.
Az alkalom középpontjában ezúttal a család állt.
A csernyihivi rendőrség közlése szerint Oroszország már második napja támadja a térség településeit.