Korlátozta a SpaceX űripari vállalat az ukrán hadsereg hozzáférését a Starlink műholdas rendszerhez, miután egyes hírek szerint a szolgáltatást harci drónok irányítására is felhasználták - jelentette csütörtökön a BBC brit közszolgálati hírtelevízó a vállalat elnökére hivatkozva.
A döntést Gwynne Shotwell szerdán Washingtonban jelentette be, és jóllehet nem részletezte a korlátozás jellegét, elmondta, hogy
a Starlink által biztosított technológiát eredetileg sosem offenzív célokra szánták, a megállapodás elsősorban humanitárius célokat szolgált.
Mindazonáltal hozzátette: elfogadták, hogy az ukrán hadsereg is igénybe veszi a rendszert kommunikációs célokra.
A technikát viszont az ukrán erők az orosz hadállások elleni dróntámadásokra is felhasználták, ez pedig ellenkezik a vállalat és Kijev között született megállapodással
- jelentette ki újságíróknak.
Múlt héten közzétett Twitter-üzenetében Musk maga is leszögezte: nem fogják engedni, hogy az ukrán csapatok nagy hatótávolságú dróncsapásokat hajtsanak végre a technológia segítségével.
Kijev a döntést egyelőre nem kommentálta.
A drónoknak fontos szerepük van a tavaly február óta tartó harcokban, Ukrajna elsősorban az orosz hadállások felderítésére, légitámadásokra, valamint az orosz fél irányából érkező dróncsapások elhárítására használja őket.
Oroszországot ugyanakkor az a bírálat érte, hogy megpróbálja megzavarni a Starlink jeleit. Shotwell ezzel kapcsolatban azt mondta, nem tudják, van-e összefüggés a Starlink szolgáltatásának tavaly év végén tapasztalt akadozása és az orosz próbálkozások között.
Musk már napokkal a háború kezdete után küldött Starlink műholdas vevőegységeket Ukrajnába, és azóta ez a rendszer jelent Ukrajnának alternatív megoldást a mobiltelefontornyok működtetésére, amikor az orosz légicsapások okozta áramkimaradások hosszabb ideig tartanak.
Az üzletember októberben azt mondta,
már mintegy 25 ezer terminált helyeztek el Ukrajnában.
Megerősítette, hogy az orosz haderők ezt a rendszert is igyekeznek megsemmisíteni, ezért hatalmas erőforrásokat kellett a védelmére fordítani, ennek ellenére a siker nem garantált. Egyúttal arra kérte az amerikai kormányt, hogy vegye át a Starlink műholdhálózat üzemeltetésének költségeit a háború sújtotta kelet-európai országban.
Kövesse a Kárpátinfo.net oldalunkat: Facebook, Telegram, Twitter!
Legfrissebb híreink: Ukrajnai háború, Mozgósítás, Kárpátalja hírek, Ukrajna elnöke
Forrás
MTI
Legkevesebb három ember halt meg és ketten megsérültek Ukrajnában a rossz időjárási viszonyok miatt.
Másodszor rendezték meg a Kárpátaljai citerások találkozóját, amely ezúttal is a közös muzsikálás, a hagyományőrzés és az öröm jegyében telt.
Hatalmas felháborodást váltott ki Ausztriában annak az 52 éves szír állampolgárnak az ítélete, aki édességgel csalta lakásába, majd brutálisan megerőszakolt egy hatéves kislányt.
Orosz dróntámadás érte Odesszát: 13 sérült, lakóházak és kikötői infrastruktúra rongálódott, egy kereskedelmi hajót is találat ért.
Tavaly 2,1 millió fő vándorolt be az EU-ba.
A légvédelem 74 drónt hatástalanított az ország északi, keleti és déli régióiban, azonban 15 helyszínen 20 drón célba talált.
Zelenszkij újabb hosszabbítást kezdeményez: 90 nappal nőhet a hadiállapot és a mozgósítás időtartama Ukrajnában.
Halálos áldozata van a kárpátaljai viharnak: egy férfira fa dőlt. Több település áram nélkül maradt, autók és házak rongálódtak meg.
Az alkalom középpontjában ezúttal a család állt.
A csernyihivi rendőrség közlése szerint Oroszország már második napja támadja a térség településeit.