A húgyúti fertőzések rengeteg kellemetlenséggel járnak, érdemes tehát tudatosan odafigyelni a megelőzésre. Ebben jelentős segítséget nyújthatnak egyes gyógynövények is.
Medveszőlőlevél
A medveszőlőlevél (Arctostaphylos uva ursi) az egyik leggyakrabban ajánlott gyógynövény húgyúti bántalmakra. Hatékonyan tisztítja a veséket és a húgyutakat, illetve a népi gyógyászat régóta használja már vesekövességre is. Egy kutatás szerint ráadásul arbutin nevű hatóanyaga még a húgyhólyagrák kialakulásának megelőzésében is segítséget nyújthat. Egy teáskanál szárított medveszőlőlevelet öntsünk le egy csésze forró vízzel, hagyjuk állni 10 percig, majd szűrjük le. Ebből igyunk meg napi 3 csészével, ha húgyúti gyulladásunk, fertőzésünk van - hamar érzékelni fogjuk a gyógyhatását. Az viszont fontos, hogy ne lépjük túl az ajánlott adagot! - írja a Házipatika.com.
Ragadványfű
A ragadványfüvet (Galium aparine) is régóta használják már a húgyutak egészségének megőrzésére. A népi hiedelem szerint kimossa a mérgeket és a káros anyagokat a vesékből. Két teáskanálnyit vegyünk a szárított növényből, és forrázzuk le egy csészényi vízzel. Hagyjuk állni 10 percig, szűrjük le, és napi három csészével igyunk belőle, míg meg nem szűnnek a panaszaink. Ami fontos: cukorbetegek, illetve cukorbetegségre hajlamosak inkább ne fogyasszák.
Gyermekláncfű
A gyermekláncfű szintén régóta ismert vesevédő hatásáról, illetve arról, hogy az ebből készült tea segít a húgyutak megtisztításában. A Renal Failure című orvosi szaklapban jelent meg egy tanulmány, amely szerint több olyan toxin is létezik, amelynek káros hatásaitól képes megóvni a vesét. Emellett enyhe vízhajtó, antioxidáns hatása is van, továbbá segít eltávolítani a szervezetből nemcsak a felesleges folyadékot, hanem a nátriumot is. Éppen ezért a vérnyomást is képes kiegyensúlyozni. Teáját nem csupán akkor érdemes rendszeresen inni, amikor éppen betegek vagyunk, hanem a húgyúti fertőzések megelőzése miatt is.
Csalán
Hasonló hatású a csalán, amely nemcsak a húgyutaknak, hanem a csontoknak is igen hasznos, illetve kutatások szerint segít felvenni a harcot az E.coli baktériumokkal, amelyek gyakran felelősek a húgyúti fertőzések kialakulásáért. Ezeket a gyógynövényeket külön-külön, de akár együtt, teakeverék formájában is fogyaszthatjuk, ha szeretnénk egészséges veséket, vagy akkor is, ha felfáztunk. Sőt a csalán és a gyermekláncfű zsenge hajtásai akár nyersen, salátába keverve is ehetőek, ilyen módon is érdemes kipróbálni.
Kövesse a Kárpátinfo.net oldalunkat: Facebook, Telegram, Twitter!
Legfrissebb híreink: Ukrajnai háború, Mozgósítás, Kárpátalja hírek, Ukrajna elnöke
Forrás
A rendőrök lövésekkel állítottak meg egy agresszív kamionsofőrt Kárpátalja bejáratánál. A férfi ráhajtott a rendőrökre és menekülni próbált.
A parancsnokoknak biztosítaniuk kell annak feltételeit, hogy a katonák legfeljebb két hónapig maradjanak harci pozíciókban.
Az ukránok továbbra is 4,32 hrivnyát fognak fizetni kilowattóránként.
A légvédelem 172 drónt hatástalanított, azonban az Iszkander-M típusú ballisztikus rakéta, valamint 22 helyszínen 32 drón célba talált.
A kifizetések egy részét a vállalkozások számára népszerűtlen adóemelés végrehajtásától tenné függővé.
Az amerikai elnök erről egy fehér házi eseményen beszélt, miután bejelentette, hogy hosszan beszélt telefonon az orosz elnökkel.
Bár jelenleg nem vezetnek be óránkénti áramszüneteket, a szakértők takarékosságra figyelmeztetnek.
Közölte az amerikai külügyminisztérium szerdán.
Amely az Oroszországi Föderáció fő kőolajszállító rendszerének stratégiai szempontból fontos csomópontja.
Vizsgálat indult egy ternopili iskolában, miután egy 15 éves diáklányt osztálytársa elleni késes támadással gyanúsítanak. A hatóságok az indítékokat vizsgálják.