Oroszország állt a morvaországi Vrbetice lőszerraktárában 2014-ben történt robbantások mögött, amelyek két cseh állampolgár halálát okozták. Ez derült ki a legfelsőbb államügyész, az országos rendőrparancsnok és az elhárítás által a kormány elé terjesztett jelentésekből, s ezek alapján utasított ki akkor Csehország orosz diplomatákat - jelentette ki Andrej Babis cseh kormányfő hétfőn Prágában a kormány ülése után.
A kormány nem foglalkozott Radim Fialának, a kormánykoalíciós Szabadság és Közvetlen Demokrácia (SPD) mozgalom alelnökének vasárnapi kijelentéseivel, miszerint nincs bizonyíték arra, hogy a történtek mögött Oroszország állt volna - mondta Andrej Babis.
Az SPD alelnöke, aki erről a közszolgálati Cseh Televízió vasárnapi vitaműsorában beszélt, hétfőn újságíróknak azt mondta, hogy továbbra is fenntartja a vrbeticei robbantások ügyében tett kijelentéseit.
A robbantások után hét évvel, 2021 tavaszán Andrej Babis akkori kormánya bejelentette: a cseh biztonsági szolgálatoknak megalapozott értesülései vannak arról, hogy a lőszeraktár elleni támadásban az orosz katonai hírszerzés (GRU) ügynökei is aktívan részt vettek.
"Az ügy mögött az orosz fél állt. Ez derült ki azok alapján, ahogy azt a legfelsőbb ügyészség, az országos rendőrparancsnok, a felderítés és mások is leírták nekünk" - jelentette ki Andrej Babis hétfőn újságíróknak nyilatkozva. "Nem tudom, miért foglalkoznánk ezzel újra. Ott voltunk, kormányként reagáltunk és nem kívánom a végtelenségig folytatni ezeket a vitákat. Mindenkinek lehet véleménye, de ez már a múlt, s nem érzem szükségét, hogy bármi módon kommentáljam ezeket"
- szögezte le a kormányfő.
A szervezett bűnözés elleni rendőrségi központ (NCOZ) 2024-ben közölte: a cseh hatóságok bizonyítottnak tekintik, hogy az orosz katonai hírszerzés (GRU) tagjai felelősek a robbantásokért, a vádemeléshez szükséges információk hiányában azonban a vizsgálatot kénytelenek lezárni, mert az orosz fél megtagadta a nyomozásban való együttműködést.
Az NCOZ információi szerint a külföldi kémek célja az volt, hogy megakadályozzák fegyverek és lőszerek eljuttatását olyan területekre, ahol az orosz hadsereg katonái tevékenykednek. Az orosz ügynökök kifejezetten ebből a célból utaztak Csehországba, majd az akció elvégzése után azonnal távoztak.
A cseh rendőrség a brit, ukrán és amerikai szolgálatokkal szorosan együttműködve a nyomozás során megállapította, hogy arról a két orosz állampolgárról van szó, akiket a nagy-britanniai Salisburyban élő Szergej Szkripal és lánya elleni merénylet elkövetésével is gyanúsítanak.
2014 októberében és decemberében robbanások történtek a morvaországi Vrbeticében található lőszerraktárban. Oroszország ugyanazon évben foglalta el a Krím félszigetet. A robbanások során két ember életét vesztette, és óriási anyagi kár keletkezett. A megmaradt robbanószerkezetek hatástalanítása és megtisztítása több évbe telt.
A cseh kormány Andrej Babis miniszterelnöksége idején hozta nyilvánosságra az Oroszország elleni vádakat, amelyeket a Kreml visszautasított. Ezt követően mindkét ország kölcsönösen diplomatákat utasított ki, Oroszország pedig felvette Csehországot a vele szemben "barátságtalan" országok listájára.
Andrej Babis akkor a Moszkva elleni vádak nyilvánosságra hozatala után azt mondta, hogy nem minősíthető állami terrorizmusnak a vrbeticei robbanás, Oroszország nem Csehország ellen, hanem egy bolgár fegyverkereskedő áruja ellen intézett támadást. Ennek ellenére - mondta - elfogadhatatlan az, hogy az orosz katonai titkosszolgálat ügynökei Csehország területén hajtottak végre ilyen akciót.
Kövesse a Kárpátinfo.net oldalunkat: Facebook, Telegram, Twitter!
Legfrissebb híreink: Ukrajnai háború, Mozgósítás, Kárpátalja hírek, Ukrajna elnöke
Forrás
MTI
A mentőszolgálatok közlése szerint halálos áldozata nem volt a támadásnak, eddig négy sérültet láttak el az orvosok.
A csapásokban legkevesebb egy ember meghalt és sokan megsebesültek.
A „valós európai béke” előfeltételeként említette továbbá hazája újjáépítését a háborút követően.
A hatósági vizsgálatok szerint az állam 100 millió hrivnya veszteséget szenvedett el.
Legkevesebb három ember halt meg és ketten megsérültek Ukrajnában a rossz időjárási viszonyok miatt.
Másodszor rendezték meg a Kárpátaljai citerások találkozóját, amely ezúttal is a közös muzsikálás, a hagyományőrzés és az öröm jegyében telt.
Hatalmas felháborodást váltott ki Ausztriában annak az 52 éves szír állampolgárnak az ítélete, aki édességgel csalta lakásába, majd brutálisan megerőszakolt egy hatéves kislányt.
Orosz dróntámadás érte Odesszát: 13 sérült, lakóházak és kikötői infrastruktúra rongálódott, egy kereskedelmi hajót is találat ért.
Tavaly 2,1 millió fő vándorolt be az EU-ba.