Virágvasárnap – vagy ahogy Európa-szerte nevezik, „pálmák vasárnapja” – egy héttel előzi meg húsvétot. Ezen a napon a kereszténység a Jeruzsálembe bevonuló Jézusra emlékezik, akit hívei királynak kijáró hódolattal, pálmaágakkal köszöntöttek. Így vált virágvasárnapi szokássá katolikus vidéken a pálmaszentelés, s ahol a növény nem él meg, mint például nálunk, ott a barka-szentelés járja.
A virágvasárnaphoz sok néphagyomány fűződik. Nagydobronyban régi időkre visszanyúló szokás, hogy a szülők és nagyszülők a virágvasárnap előtti szombaton este, vagy virágvasárnap reggel szalagokkal feldíszített zöldágat tesznek a lányos házak kapujára, ami nagypéntekig ott is marad.
A zöldág jelzi a legényeknek, hogy hová lehet majd húsvét hétfőn locsolkodni menni, aminek hímes tojás lesz a jutalma.
A zöldágat, vagy ahogy itt nevezik, a „ződágat” általában 12-13 éves korig rakják ki a lányos házak elé, a nagyobb lányok lakhelyét már nem jelzik ily módon. Érdekes módon, a szomszédos településekre korábban nem volt jellemző ez a szokás, ám házasság útján keveredik a nép, s a dobronyi lány, vagy éppen a máshová nősülő legény magával viszi ezt a szokást is, így az utóbbi években például Csongoron, Kisdobronyban is több kislányos kaput díszítettek zöldággal.
Bár vidékünkre nem igazán jellemző, de a magyar hagyományokhoz tartozik a kiszebábégetés. Virágvasárnap a palóc leányok például egy szalmabábut menyecskeruhába öltöztettek és énekelve végigvitték a falun, aztán levetkőztették, majd vízbe dobták vagy elégették. A szokás a múlt század első évtizedeiben még élt. A szalmabábut kisze, kiszi, kicevice, villő, banya stb. névvel illették, a szokást kiszehajtásnak mondták. A kisze szláv eredetű szó, és a jellegzetes böjti ételnek, a savanyúlevesnek, a korpaciberének a neve. A kiszebábu magát a böjtöt szimbolizálta, kihajtása pedig a böjt örömteli kiűzését, ami együtt jár a visszatérő húsos napok köszöntésével. „Haj, kisze, kiszéce, gyűjj be sódar, gömböce!”
A virágvasárnaphoz fűződő szokás volt nálunk is, hogy az ekkor már szépen kihajtott barkát „virágszombaton” a gyerekek begyűjtötték, s másnap ünnepélyes keretek közt vitték a templomba. A szentelt barkából mindenki vitt haza. Szentelt fűzfabarkát dugtak az eresz alá, hogy így óvják a házat a tűztől és a villámcsapástól. A szentelt barkát gyógyításra, például torokfájás ellen, jóslásra, varázslásra és rontás ellen használták. Néhol, amikor a hívők kijöttek a templomból, lenyeltek egy-egy bimbót, hogy ne fájjon a torkuk.
A szentelt barka véd a villámcsapás, a tűz ellen, a kertből elűzi a férgeket, tartották eleink.
Egyes vidékeken a templomból hazavitt barkát nem tehették a szobába, mert akkor ott sok légy termett volna. Ezeken a helyeken az asszonyok és lányok lesöpörték vele a lépcsőket, hogy a békák nyáron ne menjenek be a házba. Igen sok helyen úgy tartották, hogy a barkaágak azért nem valók a szobába, mert akkor a kislibák belefúlnak a tojásba. A fűzfa ágát jóslásra is felhasználták eleink. A hiedelem szerint ahány bimbója volt a barkának, annyi kislibának kellett kikelnie.
Végezetül álljon itt egy virágvasárnapi figyelmeztető versike is, melyet Móricz Kálmán Nagydobronyról készült falumonongráfiájában olvasunk:
Vigyázz virágvasárnapra,
Ha kifekhetsz már a napra.
A szívedet öröm töltse,
Kertednek lesz sok gyümölcse.
Kósa Eszter
Kövesse a Kárpátinfo.net oldalunkat: Facebook, Telegram, Twitter!
Legfrissebb híreink: Ukrajnai háború, Mozgósítás, Kárpátalja hírek, Ukrajna elnöke
Forrás
Orosz titkosszolgálati megbízásból ölhetett meg egy ukrán katonát egy 26 éves nő Ungváron. A rendőrség őrizetbe vette a gyanúsítottat.
Az orosz hadsereg két rakétával, valamint 107 csapásmérő és álcadrónnal támadott ukrajnai célpontokat péntekre virradóra.
Halálos közlekedési baleset történt a Munkácsi járásban, Sztrabicsovo (Mezőterebes) közelében. Egy 34 éves gyalogos a helyszínen meghalt.
A fronton életét vesztette Mihajlo Roszoha, kárpátaljai katona. Hosszú ideig eltűntként tartották nyilván, halálhírét most erősítették meg.
A csapásokban lakónegyedek és egy kereskedelmi hajó kapott találatot, két ember pedig életét vesztette.
Az év eleje óta a megyében összesen 17 ember vesztette életét tűz következtében.
Voliny megyében büntetőeljárás indult egy 38 éves nő ellen, akit kiskorú gyermekkereskedelemmel gyanúsítanak
A létesítményt ért találat komoly fennakadásokat okoz az Oroszországon belüli olajszállítás logisztikájában.
Felszólították egyúttal az unión kívüli országokat, hogy segítsenek az ukrán finanszírozási nehézségek áthidalásában.
Harry sussexi herceg csütörtök reggel előre be nem jelentett látogatásra Kijevbe érkezett.