Ukrajna Legfelsőbb Tanácsa. Ukrán parlament
Ukrajna Legfelsőbb Tanácsa. Ukrán parlament

MTI

 / Gazdaság

Az ukrán parlament elfogadta szerdán a jövő évi állami költségvetéséről szóló törvényjavaslatot, amelyet 257 képviselő szavazott meg.

Hirdetés

Az előterjesztés elfogadásához legalább 226 támogató szavazatra volt szükség.

Szerhij Marcsenko pénzügyminiszter a parlamentben tartott felszólalásában kiemelte, hogy a költségvetés megőrzi az alapvető prioritásokat, amelyek a törvényjavaslat benyújtásakor is szerepeltek: a biztonsági és védelmi szektor, az oktatás, valamint a polgárok szociális védelmének finanszírozását.

A dokumentum szerinte kiegyensúlyozott, ugyanakkor a muszáj magas költségvetési hiányt fenntartani az Oroszországi Föderáció folytatódó katonai agressziója miatt, amely elvonja az alapvető erőforrásokat.

A miniszter közölte, hogy az állami költségvetés bevételei 2918 milliárd hrivnyát (körülbelül 27 259 milliárd forint) tesznek ki. Hozzátette, hogy a költségvetés kiadásai 4781 milliárd hrivnyát (44 662 milliárd forint) tesznek ki.

A költségvetési hiány maximális mértékét csaknem 6 milliárd hrivnyával (56 milliárd forint) növelték 1900 milliárd hrivnyára (17 749 milliárd forint), így a hiány a bruttó hazai termék (GDP) 18,5 százalékát teszi ki. A pénzügyminiszter szerint a biztonsági és védelmi szektorra a költségvetés 2806 milliárd hrivnyát (26 213 milliárd forint) irányoz elő, ami a GDP 27,2 százaléka.

"A második prioritás az oktatási szektor, amelyre jelentős forrást biztosítunk, lehetővé téve a pedagógusok bérének emelését nemcsak az iskolákban, hanem az egész oktatási szektorban" - mondta Marcsenko.

Hozzátette, hogy az állampolgárok szociális támogatására csaknem 470 milliárd hrivnyát (4391 milliárd forint) szánnak, a veteránpolitika költségvetése 19 milliárd hrivnya (177 milliárd forint), ami 6,3 milliárd hrivnyával (59 milliárd forint) több, mint 2025-ben. Az egészségügyre mintegy 260 milliárd hrivnyát (2429 milliárd forint) terveznek fordítani, ami 39 milliárd hrivnyával (364 milliárd forint) haladja meg a 2025-ös költségvetés szintjét.

"Jelenleg elég nehéz tárgyalások zajlanak. Meg kell mutatnunk, hogy van költségvetésünk, és hatékony az együttműködés a kormány és a parlament között. Ez lehetővé teszi, hogy hatékony tárgyalásokat folytassunk partnereinkkel a szükséges források megszerzése érdekében a költségvetés egyensúlyának biztosítására. A következő évre nemzetközi partnereinktől több mint 45 milliárd dollárra van szükségünk" - mutatott rá a miniszter.

Julija Szviridenko miniszterelnök a Telegramon kiemelte, hogy a jövő évben Ukrajna a hadseregre "2800 milliárd hrivnyát (26 157 milliárd forint) fordít, ami az összkiadások csaknem 60 százaléka".

Forrás

MTI

Hirdetés
Címlapról ajánljuk
Óvodát ért orosz légicsapás Szumi megyében /Фото: ДСНС

A mentőszolgálatok közlése szerint halálos áldozata nem volt a támadásnak, eddig négy sérültet láttak el az orvosok.

Orosz dróntámadás Ukrajna ellen, munkában az ukrán légvédelem. Fotó: t.me/GeneralStaffZSU

A csapásokban legkevesebb egy ember meghalt és sokan megsebesültek.

Új iskolabuszokat kaptak a kárpátaljai kistérségek

Egy jármű ára 4,27 millió hrivnya.

Volodimir Zelenszkij ukrán elnök sajtónyilatkozatot tesz az Európai Unió vezetőinek 2026. április 23-i nem hivatalos találkozóján Ayia Napában, Cipruson Fotó: Byron Smith / Getty Images Hungary

A „valós európai béke” előfeltételeként említette továbbá hazája újjáépítését a háborút követően.

Több millió értékű pénzmosás a hadsereg beszállítójánál: lekapcsoltak egy bűnszervezetet Ukrajnában. Kiemelt kép forrása: ukrán rendőrség

A hatósági vizsgálatok szerint az állam 100 millió hrivnya veszteséget szenvedett el.

Három ember halt meg Ukrajnában a szélsőséges időjárás miatt

Legkevesebb három ember halt meg és ketten megsérültek Ukrajnában a rossz időjárási viszonyok miatt.

Kárpátaljai citerások találkozója, másodszor - Örömzenélés Sárosorosziban

Másodszor rendezték meg a Kárpátaljai citerások találkozóját, amely ezúttal is a közös muzsikálás, a hagyományőrzés és az öröm jegyében telt.

Horror Ausztriában: megerőszakolt egy hatéves kislányt egy szír férfi – 4,5 év börtönt kapott

Hatalmas felháborodást váltott ki Ausztriában annak az 52 éves szír állampolgárnak az ítélete, aki édességgel csalta lakásába, majd brutálisan megerőszakolt egy hatéves kislányt.

Lakóházak, kikötő és egy kereskedelmi hajó is megsérült az Odessza elleni éjszakai támadásban. Fotó: Odesszai Városi Katonai Adminisztráció

Orosz dróntámadás érte Odesszát: 13 sérült, lakóházak és kikötői infrastruktúra rongálódott, egy kereskedelmi hajót is találat ért.