A német szövetségi ügyészség vádat emelt kedden két ukrán állampolgár ellen Oroszország javára tervezett szabotázsakciók miatt.
A Baden-Württemberg tartomány főbíróságán indított eljárásban a két ukrán férfit azzal vádolják, hogy az orosz hírszerzés megbízásából GPS nyomkövető készülékekkel láttak el csomagokat, amelyeket Kölnből adtak fel ukrajnai címekre, hogy így fürkésszék ki a szállítmányozási útvonalakat és logisztikai folyamatokat. A karlsruhei székhelyű vádhatóság szerint a gyanúsítottak később gyújtóeszközökkel adtak volna fel csomagokat.
„Az ilyen csomagok aztán Németországban vagy Ukrajna nem orosz megszállás alatt lévő részeibe tartva gyulladtak volna meg, minél nagyobb kárt okozva és aláásva a lakosság biztonságérzetét” – írta a német ügyészség, amely szerint
a hírszerzési és szabotázscélú ügynöktevékenységgel, valamint súlyos gyújtogatás előkészítésével gyanúsított férfiak vállalták, hogy ilyen csomagokat is fel fognak adni.
A vádhatóság szerint az ügy egy harmadik gyanúsítottját Svájc kiadta a német hatóságoknak. A szintén ukrán állampolgárságú férfi vizsgálati őrizetben van, hamarosan ellene is várható vádemelés. A gyanúsítottakat tavaly májusban vették őrizetbe Kölnben és Konstanzban, illetve a svájci Thurgau kanton területén - közölte a hirado.hu.
Kövesse a Kárpátinfo.net oldalunkat: Facebook, Telegram, Twitter!
Legfrissebb híreink: Orosz-ukrán háború, Mozgósítás, Kárpátalja hírek
Kövesse a Kárpátinfo.net oldalunkat: Facebook, Telegram, Twitter!
Legfrissebb híreink: Ukrajnai háború, Mozgósítás, Kárpátalja hírek, Ukrajna elnöke
Forrás
Azonosították és hivatalosan is megerősítették Demcsik Iván szőlősvégardói katona halálát.
Ungváron elbúcsúztatták a 40 éves Katasinszkij Arturt, aki 2026 februárjában esett el a fronton. A katonát a Dicsőség dombján temették el.
A légvédelem 154 drónt semlegesített az ország északi, déli és keleti régióiban, azonban 10 helyszínen 12 drón célba talált.
A biztonság és a stabilitás jelenti a legnagyobb vonzóerőt a határ mentén fekvő régióban.
A mostani hosszabbítás 2026. augusztus 2-ig lesz érvényben.
Ez a finomító részt vesz az orosz hadsereg ellátásában Ukrajna területén.
A mentőszolgálatok közlése szerint halálos áldozata nem volt a támadásnak, eddig négy sérültet láttak el az orvosok.
A csapásokban legkevesebb egy ember meghalt és sokan megsebesültek.
A „valós európai béke” előfeltételeként említette továbbá hazája újjáépítését a háborút követően.