Hiába kap Ukrajna 90 milliárd euró hitelt az EU-tól, ennek csak az egyharmadát használhatja fel költségvetési célokra. Az ukrán költségvetés nem számolt a katonáknak külön megszavazott juttatásokkal, így borítékolható, hogy más forrásbevonásokra is szükség lesz.
Az Európai Bizottság által ígért 90 milliárd eurós hitelnek csupán egyharmadát kapja az ukrán költségvetés, a többit fegyverbeszerzésekre kell fordítani. Így Ukrajnának további finanszírozási forrásokat kell keresnie – írja Andrij Sevcsisin pénzügyi elemző az Unian című portálon megjelent cikkében.
A költségvetési finanszírozás kisebb, mint korábban vártuk – 50 milliárd euróra számítottunk – írta.
Így előfordulhat, hogy Ukrajna idén nem rendelkezik elegendő forrással (évente 15 milliárd euróba kerül Ukrajna finanszírozása). Ez elég aggasztó jelzés, és a hrivnya gyengítése a dollárral és az euróval szemben arra utal, hogy ezek irányított lépések a költségvetés finanszírozásának biztosítására – magyarázta a szakértő.
Az ukrán költségvetés nem számolt a többletkiadásokkal
Az elemző hangsúlyozta, az állami költségvetésben nem szerepel plusz 300 milliárd hrivnya a katonáknak szóló kifizetésekre, amelyeket a parlament egyébként korábban már jóváhagyott.
- Az idei évre körülbelül 26 milliárd dollár pénzügyi támogatás van megerősítve.
- További 2 milliárd dollárt a Nemzetközi Valutaalappal kötött négyéves megállapodás alapján kellene megkapnia Ukrajnának,
- ehhez jön 15 milliárd euró az EU-tól.
- Összesen ez nagyjából 45,3 milliárd dollár.
Ez elvileg elegendő lenne, de tekintettel arra, hogy a megszavazott költségvetés nem számol a külön törvényben a katonáknak biztosított 300 milliárd hrivnyával, nyilvánvaló, hogy további 5-7 milliárd dollárra lesz szükség – írta az elemző, hozzátéve, hogy a nemzeti deviza leértékelése önmagában nem képes ekkora összeget előteremteni.
Ukrajnának a finanszírozást a belföldi és a nemzetközi piacon egyaránt keresnie kell majd, partnerekkel kell tárgyalnia – összegezte Sevcsisin.
Kétfelé osztja a pénzt az EU
Az Európai Bizottság elnöke, Ursula von der Leyen bejelentette, hogy az EU az Ukrajnának jóváhagyott 90 milliárd eurót két részre osztja: egyharmadát a költségvetés általános támogatására, kétharmadát pedig katonai szállításokra. Ez utóbbi tételt az EU- és az Európai Szabadkereskedelmi Társulás országaiból származó berendezések beszerzésére használják fel - közölte a vg.hu.
Kövesse a Kárpátinfo.net oldalunkat: Facebook, Telegram, Twitter!
Legfrissebb híreink: Orosz-ukrán háború, Mozgósítás, Kárpátalja hírek
Kövesse a Kárpátinfo.net oldalunkat: Facebook, Telegram, Twitter!
Legfrissebb híreink: Ukrajnai háború, Mozgósítás, Kárpátalja hírek, Ukrajna elnöke
Forrás
Vizsgálat indult egy ternopili iskolában, miután egy 15 éves diáklányt osztálytársa elleni késes támadással gyanúsítanak. A hatóságok az indítékokat vizsgálják.
Azonosították és hivatalosan is megerősítették Demcsik Iván szőlősvégardói katona halálát.
Ungváron elbúcsúztatták a 40 éves Katasinszkij Arturt, aki 2026 februárjában esett el a fronton. A katonát a Dicsőség dombján temették el.
A légvédelem 154 drónt semlegesített az ország északi, déli és keleti régióiban, azonban 10 helyszínen 12 drón célba talált.
A biztonság és a stabilitás jelenti a legnagyobb vonzóerőt a határ mentén fekvő régióban.
A mostani hosszabbítás 2026. augusztus 2-ig lesz érvényben.
Ez a finomító részt vesz az orosz hadsereg ellátásában Ukrajna területén.
A mentőszolgálatok közlése szerint halálos áldozata nem volt a támadásnak, eddig négy sérültet láttak el az orvosok.
A csapásokban legkevesebb egy ember meghalt és sokan megsebesültek.