Jó hír a kávéivóknak
Jó hír a kávéivóknak

Egy új tanulmány szerint a kávéivók körében alacsonyabb a korai halálozás kockázata, mint azoknál, akik nem kávéznak.

Hirdetés

Az Egyesült Királyságban mindennap nagyjából 98 millió csésze kávét isznak meg a Brit Kávétársaság szerint, az Egyesült Államokban pedig 517 milliót az ottani kávészövetség adatai alapján. Korábbi tanulmányok arra utaltak, hogy az ital segítheti az egészség megőrzését, mivel kutatók összefüggést találtak a kávéivás és egyes betegségek – köztük a krónikus májbetegség, egyes rákfajták, sőt a demencia – alacsonyabb kockázata között - írja a Házipatika.com.

A The Guardian cikke alapján egy friss kínai kutatás arra jutott, hogy akik mindennap mérsékelt mennyiségű kávét fogyasztottak – akár cukorral, akár cukor nélkül –, azoknál csökkent a halálozás kockázata azokhoz képest, akik nem kávéztak a vizsgált hétéves időszak alatt. Az eredmény mind az instant, mind az őrölt, mind a koffeinmentes kávé esetében hasonló volt.

Az Annals of Internal Medicine című belgyógyászati szaklapban közölt tanulmány az Egyesült Királyság Biobankja több mint 171 ezer résztvevőjének adatain alapult, amelyek genetikai, életmódbeli és egészségügyi információkat, köztük a kávéivási szokások részleteit is tartalmazták. A kutatócsoport halotti bizonyítványok adatai segítségével átlagosan hét éven át – 2009-től kezdve – követte a résztvevőket. Az idő alatt 3177-en hunytak el.

Hirdetés

Miután olyan tényezőket is figyelembe vettek, mint a kor, a nem, az etnikum, az iskolázottság, a dohányzás, a testmozgás mennyisége, a testtömegindex és az étrend, a kutatók arra jutottak, hogy a kávét nem fogyasztókhoz képest az édesítetlen kávét ivóknak kellett a legkisebb halálozási kockázattal szembenézniük.

Ez a probléma az eredményekkel

A legnagyobb visszaesést, 29 százalékot azoknál látták, akik 2,5-4,5 csésze kévét ittak naponta. Azoknál is mérséklődött a kockázat, akik cukorral itták a kávét, legalábbis, ha naponta 1,5-3,5 csészével ittak. Kevésbé volt egyértelmű a tendencia azoknál, akik mesterséges édesítőt használtak. A tanulmány azonban csak egyszer kérdezte a résztvevőket a kávézási szokásaikról, és önbevalláson alapultak az adatok. A cukros kávét fogyasztók többsége egyetlen kanállal tett a csészéjébe – ami azt jelenti, hogy nem tudni, az eredmények hasonlóak lennének-e magas cukortartalmú kávékészítményeknél is.

Naveed Sattar, a Glasgow-i Egyetem belgyógyász professzora – aki nem vett részt a kutatásban – azt mondta, a kávéivók lehet, hogy általában jobb módúak és egészségesebben élnek. Mint megjegyezte, nincs meggyőződve arról, hogy egy megfigyelésen alapuló tanulmány képes lenne az ilyen tényezőket is figyelembe venni.

Hirdetés
Címlapról ajánljuk
Három ember halt meg Ukrajnában a szélsőséges időjárás miatt

Legkevesebb három ember halt meg és ketten megsérültek Ukrajnában a rossz időjárási viszonyok miatt.

Kárpátaljai citerások találkozója, másodszor - Örömzenélés Sárosorosziban

Másodszor rendezték meg a Kárpátaljai citerások találkozóját, amely ezúttal is a közös muzsikálás, a hagyományőrzés és az öröm jegyében telt.

Horror Ausztriában: megerőszakolt egy hatéves kislányt egy szír férfi – 4,5 év börtönt kapott

Hatalmas felháborodást váltott ki Ausztriában annak az 52 éves szír állampolgárnak az ítélete, aki édességgel csalta lakásába, majd brutálisan megerőszakolt egy hatéves kislányt.

Lakóházak, kikötő és egy kereskedelmi hajó is megsérült az Odessza elleni éjszakai támadásban. Fotó: Odesszai Városi Katonai Adminisztráció

Orosz dróntámadás érte Odesszát: 13 sérült, lakóházak és kikötői infrastruktúra rongálódott, egy kereskedelmi hajót is találat ért.

A pusztítás nyomai egy orosz dróntámadást követően az északkelet-ukrajnai Harkivban 2026. március 25-én (Fotó: MTI/EPA/Szergej Kozlov)

A légvédelem 74 drónt hatástalanított az ország északi, keleti és déli régióiban, azonban 15 helyszínen 20 drón célba talált.

Zelenszkij törvényjavaslatot nyújtott be a hadiállapot és a mozgósítás 90 napos meghosszabbítására. Fotó: President.gov.ua

Zelenszkij újabb hosszabbítást kezdeményez: 90 nappal nőhet a hadiállapot és a mozgósítás időtartama Ukrajnában.

Halálos tragédia Kárpátalján: egy férfi életét vesztette, miután a viharban egy fa rázuhant. Fotó: DSZNSZ

Halálos áldozata van a kárpátaljai viharnak: egy férfira fa dőlt. Több település áram nélkül maradt, autók és házak rongálódtak meg.

Sahíd drónokkal támadták Csernyihivet, templomot és piacot is ért találat

A csernyihivi rendőrség közlése szerint Oroszország már második napja támadja a térség településeit.