Gyorsítja a gyógyulást, ha megnyaljuk a sebet?

Nagyon gyakori, és sokszor önkéntelen mozdulat, hogy ha megsérül a kezünk, megnyaljuk, vagy a szánkba kapjuk azt. Ez kifejezetten előnyös is lehet, mert a nyálban, illetve az abban található váladékban lévő anyagok gyorsíthatják a gyógyulást.

Hirdetés

"A szájüregből származó nyál, illetve váladék fehérvérsejteket is tartalmaz, és ezek tulajdonképpen a szervezetünk első védelmi vonalát képezik a kórokozókkal szemben. A fehérvérsejtek képesek (egyszerűen fogalmazva) csapdába ejteni és elpusztítani a mikrobákat, ráadásul a szájüregi váladékban található fehérvérsejtek hatékonyabban végzik ezt a feladatot, mint a szervezet más részein lévők" - mondta Ole Sorensen, a svédországi Lund Egyetem kutatója. "Maga a váladék serkenti még hatékonyabb működésre a fehérvérsejteket." - írja a Házipatika.com.

A svéd és dán kutatók azt is megállapították, hogy bizonyos szájüregi betegségeknél a nyálban, illetve a váladékban nincsenek ilyen serkentő anyagok, vagyis a fehérvérsejtek kevésbé hatékonyan működnek. Az egyik ilyen az úgynevezett Behcet-kór, a másik pedig az afta - ez utóbbinál a száj nyálkahártyáján apróbb vagy nagyobb, fekélyes, fájdalmas sebek alakulhatnak ki.

Azt azonban nem sikerült a tudósoknak kideríteni, hogy pontosan mi az összefüggés a nyál összetételének megváltozása és a betegségek kialakulása között, de további vizsgálatoktól azt remélik, hogy akár új kezelési lehetőségeket, gyógyszereket is kifejleszthetnek. Az igen kellemetlen és meglehetősen gyakori aftára ugyanis nincs igazán jó gyógyszer, maximum a tüneteket lehet kezelni, és várni, hogy a sebek maguktól elmúljanak.

Hirdetés

A sebek nyalogatása azonban ösztönös reakció, mely az állatvilágban is megfigyelhető, és kedvezően hathat a gyógyulásra. A nyálban ugyanis olyan vegyületek találhatóak (a fehérvérsejtek mellett), amelyek a bőrrel érintkezve fertőtlenítő és antibakteriális hatásúak, vagyis megvédhetik a sebeket attól, hogy elfertőződjenek.

Azonban a nyálban olyan baktériumok is lehetnek, amelyek a szájban nem okoznak semmilyen problémát, más területen, például mélyen egy sebbe jutva azonban fertőzéshez vezethetnek. Szerencsére ez azonban meglehetősen ritka. Kövessük a következő alapszabályt: az apróbb, felületes sérüléseket (például, ha megszúrjuk az ujjunkat tűvel, vagy elvágjuk a papír szélével) megnyalhatjuk, súlyosabb sérüléseknél, mélyebb sebeknél azonban nyalogatás helyett vízzel tisztítsuk meg a területet.

Hirdetés
Címlapról ajánljuk
Óvodát ért orosz légicsapás Szumi megyében /Фото: ДСНС

A mentőszolgálatok közlése szerint halálos áldozata nem volt a támadásnak, eddig négy sérültet láttak el az orvosok.

Orosz dróntámadás Ukrajna ellen, munkában az ukrán légvédelem. Fotó: t.me/GeneralStaffZSU

A csapásokban legkevesebb egy ember meghalt és sokan megsebesültek.

Új iskolabuszokat kaptak a kárpátaljai kistérségek

Egy jármű ára 4,27 millió hrivnya.

Volodimir Zelenszkij ukrán elnök sajtónyilatkozatot tesz az Európai Unió vezetőinek 2026. április 23-i nem hivatalos találkozóján Ayia Napában, Cipruson Fotó: Byron Smith / Getty Images Hungary

A „valós európai béke” előfeltételeként említette továbbá hazája újjáépítését a háborút követően.

Több millió értékű pénzmosás a hadsereg beszállítójánál: lekapcsoltak egy bűnszervezetet Ukrajnában. Kiemelt kép forrása: ukrán rendőrség

A hatósági vizsgálatok szerint az állam 100 millió hrivnya veszteséget szenvedett el.

Három ember halt meg Ukrajnában a szélsőséges időjárás miatt

Legkevesebb három ember halt meg és ketten megsérültek Ukrajnában a rossz időjárási viszonyok miatt.

Kárpátaljai citerások találkozója, másodszor - Örömzenélés Sárosorosziban

Másodszor rendezték meg a Kárpátaljai citerások találkozóját, amely ezúttal is a közös muzsikálás, a hagyományőrzés és az öröm jegyében telt.

Horror Ausztriában: megerőszakolt egy hatéves kislányt egy szír férfi – 4,5 év börtönt kapott

Hatalmas felháborodást váltott ki Ausztriában annak az 52 éves szír állampolgárnak az ítélete, aki édességgel csalta lakásába, majd brutálisan megerőszakolt egy hatéves kislányt.

Lakóházak, kikötő és egy kereskedelmi hajó is megsérült az Odessza elleni éjszakai támadásban. Fotó: Odesszai Városi Katonai Adminisztráció

Orosz dróntámadás érte Odesszát: 13 sérült, lakóházak és kikötői infrastruktúra rongálódott, egy kereskedelmi hajót is találat ért.