MTI

 / Kékfény

 A Pest Vármegyei Főügyészség vádat emelt a férfi ellen, aki a hozzá kapcsolattartásra érkező két lányát álmukban megölte Aszódon. A vádhatóság tényleges életfogytig tartó szabadságvesztés kiszabását kéri az ügyben.

Hirdetés

A Pest Vármegyei Főügyészség azt közölte kedden az MTI-vel, hogy a vádirat szerint az elkövető és felesége között a viszony korábban megromlott, és 2022 áprilisában el is váltak. A bíróság a két közös, tizennyolcadik életévét be nem töltött leány gyermeküket az anyánál helyezte el, de a férfinak kéthetente kapcsolattartást biztosított.

A férfi a válás kimondása után elhatározta, úgy áll bosszút volt feleségén, hogy közös gyermekeikkel végez, majd öngyilkos lesz. 2022. május 20-án a két lány megérkezett az elkövető aszódi lakásába a kapcsolattartásra. Ezt megelőzően a férfi már baltát és munkáskesztyűt vásárolt, továbbá végrendeletet és búcsúlevélként felfogható beadványt írt a válást kimondó bíróságnak.

A férfi megvárta, amíg a gyermekek elalszanak, majd kesztyűt húzott, és baltával az alvó sértettek fejére, illetve felsőtestére többször is lesújtott. 

A csapások következtében a lányok olyan súlyos sérüléseket szenvedtek el, hogy pár percen belül életüket vesztették, ezt azonnali orvosi beavatkozás sem hárította volna el - írták.

Ezt követően az elkövető a holttesteket betakarta, megmosakodott, átöltözött, a konyhában elhelyezte a végrendeletét, majd elhagyta a lakást. 

Másnap Adácson megpróbált egy tehervonat alá ugorva öngyilkosságot elkövetni. Bár súlyos sérüléseket szenvedett el, életben maradt.

A Pest Vármegyei Főügyészség az ügyben előre kitervelten, aljas indokból, részben különös kegyetlenséggel, több ember és egyben védekezésre képtelen személy sérelmére elkövetett emberölés bűntette miatt emelt vádat az elkövető ellen. A főügyészség a vádiratban tényleges életfogytig tartó szabadságvesztés kiszabását kérte - áll a közleményben.

Forrás

MTI

Hirdetés
Címlapról ajánljuk
Óvodát ért orosz légicsapás Szumi megyében /Фото: ДСНС

A mentőszolgálatok közlése szerint halálos áldozata nem volt a támadásnak, eddig négy sérültet láttak el az orvosok.

Orosz dróntámadás Ukrajna ellen, munkában az ukrán légvédelem. Fotó: t.me/GeneralStaffZSU

A csapásokban legkevesebb egy ember meghalt és sokan megsebesültek.

Új iskolabuszokat kaptak a kárpátaljai kistérségek

Egy jármű ára 4,27 millió hrivnya.

Volodimir Zelenszkij ukrán elnök sajtónyilatkozatot tesz az Európai Unió vezetőinek 2026. április 23-i nem hivatalos találkozóján Ayia Napában, Cipruson Fotó: Byron Smith / Getty Images Hungary

A „valós európai béke” előfeltételeként említette továbbá hazája újjáépítését a háborút követően.

Több millió értékű pénzmosás a hadsereg beszállítójánál: lekapcsoltak egy bűnszervezetet Ukrajnában. Kiemelt kép forrása: ukrán rendőrség

A hatósági vizsgálatok szerint az állam 100 millió hrivnya veszteséget szenvedett el.

Három ember halt meg Ukrajnában a szélsőséges időjárás miatt

Legkevesebb három ember halt meg és ketten megsérültek Ukrajnában a rossz időjárási viszonyok miatt.

Kárpátaljai citerások találkozója, másodszor - Örömzenélés Sárosorosziban

Másodszor rendezték meg a Kárpátaljai citerások találkozóját, amely ezúttal is a közös muzsikálás, a hagyományőrzés és az öröm jegyében telt.

Horror Ausztriában: megerőszakolt egy hatéves kislányt egy szír férfi – 4,5 év börtönt kapott

Hatalmas felháborodást váltott ki Ausztriában annak az 52 éves szír állampolgárnak az ítélete, aki édességgel csalta lakásába, majd brutálisan megerőszakolt egy hatéves kislányt.

Lakóházak, kikötő és egy kereskedelmi hajó is megsérült az Odessza elleni éjszakai támadásban. Fotó: Odesszai Városi Katonai Adminisztráció

Orosz dróntámadás érte Odesszát: 13 sérült, lakóházak és kikötői infrastruktúra rongálódott, egy kereskedelmi hajót is találat ért.