Magukra zárják az országot a szlovákok

MTI

 / Közélet

A koronavírus terjedésének feltartóztatására bevezetett kijárási korlátozások szigorításával kezdi az új évet Szlovákia, január 1-jével nem találkozhatnak a különböző háztartásokhoz tartozó emberek családlátogatás keretében sem - erről döntött a pozsonyi kabinet csütörtök esti rendkívüli ülésén.

Hirdetés

Az emberek ezen felül csak rendkívül indokolt esetben hagyhatják el a lakhelyük szerinti megyéket. Az intézkedések egyelőre január 24-ig maradnak hatályban, közölte az MTI.

„Sajnos sok ember jön-megy, látogatja egymást, a kórházak pedig összeomlanak”

– hangoztatta Igor Matovic szlovák miniszterelnök.

Az új rendelkezések értelmében

a szállodák nem fogadhatnak új vendégeket, a sípályáknak pedig be kell zárniuk.

A TASR szlovák hírügynökség Marek Krajcí egészségügyi miniszterre és Ján Mikas országos tisztifőorvosra hivatkozva közölte, hogy a kijárási korlátozások alóli kivételt az üzleti tevékenység, illetve a munkavégzés jelenti, amennyiben azt nem lehet otthonról végezni.

További kivételt jelent a létszükségleti cikkek, így például az élelmiszer-, illetve gyógyszervásárlás, a banki, illetve biztosítási ügyintézés, a sürgős orvosi ellátás, vagy a tesztelés koronavírusra, illetve egy közeli hozzátartozó gondozása.

A templomokat bezárják, a nyílt utcán tilos lesz az ételfogyasztás, az éttermekből csak otthoni fogyasztásra vihető étel.

Az 5,5 millió lakosú Szlovákiában a járvány kitörése óta 179 543 fertőzöttet azonosítottak, akik közül 2138 ember hunyt el a kórban.

Krajcí figyelmeztetett, hogy a szlovák kórházakban komoly, ha nem egyenesen kritikus a helyzet. Jelenleg 2672 pácienst kezelnek egészségügyi intézményekben koronavírussal, 3100 egészségügyi időközben kiesett a munkából. Becslései szerint január 11-ig akár a 3600-at is meghaladhatja a kórházakban ápoltak száma.

Forrás

MTI

Hirdetés
Címlapról ajánljuk
Újabb csapást mért az ukrán haderő az Oroszországban lévő tuapszei olajfinomítóra. Illusztráció (Fotó: MTI/EPA)

Ez a finomító részt vesz az orosz hadsereg ellátásában Ukrajna területén.

Óvodát ért orosz légicsapás Szumi megyében /Фото: ДСНС

A mentőszolgálatok közlése szerint halálos áldozata nem volt a támadásnak, eddig négy sérültet láttak el az orvosok.

Orosz dróntámadás Ukrajna ellen, munkában az ukrán légvédelem. Fotó: t.me/GeneralStaffZSU

A csapásokban legkevesebb egy ember meghalt és sokan megsebesültek.

Új iskolabuszokat kaptak a kárpátaljai kistérségek

Egy jármű ára 4,27 millió hrivnya.

Volodimir Zelenszkij ukrán elnök sajtónyilatkozatot tesz az Európai Unió vezetőinek 2026. április 23-i nem hivatalos találkozóján Ayia Napában, Cipruson Fotó: Byron Smith / Getty Images Hungary

A „valós európai béke” előfeltételeként említette továbbá hazája újjáépítését a háborút követően.

Több millió értékű pénzmosás a hadsereg beszállítójánál: lekapcsoltak egy bűnszervezetet Ukrajnában. Kiemelt kép forrása: ukrán rendőrség

A hatósági vizsgálatok szerint az állam 100 millió hrivnya veszteséget szenvedett el.

Három ember halt meg Ukrajnában a szélsőséges időjárás miatt

Legkevesebb három ember halt meg és ketten megsérültek Ukrajnában a rossz időjárási viszonyok miatt.

Kárpátaljai citerások találkozója, másodszor - Örömzenélés Sárosorosziban

Másodszor rendezték meg a Kárpátaljai citerások találkozóját, amely ezúttal is a közös muzsikálás, a hagyományőrzés és az öröm jegyében telt.

Horror Ausztriában: megerőszakolt egy hatéves kislányt egy szír férfi – 4,5 év börtönt kapott

Hatalmas felháborodást váltott ki Ausztriában annak az 52 éves szír állampolgárnak az ítélete, aki édességgel csalta lakásába, majd brutálisan megerőszakolt egy hatéves kislányt.