Továbbra is várja a jelentkezőket a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola Szakgimnáziuma - Egy jó szakma az élhető jövő feltétele

Egy jó szakma aranyat ér. Ha piacképes szakmánk van, bárhol éljünk is a világban, mindig fogunk tudni boldogulni. Ezeknek a szakmáknak az elsajátításában nyújt biztos alapot a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola Szakgimnáziuma. Az intézmény az egyetlen olyan magyar tanítási nyelvű szakgimnázium régiónkban, amely nemcsak az érettségire készít fel, hanem a munkaerő-piaci elvárásoknak megfelelően okleveles szakembereket bocsát ki. A következőkben az intézmény vezetőjével, Soós Katalinnal beszélgettünk kezdetekről, kihívásokról.

– Ismerjük meg elsőként az igazgató asszonyt.

– Kisbakosban születtem, egy vegyes lakosú községben. A településen nem volt magyar tannyelvű iskola, így a helyi ukrán tannyelvű iskolában végeztem tanulmányaimat. Pályaválasztásunkkor nagy szerepet játszik a tanárunk személye, én is így voltam ezzel – matematikatanárom ösztönzésére indultam el azon az úton.

Érettségi után felvételiztem a Drohobicsi Pedagógiai Főiskolára, azonban nem éreztem komfortosan magam a városban, így haza jöttem, és az Ungvári Állami Egyetem matematika szakán diplomáztam. Oklevelem megszerzését követően a Szalókai Általános Iskolában vállaltam állást – akkoriban tanárhiánnyal küzdöttünk, így ukránt, tornát, fizikát is tanítottam az első évben. Később csak matematikát.

– Milyen tapasztalatokat szerzett?

– Nagyon szerettem ott dolgozni. 5–9-ik osztályosokat tanítottam több mint tíz évig. Voltak tehetséges gyerekek, és olyanok is, akiknek kevésbé ment a tanulás, de mindig megpróbáltuk kihozni a legjobbat az adott helyzetből. A gyerekekkel akkor tudsz jól dolgozni, ha meg tudod találni velük a közös hangot. Ez a kulcsa a jó munkának.

– Ma pedig már a Rákóczi Főiskola Szakgimnáziumának az igazgatója.

– Történt egy nagy tragédia családunk életében, elvesztettük a férjemet. Nagyon nehéz volt ezt feldolgozni. Egy idő után azt éreztem, hogy újra kell kezdenem az életemet – bár ez nem ment olyan egyszerűen, mint ahogyan hangzik. A gyermekeimet átírattam a Beregszászi Bethlen Gábor Magyar Gimnáziumba, jómagam pedig a főiskola tanulmányi- és karrierkövetési osztályán kezdtem el dolgozni. A főiskolán együtt dolgozhattam a néhai Barkáts Jenővel, illetve Orosz Ildikóval, Csernicskó Istvánnal, akiktől rengeteget tanultam. Időközben több órát kaptam a főiskola pedagógia tanszékén is, így a tanítást is folytathattam. Majd elindítottuk a szakgimnázium engedélyeztetését (akkor még Felsőfokú Szakképzési Intézet), amely nem volt egy egyszerű feladat, de hála Istennek, sikerült, és 2014-ben megnyithattuk kapuinkat.

– Mit nyújt az intézmény a tanulni vágyóknak?

– Szakgimnáziumunk a Rákóczi Főiskola alegységeként működik. Öt szakon indítunk oktatást – óvodapedagógia, szociális munka, alkalmazott matematika, turizmus, számvitel és adóügy –, melyeket szakbizottságok irányítanak. Ezekre a szakokra a 9-ik osztályt befejező diákokat várjuk, akik felvételi vizsga letétele után kerülhetnek be hozzánk. Képzéseinkkel elsődleges célunk, hogy megerősítsük a diákjainkat, felkészítsük őket az életre, arra, hogy önállóan megállják helyüket. Nagy hangsúlyt fektetünk arra, hogy emelt óraszámban sajátíthassák el a diákok a megfelelő tudásanyagot, emellett olyan programokat szervezünk számukra, amelyek megerősítik az öntudatukat, az identitásukat – különböző szakkörökön vehetnek részt, néptáncot, bálitáncot tanulhatnak, de sportolási lehetőségük is akad bőven. A három- és négyéves képzés alatt két évet a középiskolai tantárgyak tanulásával töltenek, majd harmadik-negyedik éven átvezetjük őket a felsőoktatás irányába. Ez azt jelenti, hogy prezentációk készítését, évfolyammunkák védését, az intézményen belüli konferenciákon való részvételt is megköveteljük – így megtanulják megvédeni az álláspontjukat, kinyilatkoztatni véleményüket, ezáltal is könnyebbé válik számukra a felsőoktatásban való tanulás.

– Hogyan hatott a munkára a jelenlegi helyzet?

– A jelenlegi helyzet, mint mindenki életére, úgy az oktatás folyamatára is rányomta a bélyegét. Két évvel ezelőtt felütötte a fejét a koronavírus, bevezették az országos karantént, ami miatt távoktatásra kellett áttérnünk. Kezdetben adódtak nehézségeink, de azt mondhatom, hogy egy ügyes és gyorsan alkalmazkodó kollektívánk van, akik hamar meg tudták oldani a felmerülő problémákat. Egységesítettük a rendszereinket, és maradéktalanul meg tudtuk tartani a tanórákat. Az idei évben azonban kitört a háború országunkban.

Emlékszem, február 24-ére volt meghirdetve a nyílt napunk, amikor az érdeklődőknek a felvételi szabályokat ismertettük. Tájékoztattuk őket a tudnivalókról, majd hazaengedtünk mindenkit. Két hét kényszerszünet után ismét távoktatásban folyik a munka. A következő évi felvételi eljárásról azt tudjuk, hogy rendhagyó lesz. Azt tudom tanácsolni a jelentkezésre készülőknek, hogy tanuljanak továbbra is, mert amit már elsajátítottak, később hasznosítani is tudják tanulmányaik során. Amint megjelenik az idei országos felvételi szabályzat, mindenkit tájékoztatunk a részletekről.

– Mit jelent önnek a munkája?

– Számomra a családom, a gyermekeim az elsők. Őket követi a munkám, melyet nagyon szeretek és élvezek. Igazgatóként a különböző ügyintézésen, koordináláson túl feladatom, hogy a fennálló helyzetben összetartsam a kollektívát, biztassuk egymást és tartsuk egymásban a lelket. Ezt maradéktalanul meg is tesszük, és mindenképp törekszünk arra, hogy diákjaink a legmegfelelőbb körülmények között tanulhassanak.

Kurmay Anita