Meghalt 38 éves korában Minnesotában a legmagasabb amerikai férfi, Igor Vovkovinskiy.
Az ukrajnai születésű férfi családja elmondta, hogy Vovkovinskiy pénteken halt meg szívbetegségben a rochesteri Mayo Klinikán - írja az MTI.
A hírt édesanyja tette közzé a Facebookon.
Szívesebnen maradt volna hétköznapi ember
Igor Vovkovinskiy 1989-ben, még gyerekként kereste fel a klinikát. Kiderült, hogy az agyalapi mirigyét egy daganat nyomta, ezért abnormális mennyiségű növekedési hormon termelődött a szervezetében.
Az évek során ő lett a legmagasabb ember az Egyesült Államokban: 2 méter 34,5 centiméteresre nőtt. A család végül Rochesterben telepedett le.
Bátyja a Star Tribune of Minneapolis című lapnak elmondta, hogy Igor ugyan szívesebben maradt volna hétköznapi ember, magassága miatt hírességgé vált, tévéműsorokba hívták. 27 évesen New Yorkba utazott, ahol a Guinness-világrekordok zsűrije hivatalosan is Amerika legmagasabb emberének nyilvánította.
A Reebok készített külön cipőt a lábára
Vovkovinskiy 2012-ben segélyt kért, hogy ki tudjon fizetni nagyjából 16 ezer dollárt (4,7 millió forint) a lábára szabott cipőjéért, így elmúlt volna a rettenetes fájdalma. Akkoriban már évek óta nem volt olyan cipője, ami illett volna amerikai méretezés szerint 26-os lábára. (A 14-es amerikai méret Európában 48,5-ösnek felel meg.)
Ezrek küldtek adományokat, a kért összeg több mint kétszerese gyűlt össze. Végül a Reebok készített a lábára cipőt, pénzt nem kért érte.
Kövesse a Kárpátinfo.net oldalunkat: Facebook, Telegram, Twitter!
Legfrissebb híreink: Ukrajnai háború, Mozgósítás, Kárpátalja hírek, Ukrajna elnöke
Forrás
MTI
A mentőszolgálatok közlése szerint halálos áldozata nem volt a támadásnak, eddig négy sérültet láttak el az orvosok.
A csapásokban legkevesebb egy ember meghalt és sokan megsebesültek.
A „valós európai béke” előfeltételeként említette továbbá hazája újjáépítését a háborút követően.
A hatósági vizsgálatok szerint az állam 100 millió hrivnya veszteséget szenvedett el.
Legkevesebb három ember halt meg és ketten megsérültek Ukrajnában a rossz időjárási viszonyok miatt.
Másodszor rendezték meg a Kárpátaljai citerások találkozóját, amely ezúttal is a közös muzsikálás, a hagyományőrzés és az öröm jegyében telt.
Hatalmas felháborodást váltott ki Ausztriában annak az 52 éves szír állampolgárnak az ítélete, aki édességgel csalta lakásába, majd brutálisan megerőszakolt egy hatéves kislányt.
Orosz dróntámadás érte Odesszát: 13 sérült, lakóházak és kikötői infrastruktúra rongálódott, egy kereskedelmi hajót is találat ért.
Tavaly 2,1 millió fő vándorolt be az EU-ba.