Több ezer halálos áldozata is lehet a december 28-án kirobbant tiltakozáshullámnak: egy iráni tisztségviselő szerint a halottak száma meghaladja az ötezret: A The Sunday Times című brit lap pedig egészségügyi forrásokra hivatkozva azt írja, hogy a halálos áldozatok száma akár 18 000 is lehet.
Az iráni illetékes megerősített adatokra hivatkozó beszámolójában említett ötezer áldozatból mintegy 500 a biztonsági erők tagja volt. A tisztségviselő mindemellett „terroristákat és fegyveres rendbontókat” vádolt azzal, hogy ártatlan irániakat gyilkoltak. Mint mondta, nem várható, hogy a halottak száma megugrana, és azt állította, hogy „Izrael és külföldi fegyveres csoportok” támogatták és látták el felszereléssel a tüntetőket.
A tisztségviselő szerint a leghevesebb összecsapások a rendfenntartókkal az ország északnyugati, kurdok lakta térségeiben voltak, ahogy a korábbi tüntetési hullámok során is.
A The Sunday Times nyolc szemészeti klinikára és sürgősségi osztályokra hivatkozó, mintegy 18 ezer halottat említő beszámolójában arról ír, hogy a halálos áldozatok mellett 330-360 ezer ember sérült meg.
Ugyanakkor az Egyesült Államokban működő Human Rights Activists News Agency (HRANA) szervezet úgy tudja, hogy
a halottak száma 3308, további 4382 esetet még vizsgálnak. A HRANA mindemellett több mint 24 ezer őrizetbe vett személyről is említést tesz.
Mindazonáltal ezeket az adatokat egyelőre nem lehet független forrásból ellenőrizni.
December végén Irán-szerte tüntetések törtek ki a mélyülő gazdasági válság és a szárnyaló infláció miatt, amelyek gyorsan kormányellenes megmozdulásokká váltak - közölte a hirado.hu.
Kövesse a Kárpátinfo.net oldalunkat: Facebook, Telegram, Twitter!
Legfrissebb híreink: Orosz-ukrán háború, Mozgósítás, Kárpátalja hírek
Kövesse a Kárpátinfo.net oldalunkat: Facebook, Telegram, Twitter!
Legfrissebb híreink: Ukrajnai háború, Mozgósítás, Kárpátalja hírek, Ukrajna elnöke
Forrás
Legkevesebb három ember halt meg és ketten megsérültek Ukrajnában a rossz időjárási viszonyok miatt.
Másodszor rendezték meg a Kárpátaljai citerások találkozóját, amely ezúttal is a közös muzsikálás, a hagyományőrzés és az öröm jegyében telt.
Hatalmas felháborodást váltott ki Ausztriában annak az 52 éves szír állampolgárnak az ítélete, aki édességgel csalta lakásába, majd brutálisan megerőszakolt egy hatéves kislányt.
Orosz dróntámadás érte Odesszát: 13 sérült, lakóházak és kikötői infrastruktúra rongálódott, egy kereskedelmi hajót is találat ért.
Tavaly 2,1 millió fő vándorolt be az EU-ba.
A légvédelem 74 drónt hatástalanított az ország északi, keleti és déli régióiban, azonban 15 helyszínen 20 drón célba talált.
Zelenszkij újabb hosszabbítást kezdeményez: 90 nappal nőhet a hadiállapot és a mozgósítás időtartama Ukrajnában.
Halálos áldozata van a kárpátaljai viharnak: egy férfira fa dőlt. Több település áram nélkül maradt, autók és házak rongálódtak meg.
Az alkalom középpontjában ezúttal a család állt.
A csernyihivi rendőrség közlése szerint Oroszország már második napja támadja a térség településeit.