Egy új tanulmány szerint azoknál a 60 év alatti felnőtteknél, akik napjuk nagy részét ülve töltik, nagyobb a stroke kockázata, mint azoknál, akik több időt töltenek fizikai aktivitással.
Azok körében, akik napi nyolc vagy több órát ülnek, illetve nem elég aktívak fizikailag, mintegy hétszer nagyobb volt a stroke kockázata, mint azoknál, akik négy óránál kevesebb időt töltenek ülőmunkával és legalább 10 percet mozognak naponta - derült ki egy, az Amerikai Szívgyógyász Szövetség Stroke című szaklapjában megjelent tanulmányból. A kutatók a kanadai közösségi egészségügyi felmérésben részt vevő 143 ezer felnőtt egészségügyi adatait elemezték. Átlagosan 9,4 éven át követték a 40 éves és annál idősebb résztvevőket, akiknek korábban nem volt stroke-juk.
"Az ülőmunka feltételezhetően rontja a glükóz- és lipid anyagcserét, a véráramlást, valamint fokozza a gyulladás kialakulásának kockázatát a szervezetben. Ezek a változások idővel káros hatással lehetnek az erekre, növelve a szívroham és a stroke kockázatát" - magyarázta a tanulmány vezető szerzője Raed Joundi, a kanadai Ontario állambeli McMaster Egyetem kutatója. A vizsgálat résztvevői közül 2965 embernél alakult ki stroke, túlnyomó többségében iszkémiás stroke a vizsgálati időszak alatt. Ez a stroke leggyakoribb típusa, amely akkor következik be, ha az agyat vérrel ellátó artéria elzáródik. Ha a stroke-ot nem kezelik gyorsan, az agysejtek az adott területen oxigénhiány miatt elhalnak - írja a Házipatika.com.
A stroke figyelmeztető jelei
Több jel is utalhat arra, hogy valaki stroke-ot kapott. A gyakori tünetek közé tartozik karok, lábak és arcizmok gyengesége, és különösen figyelmeztető, ha az érzés a test egyik oldalára korlátozódik. A beszéd elmosódása és a látás- vagy hallásproblémák is jelezhetnek stroke-ot, akárcsak az erős, más egészségi problémához nem kapcsolhatófejfájás- mondta el Kerry Stewart, a marylandi Johns Hopkins Orvosi Egyetem professzora, aki nem vett részt a vizsgálatban. A professzor szerint a fizikai aktivitás növelése, az ülőmunkával töltött idő csökkentése segíthet visszaszorítani a stroke kockázatát. Tanácsa szerint lehet azzal kezdeni, hogy az ember többet áll és kevesebbet ül, és például lépcsőzik a lift helyett.
Mi segíthet még a mozgáson túl?
Az Amerikai Szívgyógyász Szövetség ajánlása alapján felnőtteknek hetente legalább 150 perc mérsékelt intenzitású fizikai aktivitást kellene végezniük. Joundi szerint ideális, ha ez a mozgás 10 percnél hosszabb időszakokban történik. "A tevékenységek akkor tekinthetők mérsékelt intenzitásúnak, ha eléggé megemelkedik a pulzusszám és megizzadunk, mint például egy gyors séta vagy kerékpározás során" - mondta.
Korábbi kutatások rámutattak, hogy tíz potenciálisan kivédhető kockázati tényező - köztük az alkoholfogyasztás - a stroke-ok kialakulásának 90 százalékával hozható összefüggésbe. Joundi szerint a stroke-ok 90 százaléka elméletileg elkerülhető lenne, ha ezeket a kockázati tényezőket mind kizárnánk. "A fizikai aktivitás növelése csak az egyik fontos összetevője a strokekockázat csökkentésének. Kardinális a megfelelő étrend, a dohányzásról való leszokás, valamint a magas vérnyomás és a cukorbetegség szűrése és kezelése is" - fejtette ki a kutató.
Kövesse a Kárpátinfo.net oldalunkat: Facebook, Telegram, Twitter!
Legfrissebb híreink: Ukrajnai háború, Mozgósítás, Kárpátalja hírek, Ukrajna elnöke
Forrás
Legkevesebb három ember halt meg és ketten megsérültek Ukrajnában a rossz időjárási viszonyok miatt.
Másodszor rendezték meg a Kárpátaljai citerások találkozóját, amely ezúttal is a közös muzsikálás, a hagyományőrzés és az öröm jegyében telt.
Hatalmas felháborodást váltott ki Ausztriában annak az 52 éves szír állampolgárnak az ítélete, aki édességgel csalta lakásába, majd brutálisan megerőszakolt egy hatéves kislányt.
Orosz dróntámadás érte Odesszát: 13 sérült, lakóházak és kikötői infrastruktúra rongálódott, egy kereskedelmi hajót is találat ért.
Tavaly 2,1 millió fő vándorolt be az EU-ba.
A légvédelem 74 drónt hatástalanított az ország északi, keleti és déli régióiban, azonban 15 helyszínen 20 drón célba talált.
Zelenszkij újabb hosszabbítást kezdeményez: 90 nappal nőhet a hadiállapot és a mozgósítás időtartama Ukrajnában.
Halálos áldozata van a kárpátaljai viharnak: egy férfira fa dőlt. Több település áram nélkül maradt, autók és házak rongálódtak meg.
Az alkalom középpontjában ezúttal a család állt.
A csernyihivi rendőrség közlése szerint Oroszország már második napja támadja a térség településeit.