Több mint egymillió embert kellett kitelepíteni Indiában a Jaasz ciklon miatt

MTI

 / Mozaik

Tömegeket kellett kitelepíteni a koronavírus-járvány sújtotta Indiában kedden a Jaasz ciklon miatt, amely az ázsiai ország keleti partjai felé tart.

A jelenleg a Bengáli-öböl felett pusztító Jaasz várhatóan szerda délután csap le Indiában a keleti Odisa (volt Orisza) és az északkeleti Nyugat-Bengál államokra erőteljes széllökésekkel, amelyek az óránkénti 165 kilométeres sebességet is elérhetik - tudatta az indiai meteorológiai szolgálat, közli az MTI.

Katasztrófavédelmi tisztségviselők újságírókat arról tájékoztattak,

hogy Nyugat-Bengálból már mintegy egymillió, Odisából pedig félmillió embert kellett kitelepíteni.

Kamal Lohan Misra katasztrófavédelmi tisztségviselő azt mondta, az evakuálás a koronavírus-járvány miatt fokozott kihívást jelentett.

A kitelepítetteket maszkkal, kézfertőtlenítőkkel látták el, a személyzet pedig ügyelt arra, hogy az ideiglenes szálláshelyeken betartsák a távolságtartásra vonatkozó szabályokat.

Napokkal korábban egy másik erős trópusi vihar, a Tauktae nevű ciklon tombolásakor több mint 150-en haltak meg az ország nyugati partjainál.

Legutóbb tavaly májusban söpört végig nagyobb ciklon a térségen. Az Amphan nevű trópusi vihar India keleti partjain és a szomszédos Bangladesben is nagy pusztítást okozott.

Az ítéletidőben több mint százan haltak meg, és milliók maradtak áram nélkül.

Április és november között gyakran alakulnak ki ciklonok a Bengáli-öböl felett, ezek aztán romba döntött épületeket és elárasztott területeket hagynak maguk mögött, főleg a partvidékek mentén. A legpusztítóbb ciklon 1999-ben csapott le Odisára. Akkor mintegy 10 ezren haltak meg, és 15 milliónyian váltak földönfutóvá.

Forrás

MTI

Hirdetés
Címlapról ajánljuk
Három ember halt meg Ukrajnában a szélsőséges időjárás miatt

Legkevesebb három ember halt meg és ketten megsérültek Ukrajnában a rossz időjárási viszonyok miatt.

Kárpátaljai citerások találkozója, másodszor - Örömzenélés Sárosorosziban

Másodszor rendezték meg a Kárpátaljai citerások találkozóját, amely ezúttal is a közös muzsikálás, a hagyományőrzés és az öröm jegyében telt.

Horror Ausztriában: megerőszakolt egy hatéves kislányt egy szír férfi – 4,5 év börtönt kapott

Hatalmas felháborodást váltott ki Ausztriában annak az 52 éves szír állampolgárnak az ítélete, aki édességgel csalta lakásába, majd brutálisan megerőszakolt egy hatéves kislányt.

Lakóházak, kikötő és egy kereskedelmi hajó is megsérült az Odessza elleni éjszakai támadásban. Fotó: Odesszai Városi Katonai Adminisztráció

Orosz dróntámadás érte Odesszát: 13 sérült, lakóházak és kikötői infrastruktúra rongálódott, egy kereskedelmi hajót is találat ért.

A pusztítás nyomai egy orosz dróntámadást követően az északkelet-ukrajnai Harkivban 2026. március 25-én (Fotó: MTI/EPA/Szergej Kozlov)

A légvédelem 74 drónt hatástalanított az ország északi, keleti és déli régióiban, azonban 15 helyszínen 20 drón célba talált.

Zelenszkij törvényjavaslatot nyújtott be a hadiállapot és a mozgósítás 90 napos meghosszabbítására. Fotó: President.gov.ua

Zelenszkij újabb hosszabbítást kezdeményez: 90 nappal nőhet a hadiállapot és a mozgósítás időtartama Ukrajnában.

Halálos tragédia Kárpátalján: egy férfi életét vesztette, miután a viharban egy fa rázuhant. Fotó: DSZNSZ

Halálos áldozata van a kárpátaljai viharnak: egy férfira fa dőlt. Több település áram nélkül maradt, autók és házak rongálódtak meg.

Sahíd drónokkal támadták Csernyihivet, templomot és piacot is ért találat

A csernyihivi rendőrség közlése szerint Oroszország már második napja támadja a térség településeit.