Megdöbbentő eset történt Kárpátalján, a Huszti járásban található Bilke községben: egy 70 éves helyi férfi több mint 10 napig láncra verve tartotta saját feleségét. A rendőrség büntetőeljárást indított, az elkövető ellen vádat emeltek.
A Kárpátaljai Rendőrség közlése szerint az ügyet a Bílkei kistérség rendőri megbízottja jelezte, akihez lakossági bejelentés érkezett a történtekről. A bejelentés szerint a férj illegálisan megfosztotta feleségét a szabadságától.
A helyszínre kiérkező ilosvai rendőrség nyomozóit megdöbbentő látvány fogadta: az udvaron található nyári konyhában a 68 éves asszonyt egy vaslánccal bútorhoz kötözve találták meg.
A nő elmondása szerint férje majdnem két héttel korábban zárta el őt és fosztotta meg mozgásszabadságától. A rendőrök azonnal kiszabadították az áldozatot, elsősegélyben részesítették és rögzítették a bűncselekmény nyomait.
A rendőrség ezután hivatalosan is gyanúsítottként vonta eljárás alá a férfit. A Huszti Rendőrkapitányság nyomozói a Büntető Törvénykönyv 146. cikkének 2. bekezdése (személyi szabadság megsértése) és a 125. cikkének 1. bekezdése (könnyű testi sértés) alapján indítottak büntetőeljárást.
A nyomozás jelenleg is folyamatban van.
Kövesse a Kárpátinfo.net oldalunkat! Értesüljön időben a legfontosabb ukrajnai és kárpátaljai hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon, Twitteren vagy iratkozzon fel Google News csatornánkra!
Kövesse a Kárpátinfo.net oldalunkat: Facebook, Telegram, Twitter!
Legfrissebb híreink: Ukrajnai háború, Mozgósítás, Kárpátalja hírek, Ukrajna elnöke