Az ukrán hadsereg teljesen ellenőrzése alá vonta a kelet-ukrajnai Harkiv megye Balaklija városát Hanna Maljar ukrán helyettes védelmi miniszter vasárnap reggeli bejelentése szerint, közölte a Hirado.hu.
Ukrán hivatalos források szerint ugyanakkor szombat este ismét rakétatámadás érte Harkiv városát, legalább egy ember meghalt, több ház megrongálódott.
Rakétatámadást jelentettek az ország keleti részén fekvő Dnyipróból is. Borisz Filatov, a város polgármestere azt mondta, az egyik rakéta a központba csapódott be, több sebesültről tudnak, és tart a károk felmérése.
Mindeközben Volodimir Timosenko, a Harkiv megyei Hrakove rendőrfőnöke megerősítette, hogy az orosz erők elhagyták az ugyancsak Harkiv megyében található Hrakovét, és az ukrán rendőrség a városba érkezett.
„A hatóságok egyik legfontosabb feladata most a megszállók által elkövetett bűncselekmények felderítése”
– tett hozzá.
Szombat esti videóüzenetében Volodimir Zelenszkij ukrán elnök azt mondta,
az ukrán hadsereg a hónap elején elindított ellentámadása során eddig 2000 négyzetkilométernyi területet foglalt vissza. Leszögezte: a hadsereg „lépésről lépésre szabadítja fel az elfoglalt területeket”.
Az orosz csapatok jól döntöttek azzal, hogy a menekülést választották; megszállóknak nincs helye Ukrajnában – jelentette ki az elnök, és hozzátette: Moszkvának meg kell mutatnia, hogy kész a tárgyalásokra. Hangsúlyozta azonban: csak akkor tudnak asztalhoz üni, ha a Kreml elismeri, hogy megszállt ukrán területeket.
Dmitro Kuleba ukrán külügyminiszter azt mondta, az ukrán hadsereg bebizonyította, le tudja győzni az orosz erőket a kapott fegyverekkel.
„Minél több fegyvert szállítanak nekünk, annál gyorsabban győzünk, és annál hamarabb vethetünk véget ennek a háborúnak”
– fogalmazott a tárcavezető.
Kövesse a Kárpátinfo.net oldalunkat: Facebook, Telegram, Twitter!
Legfrissebb híreink: Ukrajnai háború, Mozgósítás, Kárpátalja hírek, Ukrajna elnöke
Forrás
Legkevesebb három ember halt meg és ketten megsérültek Ukrajnában a rossz időjárási viszonyok miatt.
Másodszor rendezték meg a Kárpátaljai citerások találkozóját, amely ezúttal is a közös muzsikálás, a hagyományőrzés és az öröm jegyében telt.
Hatalmas felháborodást váltott ki Ausztriában annak az 52 éves szír állampolgárnak az ítélete, aki édességgel csalta lakásába, majd brutálisan megerőszakolt egy hatéves kislányt.
Orosz dróntámadás érte Odesszát: 13 sérült, lakóházak és kikötői infrastruktúra rongálódott, egy kereskedelmi hajót is találat ért.
Tavaly 2,1 millió fő vándorolt be az EU-ba.
A légvédelem 74 drónt hatástalanított az ország északi, keleti és déli régióiban, azonban 15 helyszínen 20 drón célba talált.
Zelenszkij újabb hosszabbítást kezdeményez: 90 nappal nőhet a hadiállapot és a mozgósítás időtartama Ukrajnában.
Halálos áldozata van a kárpátaljai viharnak: egy férfira fa dőlt. Több település áram nélkül maradt, autók és házak rongálódtak meg.
Az alkalom középpontjában ezúttal a család állt.
A csernyihivi rendőrség közlése szerint Oroszország már második napja támadja a térség településeit.