Mutatjuk, mit jelezhet, ha hányingerünk van

Nemcsak akkor lehet hányingerünk, ha kisbabát várunk, esetleg elrontottuk valamivel a gyomrunkat. Cikkünkben végigvettük a kevésbé nyilvánvaló mögöttes okokat.

Hirdetés

Valószínűleg mindenkinek volt már legalább egyszer az életében hányingere: a cseppet sem kellemes állapot izzadással, hasi diszkomfortérzéssel, étvágytalansággal, öklendezéssel, túlzott nyáltermelődéssel járhat, és sajnos gyakran hányással végződik. A legtöbben ilyenkor arra gyanakodnak, hogy valami rosszat ettek, és elrontották a gyomrukat, nők esetében pedig a terhesség gondolata is az elsők között merülhet fel. A hányinger hátterében azonban számos egyéb - sokak számára kevésbé nyilvánvaló - dolog is állhat. Ezeket vettük végig a SELF cikke alapján - írja a Házipatika.com.

A stressz

A stressz fizikai változások garmadáját indíthatja el a szervezetben, így például a bélrendszerben is, amely rendkívül érzékenyen reagál a negatív érzelmekre - magyarázta a lapnak dr. Randy Wexler belgyógyász. Ha nagyon idegesek vagyunk, lélegezzünk mélyeket, az segíthet lecsillapodni. Ugyancsak jó megoldás, ha iszunk egy csésze gyömbérteát - a gyömbérről ugyanis azt tartják, hogy enyhíti a hányingert.

Éhség

Mint arra dr. Kristine Arthur belgyógyász rámutatott: aki sokáig nem eszik (és ebből kifolyólag egyre nő az éhsége), annak leesik a vércukorszintje, amitől émelyegni, szédülni kezdhet - úgy érezheti, hogy mindjárt elájul. Ilyenkor célszerű gyorsan elfogyasztani valamit, aminek magas a szénhidráttartalma - egy pohár gyümölcslé vagy némi friss vagy aszalt gyümölcs is megfelelhet a célnak. Így normalizálódik a vércukorszintünk, és jobban fogjuk érezni magunkat. A magas zsír- vagy fehérjetartalmú ételeket viszont kerüljük, mert nem emelik a vércukorszintet, és lassíthatják a szénhidrátok felszívódását.

Hirdetés

Dehidratáltság

Néhány embernél még az egészen enyhe dehidratáltság (kiszáradás) is okozhat gyomorpanaszokat - szögezi le dr. Wexler. Ha tehát legközelebb hányingerünk van, próbálkozzunk meg azzal, hogy iszunk egy pohár vizet. Amennyiben valóban a dehidratáltság miatt jelentkezik a panasz, akkor javulni fog az állapotunk.

Gyógyszer

Hányingerünk receptköteles készítmények, vény nélkül kapható gyógyszerek vagy táplálékkiegészítők miatt is lehet. Sokaknál akkor jelentkezik a kínzó tünet, amikor éhgyomorra vesznek be bizonyos vény nélkül kapható fájdalomcsillapítókat (például ibuprofén- vagy paracetamoltartalmú készítményeket). A C- és E-vitaminnak, valamint a vasnak is hasonló hatása lehet, ha üres a gyomrunk.

Migrén

A migrén legtöbbször szédüléssel, homályos látással jár együtt, ami hányingert okozhat. Dr. Arthur szerint segíthet, ha beveszünk valamilyen vény nélkül kapható fájdalomcsillapítót (de figyeljünk arra, hogy ne éhgyomorra szedjük be). Emellett ügyeljünk arra is, hogy elegendő vizet igyunk, a dehidratáció ugyanis súlyosbíthatja a fejfájást és a hányingert. Ha a vény nélküli készítmények nem használnak, egyeztessünk orvosunkkal, milyen receptköteles gyógyszerrel csillapíthatjuk a fájdalmat.

Fülfertőzés

Ha az émelygés mellett nyomást, fájdalmat érzünk a fülünkben, nagy valószínűséggel fülfertőzés áll a háttérben. "A belső fülben lévő csatornák fontos szerepet játszanak az egyensúly megtartásában, egy fertőzés azonban változásokat okozhat az érintett fül normál folyadékszintjében" - így dr. Arthur. Ilyenkor az agy jelzést kap, hogy a két fülben eltérő a nyomás, ez pedig émelygést és szédülést okozhat. Fülfertőzésre utalhat még az orrdugulás, a fejfájás, a láz, illetve a hallásromlás.

Szívroham

Ha szívrohamról van szó, sokaknak csak a mellkasi fájdalom jut az eszébe, mint lehetséges tünet, pedig - főleg a nőknél - egyéb panaszok is társíthatóak hozzá. Ilyen a hányinger, a hányás, a verejtékezés, a váll- vagy karfájdalom, a hát-, nyak- vagy állkapocsfájdalom, illetve a légszomj.

Mikor kell orvoshoz fordulni?

Amennyiben a hányinger vagy a hányás felnőttek esetében 2 napnál, két év alatti gyermekeknél 24 óránál, csecsemőknél 12 óránál tovább tart, be kell jelentkezni egy szakemberhez. Akkor is ugyanez a teendő, ha a hányinger/hányás hamar elmúlik, ellenben gyakran jelentkezik, illetve, ha a következő tüneteket is tapasztaljuk: mellkasi fájdalom, erős gyomorfájdalom és -görcsök, homályos látás, zavartság, láz, merev nyak, valamint véres hányás.

Hirdetés
Címlapról ajánljuk
Három ember halt meg Ukrajnában a szélsőséges időjárás miatt

Legkevesebb három ember halt meg és ketten megsérültek Ukrajnában a rossz időjárási viszonyok miatt.

Kárpátaljai citerások találkozója, másodszor - Örömzenélés Sárosorosziban

Másodszor rendezték meg a Kárpátaljai citerások találkozóját, amely ezúttal is a közös muzsikálás, a hagyományőrzés és az öröm jegyében telt.

Horror Ausztriában: megerőszakolt egy hatéves kislányt egy szír férfi – 4,5 év börtönt kapott

Hatalmas felháborodást váltott ki Ausztriában annak az 52 éves szír állampolgárnak az ítélete, aki édességgel csalta lakásába, majd brutálisan megerőszakolt egy hatéves kislányt.

Lakóházak, kikötő és egy kereskedelmi hajó is megsérült az Odessza elleni éjszakai támadásban. Fotó: Odesszai Városi Katonai Adminisztráció

Orosz dróntámadás érte Odesszát: 13 sérült, lakóházak és kikötői infrastruktúra rongálódott, egy kereskedelmi hajót is találat ért.

A pusztítás nyomai egy orosz dróntámadást követően az északkelet-ukrajnai Harkivban 2026. március 25-én (Fotó: MTI/EPA/Szergej Kozlov)

A légvédelem 74 drónt hatástalanított az ország északi, keleti és déli régióiban, azonban 15 helyszínen 20 drón célba talált.

Zelenszkij törvényjavaslatot nyújtott be a hadiállapot és a mozgósítás 90 napos meghosszabbítására. Fotó: President.gov.ua

Zelenszkij újabb hosszabbítást kezdeményez: 90 nappal nőhet a hadiállapot és a mozgósítás időtartama Ukrajnában.

Halálos tragédia Kárpátalján: egy férfi életét vesztette, miután a viharban egy fa rázuhant. Fotó: DSZNSZ

Halálos áldozata van a kárpátaljai viharnak: egy férfira fa dőlt. Több település áram nélkül maradt, autók és házak rongálódtak meg.

Sahíd drónokkal támadták Csernyihivet, templomot és piacot is ért találat

A csernyihivi rendőrség közlése szerint Oroszország már második napja támadja a térség településeit.