A Vitaszínház elnevezésű fórummal ért véget pénteken a kétnapos Konstrukció – Rekonstrukció - Adaptáció - Alkalmazott néprajzi konferencia a Hagyományok Házában.
A Hagyományok Háza megalakulásának húszéves jubileuma alkalmából az Intézmény egy vissza- és előre tekintő konferenciát szervezett, ahol kiemelten a konstrukció – rekonstrukció – adaptáció hármas témaköre került fókuszba. A rendezvény alaphangulatát a hetvenéves jubileumát ünneplő Magyar Állami Népi Együttes művészei adták meg, akik nagydobronyi tánccal kedveskedtek a teltházas közönségnek.
A kétnapos találkozót plenáris előadások, kerekasztal beszélgetések, szekcióülések, az elmaradhatatlan kocsmakvíz, s koncert tették változatossá.
A jeles esemény célját és tapasztalatait Dr. Sándor Ildikó, a Hagyományok Háza - Népművészeti Módszertani Műhely vezetője, a konferencia ötletgazdája és főszervezője foglalja össze.
„Az elmúlt egy évtizedben két, a széles szakmát megszólító konferenciára emlékszem vissza. Az egyiket a táncházmozgalom elindulásának negyvenedik évfordulóján, Meg kell a búzának érni címmel szervezték, s a tudományos tanácskozás anyaga könyvben is megjelent. 2010-ben Hagyomány – Örökség – Közkultúra címen a népművészet helyét, jövőjét járták körül a szakemberek.
A mostani konferencia szervesen illik e sorba, s kihangsúlyoznám egyrészt a hiányérzetet, ami a szervezését elősegítette. A másik előmozdítója egy módszertani vízió volt. Az akadémikusi, kutatói szféra, a felsőoktatás szakemberei hozzá vannak szokva, hogy nagyobb plénum előtt osszák meg gondolataikat, és az előadókat fogalmi tisztaság jellemzi. A kézműves, vagy táncos szakember viszont nem feltétlenül tudja ugyanebben a formában gondolatait közkinccsé tenni. Ennek feloldására olyan munkaformákat kerestünk, ahol ők – partneri viszonyban – egyenrangúan szólalhatnak meg. Ezt segítette elő a párbeszédet előtérbe helyező World Café, a Vitaszínház, valamint a szekcióülések sora.
Azt a célt, hogy a különböző területek együtt legyenek, és együtt gondolkodjanak, elértük.
Azt is érzékelem, hogy az érdemi párbeszédben nagyon fontos témákban kerestük a megoldást. Feltettük a kérdést, mi is a viszonyunk a néprajzi forrásanyaghoz, valamint a folklorizmus milyen problémákkal szembesül az adaptáció során? Valóban, dilemmák vetődnek fel, amik újra és újra próbára tesznek mindannyiunkat, s egyúttal további gondolkodásra is késztetnek. Szempontunk volt, hogy a kézműves terület, a táncosok, a népzenészek képviselői ne elkülönülten beszélgessenek, hanem találjunk közös témákat is. A cél és az érdek közös, hogy a jelen élhető műveltségévé tegyük mindazt, amit a népművészetből meríthetünk.”
Dr. Csermák Zoltán
Kövesse a Kárpátinfo.net oldalunkat: Facebook, Telegram, Twitter!
Legfrissebb híreink: Ukrajnai háború, Mozgósítás, Kárpátalja hírek, Ukrajna elnöke
Forrás
Legkevesebb három ember halt meg és ketten megsérültek Ukrajnában a rossz időjárási viszonyok miatt.
Másodszor rendezték meg a Kárpátaljai citerások találkozóját, amely ezúttal is a közös muzsikálás, a hagyományőrzés és az öröm jegyében telt.
Hatalmas felháborodást váltott ki Ausztriában annak az 52 éves szír állampolgárnak az ítélete, aki édességgel csalta lakásába, majd brutálisan megerőszakolt egy hatéves kislányt.
Orosz dróntámadás érte Odesszát: 13 sérült, lakóházak és kikötői infrastruktúra rongálódott, egy kereskedelmi hajót is találat ért.
Tavaly 2,1 millió fő vándorolt be az EU-ba.
A légvédelem 74 drónt hatástalanított az ország északi, keleti és déli régióiban, azonban 15 helyszínen 20 drón célba talált.
Zelenszkij újabb hosszabbítást kezdeményez: 90 nappal nőhet a hadiállapot és a mozgósítás időtartama Ukrajnában.
Halálos áldozata van a kárpátaljai viharnak: egy férfira fa dőlt. Több település áram nélkül maradt, autók és házak rongálódtak meg.
Az alkalom középpontjában ezúttal a család állt.
A csernyihivi rendőrség közlése szerint Oroszország már második napja támadja a térség településeit.