Meghalt az egyik sérült is, ezzel már hárman hunytak el abban az autóbalesetben, amely vasárnap késő este történt az M5-ös autópályán - ismerteti a police.hu.
A rendőrség adatai szerint egy gépjármű Szeged felé haladt autópályán, amikor Kecskemétnél átrepült a szalagkorlát felett, és egy másik autónak ütközött. Az első információk szerint ketten azonnal meghaltak, később az egyik sérült is életét vesztette - ismertették a rendőrség honlapján megjelent közleményben.
A helyszínelés idejére a rendőrök lezárták a sztráda Budapest felé vezető oldalát, a járműveket a 90-es kilométernél terelik le az autópályáról.
Kövesse a Kárpátinfo.net oldalunkat: Facebook, Telegram, Twitter!
Legfrissebb híreink: Ukrajnai háború, Mozgósítás, Kárpátalja hírek, Ukrajna elnöke
Forrás
MTI
A mentőszolgálatok közlése szerint halálos áldozata nem volt a támadásnak, eddig négy sérültet láttak el az orvosok.
A csapásokban legkevesebb egy ember meghalt és sokan megsebesültek.
A „valós európai béke” előfeltételeként említette továbbá hazája újjáépítését a háborút követően.
A hatósági vizsgálatok szerint az állam 100 millió hrivnya veszteséget szenvedett el.
Legkevesebb három ember halt meg és ketten megsérültek Ukrajnában a rossz időjárási viszonyok miatt.
Másodszor rendezték meg a Kárpátaljai citerások találkozóját, amely ezúttal is a közös muzsikálás, a hagyományőrzés és az öröm jegyében telt.
Hatalmas felháborodást váltott ki Ausztriában annak az 52 éves szír állampolgárnak az ítélete, aki édességgel csalta lakásába, majd brutálisan megerőszakolt egy hatéves kislányt.
Orosz dróntámadás érte Odesszát: 13 sérült, lakóházak és kikötői infrastruktúra rongálódott, egy kereskedelmi hajót is találat ért.
Tavaly 2,1 millió fő vándorolt be az EU-ba.