Bírósági ítélet. Illusztráció.
Bírósági ítélet. Illusztráció.

MTI

 / Kékfény

Nyolc év fegyházbüntetésre, nyolc év közügyektől eltiltásra, valamint a 649 ezres bűnügyi költség megfizetésére ítélte a Nyíregyházi Törvényszék hétfőn azt az N. Lászlót, aki két rábízott kisfiúval is erőszakoskodott. A tarpai fociedzőként ismert férfit azonban csak távollétében tudták elmarasztalni, mivel 2023 óta szökésben van.

Hirdetés

A Kárpátaljáról származó férfi 2022 novemberében, Tivadar községben, egy vendégházban tartott utánpótlás-focitábor során két 14–15 éves fiúval erőszakoskodott.

A TV2 Tények korábbi beszámolója szerint éjszakánként áthívta magához őket a szobájába, masszírozta és simogatta őket, nemi szervét a gyerekek testéhez nyomta – írta a 24.hu a hétfői ítéletről beszámolva.

A gyerekek a tábor idején a férfi felügyelete alatt álltak, így különösen kiszolgáltatott helyzetben voltak – közölte a bíróság,

Hirdetés

amely szexuális erőszak bűntettében, és folytatólagosan elkövetett szexuális visszaélésben mondta ki bűnösnek a férfit.

Emellett fogolyszökés vétségében is elmarasztalták, mert a férfi 2023 novemberében megszökött a házi őrizetből, és azóta is ismeretlen helyen tartózkodik (az akkori sajtóbeszámolók szerint  N. László azért tudott megszökni a letartóztatásból való kiengedése után, mert heteken át nem működött megfelelően a rendőrség nyomkövető rendszere).

A bíróság összesen nyolc év fegyházra ítélte N. Lászlót azzal a kitétellel, hogy feltételesen sem bocsátható szabadságra. Emellett eltiltották minden olyan foglalkozástól, amely során kiskorúakkal foglalkozhatna.

Az ítélet nem jogerős, és a jogerőre emelkedés, illetve a büntetés végrehajtása addig nem indulhat el, amíg a pedofil bűncselekmény miatt elítélt fociedzőt el nem fogják - közölte a hirado.hu.


 

 

Kövesse a Kárpátinfo.net oldalunkat: Facebook, Telegram, Twitter!
Legfrissebb híreink: Orosz-ukrán háború, Mozgósítás, Kárpátalja hírek

Forrás

MTI

Hirdetés
Címlapról ajánljuk
Három ember halt meg Ukrajnában a szélsőséges időjárás miatt

Legkevesebb három ember halt meg és ketten megsérültek Ukrajnában a rossz időjárási viszonyok miatt.

Kárpátaljai citerások találkozója, másodszor - Örömzenélés Sárosorosziban

Másodszor rendezték meg a Kárpátaljai citerások találkozóját, amely ezúttal is a közös muzsikálás, a hagyományőrzés és az öröm jegyében telt.

Horror Ausztriában: megerőszakolt egy hatéves kislányt egy szír férfi – 4,5 év börtönt kapott

Hatalmas felháborodást váltott ki Ausztriában annak az 52 éves szír állampolgárnak az ítélete, aki édességgel csalta lakásába, majd brutálisan megerőszakolt egy hatéves kislányt.

Lakóházak, kikötő és egy kereskedelmi hajó is megsérült az Odessza elleni éjszakai támadásban. Fotó: Odesszai Városi Katonai Adminisztráció

Orosz dróntámadás érte Odesszát: 13 sérült, lakóházak és kikötői infrastruktúra rongálódott, egy kereskedelmi hajót is találat ért.

A pusztítás nyomai egy orosz dróntámadást követően az északkelet-ukrajnai Harkivban 2026. március 25-én (Fotó: MTI/EPA/Szergej Kozlov)

A légvédelem 74 drónt hatástalanított az ország északi, keleti és déli régióiban, azonban 15 helyszínen 20 drón célba talált.

Zelenszkij törvényjavaslatot nyújtott be a hadiállapot és a mozgósítás 90 napos meghosszabbítására. Fotó: President.gov.ua

Zelenszkij újabb hosszabbítást kezdeményez: 90 nappal nőhet a hadiállapot és a mozgósítás időtartama Ukrajnában.

Halálos tragédia Kárpátalján: egy férfi életét vesztette, miután a viharban egy fa rázuhant. Fotó: DSZNSZ

Halálos áldozata van a kárpátaljai viharnak: egy férfira fa dőlt. Több település áram nélkül maradt, autók és házak rongálódtak meg.

Sahíd drónokkal támadták Csernyihivet, templomot és piacot is ért találat

A csernyihivi rendőrség közlése szerint Oroszország már második napja támadja a térség településeit.