Kijev elkezdte használni az Egyesült Államok által szállított kazettás bombákat és lőszereket – közölte a Fehér Ház helyi idő szerint csütörtökön.
Arra a kérdésre, hogy a washingtoni kazettás bombákat Kijev telepíti- és használja-e, a Fehér Ház szóvivője igennel válaszolt. John Kirby szerint e fegyverek frontvonalra történő telepítésére nagyjából az elmúlt héten került sor.
Az ukrán erők megfelelően és hatékonyan alkalmazzák őket, és valóban hatással vannak az orosz védelmi alakzatokra és Moszkva védelmi manővereire
– tette hozzá a szóvivő.
Joe Biden amerikai elnök a CNN amerikai hírtelevízió által július elején sugárzott interjúban azt mondta, hogy „nagyon nehéz döntést” hozott e fegyverek Ukrajnának történő szállításáról, amit azzal indokolt, hogy Kijev „kifogyott a lőszerekből”.
A kazettás bombák akár több száz apró robbanótöltetet is szétszórhatnak, amelyek a talajban maradva a konfliktus befejeződése után a polgári lakosság számára is kockázatot jelentenek. Aki a kazettás lőszerek által beterített területen tartózkodik, nagy valószínűséggel meghal vagy súlyosan megsérül.
Használatukat számos ország betiltotta egy 2008-ban Oslóban aláírt egyezmény alapján. Ennek a megállapodásnak viszont nem részese sem Oroszország, sem az Egyesült Államok és Ukrajna sem.
Vlagyimir Putyin orosz elnök a Rosszija-1 közszolgálati televíziós csatornának adott, vasárnap sugárzott interjújában hangsúlyozta, hogy „Oroszországnak jó készletei vannak kazettás bombákból”, és azzal fenyegetett, hogy a frontvonalon is beveti őket, ha Kijev ilyen típusú fegyvert használna.
Az ukrán hadsereg viszont a konfliktus kezdete óta azzal vádolja Moszkvát, hogy használja a kazettás bombákat és lőszereket.
Iratkozz fel a Kárpátinfo.net csatornáira: Facebook, Instagram, Twitter, Telegram, Google Hírek
Kövesse a Kárpátinfo.net oldalunkat: Facebook, Telegram, Twitter!
Legfrissebb híreink: Ukrajnai háború, Mozgósítás, Kárpátalja hírek, Ukrajna elnöke
Forrás
MTI
Zelenszkij új tárgyalási stratégián dolgozik: Ukrajna az USA nélkül is folytatná az egyeztetéseket Oroszországgal.
Brutális családon belüli erőszak Kárpátalján: közmunkára ítélték a saját lányát bántalmazó apát.
Júniustól indul az ukrán hadsereg reformja: nőnek a fizetések, a gyalogság akár 400 ezer hrivnyát is kaphat, és megkezdődhet a leszerelés.
Kárpátalja digitális felzárkózásának új fejezete kezdődhet el a HU-RIZONT fejlesztési programmal.
Ternopil egy része áram nélkül maradt.
Egy 48 éves katonát tartóztattak le Rivne megyében, miután tüzet nyitott a TCK-munkatársakra. Ketten megsérültek.
Súlyos baleset történt Lemberg megyében, ahol egy személyvonat darus autóval ütközött. A mozdonyvezető a helyszínen életét vesztette.
A Huszti járásból származó Vaszil Rohacs 2026. április 16-án vesztette életét a fronton.
A munka ünnepe a munkavállalói jogokért folytatott nemzetközi küzdelemből nőtte ki magát.
A rendkívüli intézkedések legalább augusztus 2-ig maradnak érvényben, miközben a kormány már a rendszer átalakításán is dolgozik.