Ukrajna szögesdrótot ajándékozott Litvániának fehérorosz határának megerősítésére

MTI

Ukrajna humanitárius segítségként több mint 38 tonna szögesdrótot szállított Litvániának Fehéroroszországgal közös határa megerősítésére - közölte csütörtökön az ukrán katasztrófavédelmi szolgálat.

Hirdetés

A közlemény szerint ez volt az első szállítmány abból a háromból, amelyet Volodimir Zelenszkij ukrán elnök és az ukrán kormány hagyott jóvá rendeletben - írja az MTI.

Célja, hogy elősegítse a litván határ védelmét az illegális bevándorlókkal szemben.

A rakományt az ukrán katasztrófavédelmi szolgálat munkatársainak egy csoportja kíséri és adja át a litván határőrség képviselőinek.

Aljakszandr Lukasenka fehérorosz elnök május végén jelentette be, hogy Minszk többé nem vesz őrizetbe illegális bevándorlókat, akik Fehéroroszországon keresztül próbálnak az Európai Unió területére jutni. Július elején Vilnius országos vészhelyzetet hirdetett.

Litvánia volt az első ország, amely "hibrid agresszióval" vádolta meg Minszket - írta a kapital.ua hírportál. Litvánia mellett az Európai Unió is megvádolta Minszket azzal, hogy szándékosan engedi át a migránsokat az EU felé, válaszul a Lukasenka rendszere elleni nyugati büntetőintézkedésekre.

Az Ukrajinszka Pravda hírportál emlékeztetett: a litván parlament szerdán fogadott el törvényt "fizikai akadályok létesítéséről" az ország fehéroroszországi határán. Agné Bilotaité belügyminiszter reményét fejezte ki, hogy egy éven belül megépül a kerítés a fehérorosz határon.

Idén ugyanis már több mint 4100 - többségében iraki - illegális bevándorló jutott be Litvániába a fehérorosz határon keresztül.

Az összesen 550 kilométer hosszú szögesdrótkerítés felhúzásának munkálatai már bő egy hónapja megkezdődtek. A határvédelmi intézkedés költségei becslések szerint mintegy 150 millió euróba (53 milliárd forint) kerülnek.

Forrás

MTI

Hirdetés
Címlapról ajánljuk
Óvodát ért orosz légicsapás Szumi megyében /Фото: ДСНС

A mentőszolgálatok közlése szerint halálos áldozata nem volt a támadásnak, eddig négy sérültet láttak el az orvosok.

Orosz dróntámadás Ukrajna ellen, munkában az ukrán légvédelem. Fotó: t.me/GeneralStaffZSU

A csapásokban legkevesebb egy ember meghalt és sokan megsebesültek.

Új iskolabuszokat kaptak a kárpátaljai kistérségek

Egy jármű ára 4,27 millió hrivnya.

Volodimir Zelenszkij ukrán elnök sajtónyilatkozatot tesz az Európai Unió vezetőinek 2026. április 23-i nem hivatalos találkozóján Ayia Napában, Cipruson Fotó: Byron Smith / Getty Images Hungary

A „valós európai béke” előfeltételeként említette továbbá hazája újjáépítését a háborút követően.

Több millió értékű pénzmosás a hadsereg beszállítójánál: lekapcsoltak egy bűnszervezetet Ukrajnában. Kiemelt kép forrása: ukrán rendőrség

A hatósági vizsgálatok szerint az állam 100 millió hrivnya veszteséget szenvedett el.

Három ember halt meg Ukrajnában a szélsőséges időjárás miatt

Legkevesebb három ember halt meg és ketten megsérültek Ukrajnában a rossz időjárási viszonyok miatt.

Kárpátaljai citerások találkozója, másodszor - Örömzenélés Sárosorosziban

Másodszor rendezték meg a Kárpátaljai citerások találkozóját, amely ezúttal is a közös muzsikálás, a hagyományőrzés és az öröm jegyében telt.

Horror Ausztriában: megerőszakolt egy hatéves kislányt egy szír férfi – 4,5 év börtönt kapott

Hatalmas felháborodást váltott ki Ausztriában annak az 52 éves szír állampolgárnak az ítélete, aki édességgel csalta lakásába, majd brutálisan megerőszakolt egy hatéves kislányt.

Lakóházak, kikötő és egy kereskedelmi hajó is megsérült az Odessza elleni éjszakai támadásban. Fotó: Odesszai Városi Katonai Adminisztráció

Orosz dróntámadás érte Odesszát: 13 sérült, lakóházak és kikötői infrastruktúra rongálódott, egy kereskedelmi hajót is találat ért.