Egy floridai férfi világrekordot döntött, miután összesen 292-szer nézte meg a Pókember: Nincs hazaút című filmet. Ez összesen 720 órányi mozizásnak felel meg, amely gyakorlatilag egy teljes hónapnak felel meg.
Ramiro Alanis 2019-ben szerezte meg csúcstartó címét, miután 191-szer nézte meg a Bosszúállók: Végjáték című filmet - írja a Hirado.
A Guinness-rekordok könyve szerint 2021-ben Arnaud Klein legyőzte őt, ugyanis 204 alkalommal nézte meg a Camelot: Harcok trónja című alkotást
– írja a CNN.
A cím visszaszerzése érdekében Alanis összesen 720 órát, azaz 30 napot töltött a Pókember saga legújabb részének nézésével 2021. december 16. és 2022. március 15. között. Rekordjának első néhány hetében minden nap öt egymás utáni vetítésre ült be – amely összesen 12 óra 20 perc. Összesen 292 alkalommal látta a filmet.
Alanis becslése szerint összesen körülbelül 3400 dollárt – egymillió kétszázezer forintot – költött mozijegyekre a rekord felállításához szükséges három hónap alatt.
A rekordkísérlet feltételei előírják, hogy a filmet minden más tevékenységtől függetlenül kell nézni – így Alanis nem szunyókálhatott, nem használhatta a telefonját, de még a mosdóba sem mehetett ki a film nézése közben.
A filmet a legelejétől a légvégéig kellett megnézni, beleértve a stáblistát is. Bár a férfi az összes mozijegyét megtartotta, minden film végén a mozi egyik dolgozójának nyilatkozatban kellett igazolni, hogy Alains az első képkockától az utolsóig ténylegesen végignézte a filmet.
A férfi 292 megtekintéssel lett rekorder, azonban ennél tizeneggyel több lett volna a csúcsa, ha nem megy ki a mosdóba a filmek alatt.
A rekorder a Guiness-rekordnak adott nyilatkozatában elmondta, hogy már annyiszor látta az alkotást, hogy képes lenne fejből elmondani a film összes párbeszédét. A férfi hangsúlyozta, hogy reméli, hogy jó sokáig megmaradhat csúcstartó címe.
Kövesse a Kárpátinfo.net oldalunkat: Facebook, Telegram, Twitter!
Legfrissebb híreink: Ukrajnai háború, Mozgósítás, Kárpátalja hírek, Ukrajna elnöke
Forrás
A parancsnokoknak biztosítaniuk kell annak feltételeit, hogy a katonák legfeljebb két hónapig maradjanak harci pozíciókban.
Az ukránok továbbra is 4,32 hrivnyát fognak fizetni kilowattóránként.
A légvédelem 172 drónt hatástalanított, azonban az Iszkander-M típusú ballisztikus rakéta, valamint 22 helyszínen 32 drón célba talált.
A kifizetések egy részét a vállalkozások számára népszerűtlen adóemelés végrehajtásától tenné függővé.
Az amerikai elnök erről egy fehér házi eseményen beszélt, miután bejelentette, hogy hosszan beszélt telefonon az orosz elnökkel.
Bár jelenleg nem vezetnek be óránkénti áramszüneteket, a szakértők takarékosságra figyelmeztetnek.
Közölte az amerikai külügyminisztérium szerdán.
Amely az Oroszországi Föderáció fő kőolajszállító rendszerének stratégiai szempontból fontos csomópontja.
Vizsgálat indult egy ternopili iskolában, miután egy 15 éves diáklányt osztálytársa elleni késes támadással gyanúsítanak. A hatóságok az indítékokat vizsgálják.
Azonosították és hivatalosan is megerősítették Demcsik Iván szőlősvégardói katona halálát.