Ukrán rendőrség. Illusztráció. Fotó: Unian
Ukrán rendőrség. Illusztráció. Fotó: Unian

MTI

 / Kékfény

Agyonlőtte egy férfi Demjan Hanul ukrán politikai aktivistát a dél-ukrajnai Odesszában a nyílt utcán péntek délelőtt - közölte a Telegramon Olekszij Honcsarenko ukrán ellenzéki parlamenti képviselő.

Hirdetés

Az eset komoly visszhangot kapott az ukrán sajtóban. Honcsarenko bejegyzésében azt írta, hogy a parlament plenáris ülésén kérdést intézett a gyilkosság ügyében Ihor Klimenko belügyminiszterhez.

A tárcavezető közölte, hogy személyes irányítása alá veszi a nyomozást. Elmondta, hogy az országos rendőrség központi hivatala nyomozói munkacsoportot alakított ki Odesszában, és odautazott az országos rendőrfőnök is.

Klimenko nem sokkal később a Telegramon arról tájékoztatott, hogy a hatóságok már őrizetbe is vették azt a férfit, akit a gyilkosság elkövetésével gyanúsítanak.

Hirdetés

A miniszter azt írta, hogy a lakásban, ahol a feltételezett elkövető bujkált, egy fegyvert találtak, és valószínűsíthetően azzal követték el a bűncselekményt.

Volodimir Zelenszkij elnök a Telegramon azt írta: utasította a belügyminisztert, az Ukrán Biztonsági Szolgálat (SZBU) vezetőjét és a főügyészt, hogy "minden szükséges erőt és eszközt mozgósítsanak" a bűncselekmény körülményeinek teljes feltárására.

Az országos rendőrség korábbi tájékoztatása szerint helyi idő szerint 10 óra 30 perc körül érkezett bejelentés a 102-es segélyvonalra arról, hogy egy ismeretlen férfi meglőtt egy járókelőt a város Primorje kerületében.

"A lövöldöző elmenekült a helyszínről. Az áldozat meghalt. A hatóságok intézkedéseket tesznek a lövöldöző letartóztatására"

- írta a rendőrség a honlapján kiadott közleményében. Ezután a rendőrség fotót tett közzé egy férfiról, akit a gyilkosság elkövetésével gyanúsítanak, és kérte, hogy akinek bármilyen információja van a képen látható férfi tartózkodási helyéről, forduljon hozzájuk.

Az Ukrajinszka Pravda hírportál hozzátette, hogy az interneten videófelvétel is megjelent az emberölésről. Ezen az látható, hogy a keresett emberre hasonlító férfi a járdán fekvő Hanul fölé hajol, és egy pisztollyal fejbe lövi.

Délután az országos rendőrség újabb közleményt adott ki honlapján, amelyben azt írta, hogy a gyanúsítottat az SZBU-val együttműködve kevesebb mint öt óra alatt kerítették kézre. A férfi személyazonosságáról a rendőrség annyit hozott nyilvánosságra, hogy egy 46 éves odesszai lakos.

Őrizetbe vételekor egy lőfegyvert és egy kézigránátot foglaltak le nála. Jelenleg zajlik kihallgatása. Az SZBU saját közleményében hozzátette, hogy a férfi dezertált az ukrán hadseregből. Ezt az információt Ivan Vihivszkij országos rendőrfőnök is megerősítette, hozzátéve, hogy a gyanúsított ellen 2025. február 23-án adtak ki körözést, mert engedély nélkül távozott katonai alakulatától.

Az SZBU közleménye szerint a hatóságok vizsgálják a bűncselekmény lehetséges indítékait, köztük azt, hogy az elkövetőt felbérelték-e a gyilkosság elkövetelésére, valamint az "orosz nyomot" sem zárják ki.

Az Ukrajinszka Pravda szerint Demjan Hanul 31 éves közéleti személyiség, blogger, az Utcafront nevű jobboldali radikális szervezet alapítója és vezetője volt. Részt vett a tüntetők által a méltóság forradalmának nevezett 2013-2014-es Majdan-tömeggyűléseken Kijevben, és 2014. május 2-án az oroszbarát szakadárokkal történt odesszai összecsapásban.

Odesszában annak idején Kijev-párti aktivisták és oroszbarát, úgynevezett "Majdan-ellenesek" - azaz a kijevi hatalomváltó tüntetések ellenzői - között tört ki összecsapás. Ukrán források szerint az váltotta ki az összetűzést, hogy két Kijev-párti tüntetőt ismeretlen elkövetők lelőttek.

A Moszkva-párti szakadárok bemenekültek az általuk korábban elfoglalt szakszervezeti székházba. Az épületben máig tisztázatlan okból tűz ütött ki, aminek következtében több mint negyvenen életüket vesztették.

Az odesszai összecsapásnak csaknem 300 sérültje és összesen 48 halálos áldozata volt: hattal lőfegyver végzett, 32-en füstmérgezésben haltak meg, 10-en pedig szörnyethaltak, amikor kiugrottak az égő épületből.

Az Emberi Jogok Európai Bírósága (EJEB) csütörtökön kihirdetett ítéletében elmarasztalta Ukrajnát az odesszai tragikus esemény kapcsán, megállapítva, hogy az ukrán hatóságok nem tettek meg minden tőlük észszerűen elvárható intézkedést az odesszai összecsapás megelőzésére és az erőszak megfékezésére.
Nem tettek meg továbbá mindent a kigyulladt épületben rekedt emberek időben történő kimentésére, valamint az események hatékony kivizsgálására sem.

2020 júliusában ismeretlenek rálőttek egy autópályán arra az autóra, amelyben Hanul közlekedett. 2023 májusa elején ismeretlenek megverték Odesszában, a rendőrség bűnügyi nyomozást indított. 2024 augusztusában Hanul közösségi oldalakon arról írt, hogy saját és hozzátartozóinak személyes adatai megjelentek az orosz közösségi oldalakon, és számos fenyegetés érte.

Az aktivista közölte, hogy bizonyítékokat tartalmazó levelet írt az ügyben a rendőrfőnöknek és az Ukrán Biztonsági Szolgálatnak (SZBU). Az országos rendőrség ez ügyben is megindította a büntetőeljárást.


 

Iratkozzon fel a Kárpátinfo.net csatornáira: 
Facebook, Instagram, Twitter, Telegram 
Olvassa a Kárpátinfo.net híreit a Google News oldalon.

Forrás

MTI

Hirdetés
Címlapról ajánljuk
Óvodát ért orosz légicsapás Szumi megyében /Фото: ДСНС

A mentőszolgálatok közlése szerint halálos áldozata nem volt a támadásnak, eddig négy sérültet láttak el az orvosok.

Orosz dróntámadás Ukrajna ellen, munkában az ukrán légvédelem. Fotó: t.me/GeneralStaffZSU

A csapásokban legkevesebb egy ember meghalt és sokan megsebesültek.

Új iskolabuszokat kaptak a kárpátaljai kistérségek

Egy jármű ára 4,27 millió hrivnya.

Volodimir Zelenszkij ukrán elnök sajtónyilatkozatot tesz az Európai Unió vezetőinek 2026. április 23-i nem hivatalos találkozóján Ayia Napában, Cipruson Fotó: Byron Smith / Getty Images Hungary

A „valós európai béke” előfeltételeként említette továbbá hazája újjáépítését a háborút követően.

Több millió értékű pénzmosás a hadsereg beszállítójánál: lekapcsoltak egy bűnszervezetet Ukrajnában. Kiemelt kép forrása: ukrán rendőrség

A hatósági vizsgálatok szerint az állam 100 millió hrivnya veszteséget szenvedett el.

Három ember halt meg Ukrajnában a szélsőséges időjárás miatt

Legkevesebb három ember halt meg és ketten megsérültek Ukrajnában a rossz időjárási viszonyok miatt.

Kárpátaljai citerások találkozója, másodszor - Örömzenélés Sárosorosziban

Másodszor rendezték meg a Kárpátaljai citerások találkozóját, amely ezúttal is a közös muzsikálás, a hagyományőrzés és az öröm jegyében telt.

Horror Ausztriában: megerőszakolt egy hatéves kislányt egy szír férfi – 4,5 év börtönt kapott

Hatalmas felháborodást váltott ki Ausztriában annak az 52 éves szír állampolgárnak az ítélete, aki édességgel csalta lakásába, majd brutálisan megerőszakolt egy hatéves kislányt.

Lakóházak, kikötő és egy kereskedelmi hajó is megsérült az Odessza elleni éjszakai támadásban. Fotó: Odesszai Városi Katonai Adminisztráció

Orosz dróntámadás érte Odesszát: 13 sérült, lakóházak és kikötői infrastruktúra rongálódott, egy kereskedelmi hajót is találat ért.